Aszfaltút vezet Beresztelkére

Több mint négy kilométeres útszakaszt sikerült leaszfaltozni a Maros jobb partján. A Sárpatak–Vajdaszentivány–Beresztelke nyomvonalú, 154J jelzésű megyei út rendkívül fontos az itt élők szempontjából, hiszen az övezet városával, Szászrégennel is összeköttetést teremt. Az eddig aszfaltburkolattal nem rendelkező megyei út egy négy kilométeres szakaszát sikerült korszerűsíteni abból a 11-ből, ami a két határtelepülés, Sárpatak és Beresztelke között húzódik. Ezen az úton folyik az áruszállítás a Mezőség felől Szászrégenbe, de ugyanezt használják azok a gyerekek is, akik a városi iskolába járnak. A környékbeli falvak lakói pedig itt viszik áruikat – főként zöldséget és a vidéken nagy mennyiségben termő gyümölcsöt – a szászrégeni piacra. Az eredetileg egy évre tervezett munkálatot sikerült fele annyi idő, hat hónap alatt elvégezni. A régi, köves útszakasz mindössze négy méter széles volt, ami Vajdaszentivány után hirtelen megszűnt, innen már csak földút vezetett tovább. Ami esős időben szinte járhatatlan volt. A most elkészült szakasz 6,5 méter széles, ellátták minden olyan tartozékkal – vízelvezető árokkal, betonozott útpadkával –, ami egy korszerű műútnak természetes tartozéka.

Cirian Dobre, a Maros megyei tanács elnöke a csütörtökön megtartott átvételkor elmondta, intézményének szándékában áll további útkorszerűsítéseket végezni az övezetben, de másutt is. A szászrégeni övezetben Felsőrépa, Mezőceked megyei útjainak felújítása, korszerűsítése szerepel a tanács terveiben, de a megye másik részén, Bözödön is aszfaltozni fognak, és Magyarbükkös elérése is könnyebb lesz az aszfaltréteg lefektetése után.

Bakó Zoltán
székelyhon.ro

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Marosvásárhelyen, a 2-es számú járóbeteg-rendelőnél is leadhatók. Lejárt szavatosságú gyógyszerek.

Július elsejétől Marosvásárhelyen, a Maros Megyei Klinikai Kórházhoz tartozó 2-es számú járóbeteg-rendelő székhelyén is leadhatja …