Navigáció: Kezdőlap / Városi hírek / ALAPÍTVÁNY A MAGYAR GYEREKEKÉRT

ALAPÍTVÁNY A MAGYAR GYEREKEKÉRT

Úgy érezzük, hogy nem csak a családunknak, a saját gyermekeinknek tartozunk felelősséggel, hanem egy nagyobb közösségért is szeretnénk tenni valamit. A magyarság, határainkon innen és túl minden év elteltével egy városnyi emberrel fogy. Azt szeretnénk, hogy gyermekeink ne egy elöregedett, megfáradt, megritkult nemzet és közösség tagjai legyenek.
Különösen veszélyeztetettek a határainkon túl élő magyar gyermekek és leginkább ott, ahol a magyarság már nem nagyobb közösségben, hanem szórványosan létezik. Ezeket a gyermekeket nemcsak nemzeti identitásuk elvesztése fenyegeti, hanem a kisebbségi lét gyakori velejárójaként a rossz gazdasági helyzetből adódó szegénység, gyakran a mély nyomor.
Gyermekvédelmi munkánk fontos része a veszélyeztetett, a bajba jutott családok, de elsősorban a gyermekek támogatása. Nemcsak tanáccsal, jó szóval, hanem anyagi támogatással, tanszerrel, ruhával, lakhatással, étkeztetéssel is segíteni akarjuk a szülőket, a gyámokat, hogy gyermekeik szépen, egészségesen fejlődjenek.
Sajnos sokszor úgy tapasztaljuk, hogy a szülők, nagyszülők, a gyermekek gyámjai nem képesek különféle okok miatt biztosítani gyermekeik fejlődését, és ilyenkor a magára maradott gyermekek, veszélybe kerülnek. Testi, lelki, szellemi fejlődésük visszamarad.
Az alapítvány segítséget kíván nyújtani a szórványmagyarság hátrányos helyzetű gyermekei ellátásában, a beiskoláztatásában, a pályaválasztásban, szakmai képzésben, számukra munkahelyek létrehozásában, kialakításában.
Böjte Atya írásaiban olvashatjuk:
„Jót tenni jó, tiszta öröm. Befogadni egy gyereket, megtanítani írni, olvasni, elindítani az útján… hogy milyen ember válik belőle az élet útján kiderül. Az a fontos,hogy valakin tudok segíteni. Boldoggá tesz a gyerekmosoly, ami néha egy pillanatig tart csak, de emléke örök.”
Van Erdélyben az úgynevezett szórványvidéken, a Mezőség szélén egy református lelkész, Ady István, aki Böjte Csabához hasonlatosan, fáradtságot nem kímélve munkálkodik a kis eldugott falvakban élő, nagyon hátrányos helyzetű magyar gyermekek megsegítésén. Bentlakásos kollégiumot hozott létre falujában ahova befogadja ezeket a nehéz sorsú, veszélyeztetett gyermekeket.
Igen nagy szüksége van támogatásra, mert egy folyamatos szélmalomharcot vív az állami, de valljuk be az egyéni, emberi közömbösséggel is. Szerencsére egy lelkes, de kis csoport segíti áldozatos munkájában. Alapítványunk fő célkitűzése az ő munkájuk támogatása, segítése.

Hogyan segíthetsz?

Sokféleképpen segítheti alapítványunkat annak érdekében, hogy elérhessük kitűzött céljainkat.
Természetesen elsősorban a pénzügyi támogatás az, ami a leghatékonyabb. Ezzel tudunk a legrugalmasabban és leggyorsabban segíteni kis „védenceinknek”.

Alapítványunk bankszámlaszáma:

11712004-20350905 OTP Bank Nyrt.

Ugyanakkor bármilyen természetbenni adomány jól jöhet, amely hozzájárul egy gyerek szükségleteinek a kielégítéséhez. Gondolunk itt elsősorban tartós élelmiszerekre, ruhaneműre, cipőre, tanszerekre, könyvekre. De természetesen jól jönnek játékok, sporteszközök, bármi ami a gyerekek testi, lelki fejlődéséhez hozzájárul.

Annak ellenére, hogy alapítványunk a kezdet nehézségeivel küszködik, szerencsére elég jó lehetőségünk van az adományok ideiglenes raktározására.

Raktárunk címe: 1116 Budapest Kondorfa utca 6-8. Teltrans Kft.

A legnagyobb, legnemesebb segítés viszont az, ha valaki vállalja, hogy személyesen juttatja el adományát a rászorulóknak.

Erdélyi honlapunk, amelyen megtalálja azt, hogy hova: www.szivarvany.ro

Természetesen, remélhető jövőbeli lehetőségeink szerint, nagyon szeretnénk kiterjeszteni segítő munkánkat minél több rászoruló felé. Hiszünk abban, hogy az emberszeretet és a segítőkészség nem fogy azzal, ha minél több felé nyújtjuk.

© 2015 Szórványmagyarság Gyermekeiért Alapítvány

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Hozzászólások lezárva

Az oldal tetejére