A labdarúgás megcsúfolása Szászrégenben

A labdarúgó harmadvonal utolsó elôtti játéknapján a szászrégeni gárda a csoport sereghajtóját, a Dési Unireát látta vendégül. Ovidiu Marginean tanítványainak utolsó hazai pályán vívott mérkôzésére mintegy 200-an látogattak ki. Sajnálatos módon a régeniek búcsútalálkozója botrányosra sikeredett. Noha az összecsapásnak nem volt tétje, hiszen a házigazdák a csoport középmezônyében tanyáznak, a kiesés nem fenyegeti ôket, míg a désiek a mindössze 11 begyûjtött pontjukkal gyakorlatilag már az ôszi idény folyamán a kiesés sorsára jutottak, a felek ennek ellenére (vagy éppen ezért!) szánalmas meccset produkáltak.

Az elsô játékrész nagyon gyatra színvonalú volt, a csapatok kiskanállal adagolták a focit, ennélfogva kevés látnivalóban volt részünk. A régeniek kezdeményeztek ugyan, ámde kiábrándítóan játszottak, az elsô félidô folyamán mindössze két említésre méltó gólhelyzetet dolgoztak ki. A túloldalon a désiek bátran futballoztak, s az elsô felvonásban korántsem volt érezhetô a rangsorban elfoglalt utolsó pozíció… A 17. percben a vendégek szabadrúgáshoz jutottak, amit Moldovan Andrei 18 méterrôl egy helyezett, ám erôtlen lövéssel értékesített. Említésre méltó, hogy Negru kapuvédô ludas volt a kapott gólban. A hazaiak csupán Truta, valamint Moldovan Octavian révén veszélyeztettek. Utóbbi nevéhez fûzôdött az Avântul legnagyobb gólszerzési lehetôsége: egy bal oldali akciót követôen a csatár ígéretes szögbôl az oldalhálóba lôtt. A 43. percben tízre fogyatkozott a vendéglátók létszáma, miután Echim teljesen megmagyarázhatatlan módon begyûjtötte a második sárga lapos figyelmeztetését.

Ami a második félidôben történt, az a labdarúgás megcsúfolásának nyilvánítható, amelyhez – szégyenükre – mindkét együttes alaposan hozzájárult, alulírott immár tizenhárom éve tudósítok futballmérkôzésekrôl, ám ehhez fogható megdöbbentô, felháborító és ugyanakkor pocsék játéknak nem voltam még szemtanúja. Miután az elsô játékrészben a régeniek oldalán csupán jóindulattal jegyezhettünk két valamirevaló gólszerzési lehetôséget, csodák csodájára az Avântul játéka varázslatszerûen megváltozott, s alig tizenegy perc leforgása alatt négy óriási, ajtó-ablak szituációt könnyelmûsködtek el. A szászrégeniek könnyedén és zavartalanul jutottak a dési kapu elôterébe, ezalatt a vendégek csupán a nézôk számát gyarapították! Mintha a désiek kettôs emberhátrányban játszottak volna, nem pedig a hazaiak tízben… Ami Szászrégenben történt, az nem mindennapi, s igen nehéz szavakban megfogalmazni. Szánalmas színjátékban volt részünk, ám mindezt a labdarúgók „igyekeztek” kabaréba illô jelenetekkel fûszerezni. Kitartásuk nem volt hiábavaló, nagyrészt sikerült is a produkció…

A 46. percben Truta mintegy 8 méterre – egyedül – a vendégkaputól Blaga hálóôrt tette naggyá, majd öt perccel késôbb, miután Plaian a vendégektôl nagylelkûen kiszolgálta, ugyanô közvetlen közelrôl a kapusba bombázott! Bármennyire furcsának tûnhet, ennél a gólhelyzetnél Truta nem akart gólt lôni! A csatár, aki a tavaszi idényben a régeniek egyik legjobb formában lévô focistájának bizonyult, csúfot ûzött a ziccerekbôl! Az elmúlt mérkôzésen 18-20 méterrôl higgadtan továbbított az ellenfél kapujába, esélyt sem adva a halóôrnek. A dési „sugárutakon” továbbra is zavartalanul közlekedhettek az Avântul játékosai, így röpke három perc leforgása alatt a fiatal Antal Szabolcs került a középpontba. A labdarúgót Stoica Vili két mesteri passzal ugratta ki, ám az 54. percben, szemben a kapussal, a büntetôterület vonaláról jócskán fölé emelt, majd az 57. percben kecsegtetô helyzetbôl a jobb oldalról az oldalhálóba lôtt. Említésre méltó, hogy Antal Szabolcsnak nem volt két ehhez hasonló hatalmas gólszerzési lehetôsége, amióta az Avântul leigazolt focistája. Szemlélve a pályán zajló történéseket, a krónikásban megdöbbenés, szánalomérzet és jókedv váltakozott. Rengeteg volt az eladott labda, kabaréba illô jeleneteket láthattunk: a désiek készségesen adták a pöttyöst a régenieknek, szabad utat adva a hazaiaknak, akik azonban – ejnye-bejnye! – nem akartak gólt lôni! Az „ereszd el a hajamat, mert én… hagyom magamat” jelmondattal zajló játék végül meghozta az eredményt, a régeniek egyenlítô találatát: egy jobb oldali pontos beadást követôen Csög Norbert mintegy 2 méterrôl zavartalanul lôtt a hálóba. Ezt a ziccert már nem lehetett kihagyni. A 73. percben megszületett az Avântul gyôztes gólja is, miután Moldovan Octavian egy 17 méteres lövéssel bevette Blaga kapuját, aki igencsak vigyázott arra, hogy csupán akkor vetôdjön, miután a labda a hálóban táncolt. A kétfelvonásos kabaré utolsó tizenöt percében a vendégek még két alkalommal veszélyeztettek, igazi pánikot keltve a házigazdák tizenhatosában, ám a kihagyott helyzetek láttán megkönnyebbültek… A 76. percben ismét hihetetlen mozzanatnak lehettünk szemtanúi: ekkor ugyanis a désiek készségesen juttatták volna büntetôhöz a régenieket, ám Gabrus alig 8 méterre a kaputól hiába nyúlt kézzel csapattársa, Paul Bogdan labdája után, mert a zilahi játékvezetô sípja néma maradt.

A mérkôzés a labdarúgás megcsúfolásának sajnálatos példája volt, amelynek semmi köze a sporthoz! Az ehhez hasonló hozzáállás minôsíthetetlen és elítélendô. Miért volt ez az ingyencirkusz? A mérkôzés körülményeire való tekintettel az egyetlen logikus, ésszerû magyarázat csupán egy lehet: a sportfogadások! Nagy valószínûség szerint hatalmas volt a kísértés egy szünet 2-s, végeredmény 1- re… Éppen ezért a csapatok összetételét ezúttal kizárólag a rend kedvéért közöljük, hiszen a botrányos szereplésük eredményeként a játékosok aligha érdemlik meg nevük közzétételét.

Jegyzôkönyv

Labdarúgó 3. liga, V. csoport, 25. forduló: Szászrégeni Avântul – Dési Unirea 2-1 (0- 1)

Szászrégen, Avântul-pálya. Vezette: Ciprian Demian (Zilah) – középen, Ionut Sava, Gheorghe Tarba (mindketten Nagybányáról) – partjelzôk.

Gólszerzôk: Csög (65.) és Oct. Moldovan (70.), illetve Moldovan Andrei (17.)

Szászrégeni Avântul: Negru – Inta, Merdariu, D. Razvan, Echim, Luca P., Oct. Moldovan (81. Lostun), Stoica V. (60. Csög), Keresztes R. (46. Antal Sz.), Moldovan L. (81. Luca Ad.), Truta.

Dési Unirea: Blaga – Bene, Cerquetani, Kovács, Plaian, Paul B., Gabrus, Baiesu, Pocol (88. Blaj), Itu, Moldovan A.

Szabó Antal-Lóránd
népújság

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

A nyárádtőiek kihagyott gólhelyzetei megbosszulták magukat.

Harminchat év szünet után rendeztek újra 2. ligás mérkőzést Szászrégenben, azonban nem a helybeli Avântul, …