A titkosszolgálatok manipulálják a sajtót Romániában

És korlátozzák a magyarok szólásszabadságát is. Mindezt az ActiveWatch civil szervezet jelentése állítja.
A bukaresti civil szervezet többek közt azt írja a romániai sajtószabadság állapotáról szóló, 2014. évi jelentésében, hogy a romániai sajtóra politikai és titkosszolgálati befolyás nehezedik, illetve a tulajdonosi szféra érdekeinek való kiszolgáltatottság is jellemzi.

A Mediafax hírügynökség által idézett beszámoló szerint a 2014-es választási év során a korábbi éveknél látványosabban ütköztek ki Romániában a sajtó szabadságát korlátozó problémák, amelyeket a lakosság is érzékelt.

Egy friss közvélemény-kutatás szerint a románok alig 20 százaléka vélte úgy, hogy országában szabad a sajtó, több mint ötven százalékuk állította ennek ellenkezőjét, míg a megkérdezettek egynegyede nem tudott véleményt nyilvánítani a kérdésben – emlékeztet a jelentés. „Tavaly minden eddiginél jobban látszott, hogy
a sajtó propagandaeszközzé vált:

a hírtévék nyílt pártosságához sokszor manipuláló, rágalmazó, a nemzeti és vallási érzékenységet sértő üzenetek társultak” – állapította meg az ActiveWatch.

A sajtófigyelő szervezet felidézte, hogy „futószalagon” kerültek rács mögé 2014-ben olyan médiamágnások, akik a közvélemény és az igazságszolgáltatás befolyásolására, korrupt üzelmeik fedezésére használták a tulajdonukban lévő médiavállalkozásokat. Ezeknek egy része kifejezetten a szervezett bűnözésre jellemző. A jelentés nagyjából azt állítja, hogy
a romániai sajtó tele van téglákkal:

egy ismert publicista (vélhetőleg Robert Turcescuról van szó) bevallotta, hogy a titkosszolgálat fedett ügynöke volt, és George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) akkori igazgatója is megerősítette, hogy fedett ügynökök épültek be több szerkesztőségbe.

A dokumentum olyan esetet is leír, amelyben a karhatalmi túlkapásokat dokumentálni próbáló újságírót rendőrök bántalmaztak, és azt is a bukaresti kormány szemére veti, hogy „egy kínai kormányküldöttség kedvéért feláldozta a sajtószabadságot”, amikor megakadályozta egy kiadvány riportereinek belépését a kormánypalotába. A közszolgálati televízió egyes anyagait pedig politikai okokból cenzúrázták vezető beosztásban lévő személyek.

A 130 oldalas jelentés külön, ötoldalas fejezetet szentel a magyar közösségnek: eszerint
a magyarok véleménynyilvánítási szabadságát egyre inkább korlátozzák.

Ennek illusztrálására a dokumentum felidézi a Székely Szabadság Napjára (március 10.) tervezett marosvásárhelyi felvonulás betiltását, a székely zászlók kitűzése és a magyar himnusz éneklése miatti bírságokat, a területi autonómiáról szóló közvita betiltására irányuló képviselői törvénykezdeményezést és legfelső bírói tanácsi állásfoglalást, valamint az autonómiavitát közrendvédelmi veszélyként megbélyegző belügyminisztériumi stratégiatervezetet.

Az ActiveWatch szerint egyebek mellett ezeknek a gondoknak tulajdoníthatóan csúszott vissza Románia a 45-ről az 52. helyre a Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet sajtószabadság-rangsorán.

Főtér.ro

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Meghívó keresztavatásra.2024. augusztus 11-én a Határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként, a honvédő harcok kezdetének 80. évfordulója alkalmából, közadakozás révén keresztet állítunk az Óriás-tetőn (Havas-tető), a hazáért elesett katonák emlékére.

„Néma keresztek, beszéljetek.Kit rejt a mély? Kit őriztek?Én hallgatom, én itt leszek,Néma keresztek, beszéljetek.”Kárpátia2024. augusztus …