Meglepôen könnyed hazai siker Szászrégenben

Megszakadt a szászrégeni gárda három mérkôzés óta tartó kudarcsorozata hazai környezetben, miután meglepôen könnyed gyôzelmet aratott a Zilahi FC ellen. A találkozó igen nehéznek ígérkezett, hiszen a vendégek öt-hat fordulóval ezelôtt még reális esélyekkel pályáztak a csoportéllovasi, egyben a 2. ligába való feljutást jelentô pozícióra.

Az összecsapás kezdeti perceinek kivételével, amely a kiegyensúlyozottság jegyében zajlott, a régeniek magabiztosan irányították a játékot. Az elsô percben Stanciu ígéretes lövôhelyzetbe került 20 méterre a kaputól, ám a labda a bal kapufa mellé szállt. Öt perccel késôbb a túloldalon Moldovan L. próbálkozott a tizenhatos tájékáról, pontatlanul. A házigazdák elszántan támadták Baican kapuját, s miután a 13. percben Csög bal oldali szögletét követôen Dumbravean kényelmetlen szögbôl jóval melléfejelt, két perc elteltével megszületett a vezetô gól: egy átütô erejû akciót követôen Truta egyedül vezette rá a labdát a hálóôrre, s mintegy 18 méterrôl, jól eltalált lövéssel bevette a vendégek kapuját. Az Avântul jó játéka tovább folytatódott, s a 25. percben a harcias, remek formában játszó Truta feltartóztathatatlanul tört be a büntetôterület bal oldalán, a vendég védô belépôje után a gyepre huppant, azonban a várt tizenegyes helyett csupán sárga lapos figyelmeztetést kapott mûesésért. Noha a játékvezetô színlelésnek ítélte a mozzanatot, a szituáció nem volt annyira egyértelmû. A 26. percben ismételten Truta került kecsegtetô gólhelyzetbe, ám a csatár 5 méterrôl mellégurított! A 29. percben a hazaiak kétgólosra növelték elônyüket az eredményjelzôn: ekkor Csög Norbert 18 méteres, erôtlen lövése becsapta a vendég kapust, akinek keze közül a labda a hálóban kötött ki. Óriási baki volt Baican kapuvédô részérôl, akit a 38. percben a potyagól miatt a kispadra rendelt a vezetôedzô. Az elsô félidô végéig nem adódtak említésre méltó gólszerzési lehetôségek, a fehér-kékek a megnyugtató elôny birtokában könnyedén és magabiztosan uralták a játékteret. A zilahi együttes meglepôen halvány teljesítményt nyújtott, egyetlen veszélyes helyzetet sem tudtak kidolgozni Craciun kapujának elôterében.

A második félidôt nem a látványosság jellemezte, noha a szászrégeniek tetszetôsen és felszabadultan adogattak, mindez nem nyilvánult meg veszélyes kapujelenetekben. Így a játék, leginkább a vendégek irtó gyenge játéka miatt ellaposodott. Az idô múlásával teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy Ovidiu Marginean tanítványainak gyôzelme egy pillanat erejéig sem forog veszélyben. Az 53. percben a fáradhatatlan Truta mintegy 35 méterrôl boltíves lövéssel próbálkozott, ám a labda jóval a kapu fölé szállt. „Truta nem Stoica Vili”, mondták néhányan a lelátokról, és ezt az állítást aligha lehetne megcáfolni… Truta nem hagyta alább, a továbbiakban is remek, lendületes játékával tûnt ki, s a találkozó 58. percében kiválóan indította Petrát, ám a középpályás a jobb oldalról erôtlenül lôtt kapura. Hét perccel késôbb Echim jó szögbôl leadott lövése szintén gyengére sikeredett. A házigazdák „ráültek” az eredményre, leginkább az idô múlására focizva, így a mérkôzés lefújásának pillanatáig említésre érdemleges mozzanatok már nem adódtak.

A Kolozsvári Sanatatea elleni, idegenbeli gyôzelmet követôen a szászrégeni gárda véget vetett a hazai pályán immár három játéknapja tartó kiábrándító sorozatának, teljesen megérdemelt sikert aratva. A játékot szemlélve azonban feltevôdik a kérdés: az Avântul játszott elismerésre méltó formában vagy a zilahiak csapnivalóan rosszul? A bajnokság 25. játéknapján a régeniek a csoport sereghajtóját, a Dési Unireát fogadják.

Jegyzôkönyv

Labdarúgó 3. liga, 24. forduló: Szászrégeni Avântul – Zilah FC 2-0 (2-0)

Szászrégen, Avântul-pálya. Vezették: Nagy Vladimir, Daniel Popa (mindketten Nagyenyedrôl), Ioan Duma (Medgyes).

Gólok: Truta (15.), Csög (29.).

Szászrégeni Avântul: Craciun – Echim, Luca P., Inta, Keresztes R. (64. Moldovan Oct.), Moldovan L., Ungur, Dumbravean (88. Luca Ad.), Truta, Petra, Csög (64. Dézsi).

Zilah FC: Baican (38. Man) – Kinczel, Sabau, Mutu, Dulap, Jamilu, Ceaca (46. Tohat), Rogmina (54.Tabîrta), Stanciu, Supuran (81. Neagota), Kuku.

Szabó Antal-Lóránd
Népújság

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

A nyárádtőiek kihagyott gólhelyzetei megbosszulták magukat.

Harminchat év szünet után rendeztek újra 2. ligás mérkőzést Szászrégenben, azonban nem a helybeli Avântul, …