ALAPÍTVÁNYT HOZOTT LÉTRE A BRIT TRÓNÖRÖKÖS ERDÉLYBEN

Az alapítvány az örökségvédelem, a mezőgazdaság és a fenntartható fejlődés területén kíván oktatási tevékenységet folytatni. Székhelye a Brassó megyei Szászfehéregyházán (Viscri) lesz, azon a birtokon, amelyet a herceg Nagy-Britanniában bejegyzett alapítványa vásárolt meg korábban. Amint a hírtelevízió közölte, az alapítvány felújítja és továbbképző központtá alakítja a szász falusi birtokot. A kialakítandó konferenciaterme hetven személy befogadására lesz alkalmas. Az alapítványt a herceg által kinevezett kuratórium irányítja, melynek Kálnoky Tibor gróf az egyik tagja.

Az alapítvány közleménye szerint a herceg azt vállalta, hogy támogatja Erdély egyes, jószerével elfeledett falusi mesterségek újbóli felfedezésében. Ez az első lépés, amelyet továbbiak követnek a falusi közösségek igényei szerint. A Digi 24 hírtelevíziónak adott nyilatkozatában Károly herceg megerősítette, hogy ez az első alapítványa, amelyet a brit államközösségen kívül létesít. Magyarázatként hozzátette: szereti ERdélyt, és erdélyi felmenőkkel is rendelkezik.

A brit trónörökös vasárnap érkezett Erdélybe. Miután Klaus Ionahhis államfőnél tett látogatást, a székelyföldi zalánpataki (Valea Zalanului) birtokára utazott. A Háromszék napilap tudósítása szerint a herceg hétfőn egy kaszálóverseny zsűrijében is szerepet vállalt. A versenyt a zalánpataki székely kaszások nyerték, akiknek meglepetésre sikerült megelőzniük a hegyi kaszáláshoz szokott gyimesbükki csángó kaszásokat. Károly herceg visszajáró vendégnek számít Erdélyben. Többször is lelkesen nyilatkozott az ember és a környezet sajátos erdélyi viszonyáról, amelyet szerinte Európa más tájain már alig lehet megtalálni. A brit királyi család erdélyi magyar gyökerekkel is rendelkezik: II. Erzsébet királynő ükanyja, Rhédey Klaudia a Maros megyei Erdőszentgyörgyön született 1812-ben, és az ottani Rhédey-kastélyban nevelkedett.

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Vegyük a helyi terméket!

Vásár van, kistermelő kevésbé Tavasszal megjelennek az őstermelők által az üvegházban vagy fóliasátorban termesztett friss …