Megürült egy parkolóhely a főtéren. Uzsorakamatos zsarolót vettek őrizetbe

A rendőrség 60 ezer lejt, 7350 eurót, 8 ezer svájci frankot és 550 dollárt foglalt le négy házkutatás után Szászrégenben egy uzsorakamattal és zsarolással vádolt személytől, akit őrizetbe is vettek.
Egy szászrégeni 42 éves férfi ellen az a gyanú merült fel, hogy zsarolta az általa hitelezett személyeket. Ennek kapcsán hétfőn a városban négy házkutatást tartottak a rendőrök. Az akció során a pénz mellett iratokat és kölcsönszerződéseket foglaltak le.

A nyomozás eredményeként sikerült azonosítani tizennyolc olyan személyt, akik kölcsönt vettek fel a gyanúsítottól, s akiktől az különböző nagyságrendű kamatösszegeket követelt a kölcsönadott összegekért. A vizsgálatok fényt derítettek arra is, hogy a kölcsönt felvevő személyek egy része ingó és ingatlan vagyontárgyaival szolgáltatott biztosítékot a kölcsön megadására.

A gyanúsítottat őrizetbe vették, kedden pedig előállították a bíróságon előzetes letartóztatás elrendelésének javaslatával.

Bakó Zoltán
székelyhon.ro

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Vincze-Simó Franciska különdíjas lett.

XIV. Bujtor István Filmfesztivál Augusztus 22–25. között Keszthelyen rendezték meg a XIV. Bujtor István Filmfesztivált. …