Brusli, Rendőrség, Miniszter, Halott – nem lankad a romániai rómák névadási kedve

Statisztikák szerint Romániában néhány tízezerre tehető azoknak a száma, akiknek szülei igen furcsa keresztnevet választottak számukra. Vannak, akiket kalandfilmek hőseiről neveztek el, akadnak, akiknek keresztneve népszerű filmszínészekével azonos, és az sem ritka eset, hogy többen állami intézmények neveit viselik.
A bizarr, sokszor nevetséges keresztnevekről egy román szerzőpár kötetnyit állított össze. Ebből például kiderül, hogy Romániában legalább 22 olyan személy él, akinek keresztneve Ministru (Miniszter). Érdekes módon azonban egyelőre egyikük sem ül börtönben, a rangjuk szerinti jó néhány társukkal ellentétben. Tíz román (vagy inkább romániai cigány) keresztneve Presedinte (Elnök) – ez a név életük végéig elkíséri őket, a mindössze öt évig tartó elnöki mandátumhoz képest. A Gorj megyei Pistestii din Deal egyik lakóját Politiának, azaz Rendőrségnek hívják. A 60 éves nő többször is elátkozta keresztnevét, amely rengeteg bajt okozott neki. Az iskolában kinevették, pedig Ceausescu idejében még nem rendőrség, hanem milícia működött. Politia „gyűjtögető életmódot” folytat, nem egyszer Gorj megyei települések szemétdombjára jár összeszedni az általa hasznosnak minősített lomokat. Egy alkalommal elkapta a rendőrség, és amikor igazoltatás közben megmondta a nevét, a gyorskezű rendőrök hatósági közeg kicsúfolása ürügyén jól megverték, még mielőtt társai tanúsíthatták volna, hogy valóban ez a neve. Egy másik nőt Politia Ghineának hívnak, aki viszonteladásból tartja fent magát, elsősorban kórházakban árul. Amikor megjelenik, híre megy, hogy megjött Politia az árukkal, ez pedig minden alkalommal riadalmat okoz az újonnan jöttek között, akik azt hiszik, hogy megjött Ghinea a rendőrségtől. Igaz, neve olykor szerencsét is hoz neki. Egyszer orvosnál jár, akinek az asztalára „csúszópénzként” letett egy üveg pálinkát. Az orvos a nevét kérdezte, de csak a keresztnevéig jutott el, a doktor úr nyomban felháborodva utasította vissza az ajándékot. De Ghinea Politia nem szűkölködik furcsanevű rokonságban sem. Fiát Tarzannak, unokáját Diegónak hívják, egyik unokatestvére Ancheta (Kivizsgálás) névre hallgat, Comisia nevű sógornőjében pedig a Bizottságot kellene tisztelni. Nebunu, vagyis Bolond keresztnévre 858 személy hallgat, a Blegu, azaz Bárgyú keresztnevet pedig 515 személy viseli. A romániai szeszfogyasztás mértékét tekintve alulképviseltek a Betivu, magyarul Részeg keresztnevet viselők, akiknek száma mindössze 219. Igen sok Romániában a neves színészek, énekesek – többnyire torz – nevét viselők száma, akad közöttük Bred Pit, Brusli, Vandam, Piedone, Clifriceard, Janmare, és akadnak kalandfilmek hőseinek nevét viselők is, így például Tamango, Cartuche, Fanfanlatulip.
4600 személy keresztneve Curca, magyarul Pulyka. Csaknem 3000 ember keresztneve Buca, 1600 ember viseli a Pasarica keresztnevet. E szavak ugyan orcát, illetve madárkát jelentenek, szlengben azonban ülepet és becézett női nemi szervet – és nyilván mindenki ezekre gondol. Az 540 Sulica, 244 Putica, 226 Pipi, 233 Muia, illetve hat Curu keresztnevet viselők esetében pedig meglehetősen egyértelmű a dolog… Vannak aztán egészen mulatságos nevek, nem kevesebb, mint 581 személy keresztneve Mortu, vagyis Halott. Van, aki a népszerű gyógyszer, a Paracetamol nevét viseli, akad, akit Televizornak hívnak, mások keresztneve Papanas, azaz Túrógombóc, és olyan is van, akit szülei Bounegrunak, Boubatrinnek vagy Oasenegrének, magyarul tehát Feketeökörnek, Vénökörnek, Feketecsontnak kereszteltek. Olyan is van, akinek keresztneve Gunoi (Szemét), másokat Jegunak, Kosznak, ismét másokat Nespalatunak, Mosdatlannak, Castronnak, Lábasnak vagy Galeatának, Vödörnek kereszteltek. Illetve hát nehéz sorsa lehet annak a nőnek, akinek Vacagrasa (Kövér tehén) keresztnév szerepel a személyazonosságában.
(Maszol nyomán)

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Meghívó keresztavatásra.2024. augusztus 11-én a Határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként, a honvédő harcok kezdetének 80. évfordulója alkalmából, közadakozás révén keresztet állítunk az Óriás-tetőn (Havas-tető), a hazáért elesett katonák emlékére.

„Néma keresztek, beszéljetek.Kit rejt a mély? Kit őriztek?Én hallgatom, én itt leszek,Néma keresztek, beszéljetek.”Kárpátia2024. augusztus …