Navigáció: Kezdőlap / Megyei hírek / Nem beszélhetnek magyarul a KFC magyar alkalmazottai?

Nem beszélhetnek magyarul a KFC magyar alkalmazottai?

Az újonnan nyílt marosvásárhelyi KFC gyorsétteremben szerzett negatív tapasztalatait szerette volna megosztani az étteremlánc központi romániai Facebook-oldalán az a hölgy, akit mostanra „az ország fele szid”. A gyorsétterem képviselői szerint félreértés eredményezte, hogy a kliens nem beszélhetett magyarul a magyar alkalmazottal Marosvásárhelyen.
Telefonon értük el azt a személyt, aki szerint a magyar alkalmazott nem beszélhetett velük magyarul. Mint mesélte, az étteremben románul szólt hozzájuk az alkalmazott, ők is románul válaszolgattak, de amikor észrevették, hogy a hölgy ingére tűzött névtáblán magyar név szerepel, akkor magyarul akarták folytatni a párbeszédet. Erre az volt a válasz, hogy nem beszélhet magyarul. „Ledöbbentünk, de nem fűzött hozzá semmilyen magyarázatot. Csak annyit mondott még, hogy az előző napon volt olyan kliense, aki egyáltalán nem tudott románul, és azzal sem hagyták, hogy magyarul beszéljen. Ezután románul folytattuk a beszélgetést” – tudtuk meg.

A fiatal marosvásárhelyi hölgy közzétette a történteket a KFC központi Facebook-oldalán, ahol több mint 700 like-ot és több mint 4 ezer hozzászólást kapott. A Eşti din Târgu Mureş dacă Facebook-csoportban is heves vitát váltott ki az incidens, több mint 600 hozzászólást generálva. A nyomdafestéket nem tűrő sovén hozzászólalásoktól az enyhébb hangvételűekig nagyrészt az az üzenet összegezhető: Romániában élünk, akinek nem tetszik, elmehet Magyarországra magyarul beszélni.

Az érintett nem számított arra, hogy a posztja ekkora indulatokat kavar. „Napok óta a fél ország engem szid. Még az elején elolvastam a hozzászólásokat, amelyek engem és a magyarokat szidták. De nem állok le velük vitatkozni, kikapcsoltam a Facebookon az értesítéseket, percenként százasával jöttek” – mondta a hölgy.

Bár a KFC hivatalos magyarázattal szolgált az incidensre, az érintett nem tartja kizártnak, hogy a helyi „kisfőnök” önkényeskedése áll a háttérben. Nem hiszi ugyanis, hogy egy nemzetközi gyorsétteremlánc ilyen felső utasítást adott volna. Kérdésünkre, hogy a továbbiakban szándékozik-e lépéseket eszközölni, nemmel válaszolt.

A hivatalos álláspont: félreértés

Hétfőn személyesen mentünk el a vásárhelyi gyorsétterembe, ahol a menedzser is azt hangsúlyozta: félreértés történt, de az ügyben csak a felettesei nyilatkozhatnak. Azt ígérte, még aznap felhívnak, így is történt. A céget képviselő hölgy ugyanazt mondta, ami a közösségi hálón található: a KFC szerint félreértésről volt szó. A tegező hangnemben íródott válasz lényege: utánajártak, és félreértés történt. Új étteremről lévén szó, a kiszolgáló hölgy a betanulási szakaszban volt, akinek a munkáját más városból érkezett kollégák felügyelték, akik nem értettek magyarul, ezért beszélt a vásárhelyi alkalmazott is románul.

„Szeretnénk, ha minden egyes KFC-s élmény kellemes lenne, ezért nem létezik semmilyen megszorítás a magyar nyelv használatát illetően az éttermeinkben. Köszönjük!” – olvasható az állásfoglalásban.

A felvetésünkre, hogy az összes feliratot tervezik-e teljességében lefordítani, illetve hogy a jövőben gondoskodnak-e arról, hogy minden váltásban legyen magyarul is beszélő alkalmazottjuk, a céget képviselő hölgy azt nyilatkozta: egyelőre a meglévő magyar feliratok maradnak. Bár több magyarul is beszélő alkalmazottjuk van, nem tudott arról nyilatkozni, hogy minden váltásban van-e kétnyelvű kiszolgálás. Elképzelhetőnek tartotta ugyanakkor, hogy egy váltásban több magyarul is, egy másikban pedig csak románul beszélő alkalmazottak legyenek.

A gyorsétteremlánc november 25-én nyitotta meg a második üzletét a Dózsa György úton, ez az első, gépjárművezetőket is kiszolgáló autós étterem a városban. A KFC oldalán ez olvasható: 700 ezer eurós beruházásról van szó, a 169 négyzetméter nagyságú területen 76 belső, és 40 külső férőhely található. A nyitás 50 új munkahely létesítését eredményezte.

Portik Vilmost sem szolgálták ki magyarul

Alább Portik Facebook-bejegyzése olvasható:

Ma késő délután magam is megfordultam a KFC gyorsétteremlánc új marosvásárhelyi üzletében. Véletlen választás volt, és a már napok óta zajló történet sem volt ismert előttem.
Látván, hogy a kiszolgáló hölgynek magyar a vezetékneve, teljesen természetszerűen magyarul kértem egy adag sült krumplit. A kiszolgáló románul válaszolt, újra megnéztem a kitűzőjét, újra magyarul mondtam, erre újra rákérdezett románul. Gondoltam, bizonyára a férje után magyar a neve, s utána románul folytattuk a beszélgetést.

Most azonban olvasom az alábbi újságcikkben, hogy ez az eset nem csak velem történt meg. Ha igaz az, hogy a marosvásárhelyi üzletükben be van tiltva a magyar nyelv használata, és mi magyarok szó nélkül eltűrjük, hogy a pénzünkért se használhassuk anyanyelvünket akkor többé erkölcsi jogunk sincs kétnyelvű utcanévtáblák hiánya miatt, önálló magyar orvosi főtanszék akadályozása miatt háborogni és elégedetlenkedni.

Ezért most nem a politikusokat, nem a pártokat kell hibáztatni, ez most olyan dolog, amit a polgárok kell megoldjanak. Ezért kérdem, ki az, aki egy közösen meghatározott időpontban velem tart, hogy kiderítsük az igazságot? Az első tíz személyt szívesen vendégül látom egy adag sült krumplira. Egyetlen feltételnek kell teljesülnie: csak magyarul beszélünk a kiszolgálókkal, s ha látjuk, hogy valóban nem értik amit beszélünk, kérjük, hogy kerítsék elő magyarul is beszélő kollégájukat.

ittHON.ma, szekelyhon.ro, Portik Vilmos

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Hozzászólások lezárva

Az oldal tetejére