Kihirdette Klaus Johannis azt a törvényt, mely nemzetbiztonsági kockázatnak minősíti az egy hektárt meghaladó törvénytelen erdőirtást. Az államfő szombaton írta alá az ötven liberális honatya által kezdeményezett jogszabályt, amelyet a szenátus még decemberben elfogadott.
Noha ez mindenképpen jelentős fordulat az erdők megőrzéséért vívott küzdelemben, egyelőre nem kapott túl nagy figyelmet, a hírportálok pár soros anyagot közöltek a témáról, a zöld civil szervezetek közül pedig a romániai Greenpeace értékelte elismerő szavakkal. Egyébként ez a szervezet decemberben országos aláírásgyűjtő akciót is kezdeményezett az erdők védelméért, állítva, Romániában óránként három hektárnyi erdő tűnik el, jobbára törvénytelen vágások miatt.
Az elmúlt évben nagy figyelmet kapott – végre! – a falopások, a törvénytelen erdőirtások ügye. Hogy ide jutottunk, részben a szabadrablást ellenzők egyre hevesebb tiltakozásának, a társadalom szélesebb rétegei eszmélésének köszönhető, ám ebben szerepet játszott az is, hogy egyértelműen kiderült: a fa iránti mohó, fokozódó étvágy régi átok e tájakon, s a nyilvánosságra került felvételek arról tanúskodnak: a Romániába települt, legnagyobb fafeldolgozó minden ellenvetés nélkül hajlandó megvásárolni a jogtalanul kivágott fát.
Az elkövetkező időszakban fel kellene végre göngyölíteni minden, az efféle magatartásmóddal kapcsolatos szálat, illetve jó lenne kideríteni, milyen áron ülhettek ilyen magas lóra az érintettek, fütyülve az erdőre s az azzal kapcsolatos jogszabályokra. Hogy Johannis, illetve a törvényalkotó most egy kis lépést tett, még semmire sem biztosíték. Hiszen mi van akkor, ha a törvénytelen erdőirtás nem érint egy hektárt, csak annak felét vagy kétharmadát? Szemlélve az ország különböző, elszigeteltebb hegységeiben lencsevégre kapott pusztítás nyomait, a tarvágás következménye és látványa egyaránt lesújtó.
Mi lesz ezekkel a térségekkel? Mi lesz azzal a sokat emlegetett tétellel, miszerint Európában még mindig Romániában lennének a legkiterjedtebb, összefüggő erdőségek, melyek nemcsak felbecsülhetetlen természeti értéket jelentenek, fákkal és élővilággal együtt, hanem turisztikai potenciált is? Az erdővel kapcsolatos mítoszainkat ellensúlyozza a fák kíméletlen vágása és a kitermelésben észlelhető, mértéktelen nyereségvágy. Milyen jogszabályok, milyen hatóságok kellenének még, melyekkel felszámolható lenne a kitermelők politikai befolyásszerzése, illetve annak megvásárlása?
Bár a mostani jogszabály is hasznos és szükséges, a zöld szervezetek, természetvédők, felelős, elkötelezett politikusok nem dőlhetnek hátra. Hiszen még mindig túl sok az erdőkitermeléshez kapcsolódó érdek, miközben egyre kevesebb az erdő.
Mózes László
Háromszék
