A Kelemen-havastól délre, a Maros és Kis-Küküllő völgyei közt fekvő vidék legnagyobb részét Maros-Tordamegye foglalja el 4324 négyszögkilométernyi terjedelemben. Éjszakkeleti része erdőborította hegység havasi sajátságokkal, délnyugati része pedig dombos-halmos vidék, a mely észrevétlenűl olvad át a hullámos Mezőségbe. A hegyvidéket két, földrajzi fekvésre nézve külön álló, de geologiai tekintetben együvé tartozó hegység alkotja, melyeket a Maros folyása választ el: a jobb parton, a Kelemen-havas lánczolata, a balparton az 1777 méter magasra emelkedő Mező-havas körűl szétágazó hegycsoport, melyet kelet felől a Bucsin hegygerincze a Hargita fő tömegével köt össze.
A Mező-havas széles alapon emelkedő hatalmas kúp; oldalait bükkerdők és fenyvesek borítják. A havas lapos tetején nagy legelő-mezők vannak, melyekről nevét is nyerte. A Mező-havas, mint legmagasabb emelkedés, középtagjáúl tekinthető ama hegyrendszernek, melynek a határszéli hegylánczolattal és a Hargitával összekapcsolódó keleti ágai bő víztáplálékkal látják el a Maros folyót s eredő helyei a két Küküllőnek.
A Mező-havastól kissé keletre eső Feleszilása nevű, 1600 méteren felűl emelkedő csúcson három szomszéd törvényhatóság: Csíkmegye, Udvarhelymegye és Maros-Tordamegye határai szögellenek össze. Innen húzódik éjszak felé, majd nyugatra görbűlve a Gainásza, Tatárkő, Batrina, Fancsal-tető csúcsokkal a Görgényi hegység a Maros és Görgény folyók közén. E hegyláncznak középrésze a Kereszthegy, a melyen át járható út vezet a Görgény völgyéből Gyergyóba. Az 1685 méter magas Fancsal-tetőtől egy alászálló hegygerincz nyúlik nyugatra s a Szászpad nevű csúcsban végződik. E hegyvonal oldalait éjszak, nyugat s dél felé száz meg száz szűk völgy barázdálja, melyeknek mélyén dús vizű patakok ömlenek alá.
A Görgény vize két ágával: a Fehér-ággal és a Laposnya vizével a Kereszthegy oldalából ered. Állandó bő vize duzzasztó segítségével igen alkalmassá teszi, hogy rajta a fát a hegyekről leszállítsák. A Görgény balpartján húzódó hegysor egyenesen a Mező-havasból ágazik ki; ős-bükkösökkel fedve vonúl nyugat felé, a Maros mellékén a Mocsár nevű tölgyes lejtőiben végződik. A Mező-havas ez ágazatának déli oldalán fakad a Nagy-Nyárád. E völgy Nyárád-Szeredán alúl szép térséggé tágúl; ez az ismert székely népdalban megénekelt Bekecs alatt fekvő Nyárád tere. Az 1080 méter magas Bekecs hegy a havasi tájnak utolsó kiemelkedő pontja, a Mező-havasnak egy délnyugatra húzódó ága a Nyárád és a Kis-Küküllő völgye közt, a melyet azonban az anyahegytől egy mélyen aláereszkedő hegy-nyereg különít el s mintegy magán állónak tűntet föl; ez a Szakadát völgye, melyen át csaknem észrevétlen emelkedéssel lehet átjutni a Nyárád völgyéből a Kis-Küküllő völgyébe.
Erdély keleti beszögellésénél, ott, a hol Bukovina és Moldva határai találkoznak, emelkedik a Kelemen-havas, melynek gerincze Maros-Tordamegye határát alkotja. Ez ív alakú gerinczen kétezer méteren felűl emelkedő csúcsok sorakoznak: a Kelemen-Cserbuk és Izvor, a Vojvodeásza, Bisztriczára, Negoj és Pietroszul, mely utóbbi 2102 méternyi magasságával e hegyvidék legmagasabb pontja. A havas oldalait dús fenyőerdők borítják, tetőin és lankásain kövér havasi legelők terűlnek, az ormokén a kúszó henye-fenyű alkot áthatolhatatlan szövevényeket. Déli és nyugati oldaláról, a Marosba ömlő patakok völgyén kevesebb fáradsággal lehet a tetőkre érni. Éjszaki oldaláról a meredek falként emelkedő oldalak és szédítő mélységek miatt a csúcsok megközelíthetetlenek.
A Kelemen-havas belső hajlásában fakadó vizek a Fekete-patakban egyesűlve Moldvába futnak, ugyanígy a keleti oldalán eredők, melyek a hazánkat a Tölgyesi szorosnál elhagyó Kis-Beszterczébe ömlenek. A déli oldal hosszú völgyein lefutó vizek a Maros árját növelik, míg a nyugati oldal patakjai már a Nagy-Szamos vízkörnyékéhez tartoznak, egy részök pedig az éjszakkeletre kanyarodó Dorna vizével Bukovinába foly ki. A görgényi hegységnek éjszak felé nyúló ágai, a Kelemen-havasnak ellenben délre hajló oldalai gazdagabbak forrásokban s így e hegyekben eredő vizek legnagyobb része a Marosba jut.
A Kelemen-havas egy eredetű a balparti hegységekkel; egyik lánczszeme ama nagy kiterjedésű harmadkori képződésű trachyt-lánczolatnak, mely a kristályos ős-kőzet alkotta határszéli hegylánczolattal egyközűleg haladva, délen a Büdös-hegycsoporttal kezdődik s Tusnádnál az Olt áttörése által megszakítva, tovább húzódik, mint a Hargita és Görgényi hegység lánczolata.
A Kelemen-havasból nyugatra egy hegykar ágazik ki, a Besztercze-fő és a Sztrunyóra csaknem 2000 méterig emelkedő csúcsával. E csúcsokon túl a Marossal együtt délnyugatra kanyarodó s a Maros és Szamos vízkörnyékét elválasztó hegylánczolat fokozatosan törpűl, s az Istenszéke nevű, 1370 méter magas szirt gerincze már óriásként meredez föl; a trachyt uralma megszűnik, vízmosta törmelékét homokkő, majd agyagpala váltja föl s a táj lassanként dombvidékké válik öt-hatszáz métert alig haladó emelkedésekkel.
A délnyugati dombvidéken a föld mélyében a mioczén fiatalabb rétegeitől borítva hatalmas sóréteg van; egy darabja annak a roppant sóterűletnek, mely az erdélyi medencze alatt rejlik. A keleti részen a Kis-Küküllő völgyében, Sóváradnál, Parajdnál, hol rendszeres sóbányászatot is űznek, többé-kevésbbé fölszínre kerűl, Szovátánál pedig a földből kiemelkedő sósziklákban mutatkozik. E sósziklák Erdély kiválóbb nevezetességei közé tartoznak, a környező erdők zöldjéből messzire kicsillognak fínoman barázdált, oszlopszerűen tagolódott fehér falaik. A Nyárád és Maros völgyében s a mezőségi völgyekben csak a fölbugygyanó sósforrások adnak jelt a mélyben fekvő sóról. A Maros völgyén fölfelé Maros-Idecsig kisérhetjük annak nyomait, a hol a dúsan fölfakadó sósforrások sejtetik, hogy a sóréteg a fölszínhez közelebb fekszik.
Hőforrásokat csupán e medenczét környező hegyek alján Topliczánál találunk. A vizek hőmérséklete 26.5 C. Szovátánál szintén akadunk hőforrásokra, még pedig mint nagyon csodálatos természeti jelenségekre. Itt valószinűleg az alúl fekvő sórétegek kimosódása következtében hegyomlások történnek, a melyek eltorlaszolnak egy-egy völgyecskét vagy vízfolyást. Az így képződött medenczékben meggyűl a víz, s kisebb-nagyobb sóstavak keletkeznek. Ilyen a Fekete-tó és a Medve-tó, mely utóbbinak fölszine egy kiterített medvebőrhöz hasonlít. A Medve-tó fölszinén a sós víz közönséges hőmérsékletű, mélyebben azonban mind melegebbé válik úgy, hogy másfél vagy két méternyi mélységben már 40–50 Celsius fokra is emelkedik; alább megint hideg.
A Maros alsó terén s a rá torkolló völgyekben a mérsékelt éghajlat uralkodik. A rendesen deczemberben beálló tél igen gyakran kezdődik fekete karácsonynyal s csak januárban és februárban válik zordonabbá. A telet igen változékony tavasz követi; a fehér húsvét nem ritkaság; de a márcziusi meleg napok is gyakoriak. Április végén a természet már teljes pompában díszlik. A május rendesen hűvös, de a nyár is ritkán hoz éjjel is érezhető tikkasztó hőséget. Az ősz általában hosszan tartó és szép.
A Maros völgyén fölfelé eltűnik a hegyoldalakról a szőlőtőke, a terekről a dinnyés; Szász-Régenen felűl pedig már havasi éghajlat kezdődik. Hosszú zordon tél, mely a tavaszt rendesen átugorva nyárba szökken át. A görgényi hegyek közt néha méternyinél vastagabb hó is esik, a Kelemen-havas pedig már szeptember végén hó koronával csillog, a melyet május végén, sőt néha júniusban is hordoz.
A dombvidéken a mérsékelt övi vidékek állat- és növényvilágának minden faját fölleljük. A dúvadak közűl a Mezőség nádasaiban farkasok, a Nyárádmelléki erdőségekben pedig vaddisznók tanyáznak. A zordonabb görgényi hegyek közt már medve is akad, mely nem ritkán a háziállatokban is kárt teszen. A Mező-havas lejtőin szarvas is fordúl elő, még gyakrabban őz. A Kelemen-havason hiúzt és fajdtyúkot is lőhet a vadász.
Maros-Tordamegyének 4324 négyszög kilométernyi terűletéből 1978 kilométert borít el az erdőség, vagyis 43 százalékot. Az erdőterűletből fenyves 1034, bükkös 767, tölgyes 175 négyszögkilométer. Más mívelési ágakat illetőleg: egy negyede szántóföld, másik negyede kaszáló és legelő; a többi 7 százalék belső telkek, kert és szőlő, végűl terméketlen terűletek között oszlik meg.
A vidék lakossága vegyes ajkú. Magyar, szász, román lakta falvak váltakoznak rajta egymással.
A magyar ajkúak az egész lakosságnak 60 százalékát teszik, s legsűrűbben a Nyárád és Kis-Küküllő völgyét foglalják el, mely terűlet különben is legsűrűbb lakosságú. A Maros völgyét és a Mezőségre hajló részt magyar és oláh népesíti. Az oláh nép (35%) főként a havasi tájakat lakja Szász-Régenen felűl, míg Szász-Régen körűl és a Lucz patak völgyében szász lakosságú falvak fekszenek.
A Maros mentén föl egészen Vécsig, úgy a mezőségi részen is virágzó nagy gazdaságokat találunk 1000-től 3–4000 holdnyi terjedelemmel. A nagyobb birtokokon főkép búzát, lóherét, kukoriczát termesztenek; kevésbbé számot tevő a rozs, árpa és zab; mostanában lendűletnek indúlt a komló- és czukorrépa-termesztés is. Hasznot hajtó még a dinnyetermesztés. A szőlőmívelésre, bár a déli hegyoldalakon kitűnő erős bor terem, kevesebb figyelmet fordítanak. A földmívelésen kivűl egy pár mezőségi székely falu ú. m.: Kölpény, Csávás és Szabad, a gyékény- és szalmafonást házi iparúl űzi. A gyékényfonáshoz szükséges sást a mezőségi tavak szolgáltatják.
A Nyárád völgyében nagyobb birtokokat nem találunk, kisebb, 200–500 holdas birtokok is ritkábbak. A székelység nagy többsége csak pár holdas apró birtokokból él; a Nyárád alsó mellékén kerti gazdaságot folytatnak s a völgy egy része az ugynevezett „Murok-ország” tömérdek zöldségfélét termeszt. A magas hegyekhez közelebb eső vidéken a nép más foglalkozásra is szorúl a földmívelésen kivűl, milyen főképen a fuvarozás, szénégetés. A Bekecs-alji szenes ember, meg a fás székely typikus alakjai Maros-Vásárhely piaczának. A Kis-Küküllő melletti falvakban agyag-iparral is találkozunk.
A hegyvidék lakói általában inkább állattenyésztésből élnek. Szász-Régenen felűl némely Maros melletti falu, mint Magyaró, Disznajó lakossága tutajozással foglalkozik. A tönkök levágása, leszállítása télen számos embernek ad munkát; e fáknak rendes tutajba kötése Szász-Régenben történik. A hegyoldalakról csúsztatókon szállítják le a tönköket a völgybe, onnan pedig duzzasztók segélyével a patak vize sodorja tovább, vagy állati erővel vontatják alkalmas helyre. A hó olvadásakor kötik össze a parton heverő sudar fenyűtörzseket negyed-tutajokba. Egy ily negyed-tutajra két ember jut, a kik meglehetős veszedelmes és nyaktörő munkára vállalkoznak, midőn a Maros rohanó árján, meredek szirtek között, a mederben lappangó nagy sziklatuskók fölött csak gúzszsal összetákolt s könnyen széteshető alkotmányon teszik meg vízi útjukat. A negyedtutajokat egész tutajokká Szász-Régenen alúl kötik össze; s innen négy-ötezer tutajon évenként milliókra menő deszkát, zsindelyt, épűletfát szállítanak le ilyen formán az Alföldre.
A tönköket szolgáltató fenyvesek részint magánosok, mint a b. Bánffy, b. Kemény családok, részint a szászrégeni tutajtársulat, részint pedig a kincstár birtokában vannak. A kincstárnak 424 négyzet kilométer erdejéből 174 a fenyves, mely a görgényi havasokon díszlik. Nagy kiterjedésű erdőterűlettel bir az egykori Maros-szék birtokossága is a Mező-havas déli oldalán.
A vegyes lakosság közt minden bevett hazai vallásfelekezet hiveivel találkozhatunk. A magyar lakosság legnagyobb részt református, kisebb részben unitárius. A szászok ágostai evangelikus hitvallásúak. A római katholikusok itt mind magyar ajkúak és tömörebben a Nyárád felső völgyében laknak a mikházi kolostor körűl, az úgy nevezett „Szentföld”-ön csoportosúlva. A görög-katholikusok és görög-keleti vallásúak román ajkúak, de a görögkeletiek között a székelység vidékén találhatók magyar ajkúak is, mint példáúl Szováta melletti Illyésmezőn.
Közművelődési tekintetben első helyen állanak a magyar ajkúak és szászok. A székely és szász községekben alig van olyan, a ki olvasni és írni ne tudna. Nemcsak kiváló népiskolákat találunk, hanem népkönyvtárakat is, olvasó egyesűleteket s falusi énekkarokat. Nem mondható ez a román községekről, különösen a hegyi lakókról, kik között kevés az olvasni, írni tudó. A népiskolák között kiváló helyet foglal el a történelmi nevezetességű Wesselényi-iskola Makfalván. Báró Wesselényi Miklós egyszer Marosszék közgyűlésén is föl akarván szólalni, az elnöklő főtiszt szemére lobbantotta, hogy szólni csak annak van joga, a ki marosszéki birtokos. Ezért párthívei Makfalván egy telket vásároltak Wesselényinek, hogy marosszéki birtokos lehessen. Wesselényi e telekre 1836-ban iskolát építtetett s annak föntartására alapítványt tett, a mihez többen is hozzájárúltak.
Társadalmi és közművelődési tekintetekben a vidék központja Maros-Vásárhely vagy hajdani nevén Székely-Vásárhely.
Mint hadviselés tekintetében egyik igen nevezetes pont, a nyugat felől beözönlő hadak ellen a Székelyföldnek, a kelet és délkelet felől benyomúló török seregek ellen pedig egész Erdélynek kulcsa volt, a honnan csaknem egyenes irányban minden nagyobb természeti akadály nélkül könnyű elérni Erdély nevezetesebb pontjait: Kolozsvárt, Gyula-Fehérvárt vagy Nagy-Szebent, s ezért is fűződik annyi történelmi esemény Maros-Vásárhely városához.
Nemcsak a tatár csordák pusztították, még többet ártottak neki Básta hajdúi, meg Mihály-havasalföldi vajda katonái a XVII. század elején. Ez indította Borsos Tamás városi híres főbírót arra, hogy egy vár építését sürgesse, ellenére ama törvénynek, hogy a székely földön várat építeni nem szabad. Básta nem ellenezte a vár építését, a székelység azonban a deési országgyűlésen fölzúdúlt ellene, és csak abban nyugodtak meg, hogy a várat tulajdonkép nem a város, hanem az egyház építteti templomának biztosítására. A várépítésre az engedélyt 1605-ben Bocskay fejedelem adta meg.
A vár építése nagyon hozzájárúlt, hogy Székely-Vásárhelyből tekintélyesebb város fejlődjék. Már fekvésénél fogva is, mivel különösen Erdély gabonatára, a Mezőség, melynek nagyobb völgyei e vidékre torkolnak, egész keleti részével e város felé gravitált, természetszerűleg főhelylyé kellett fejlődnie. Szabad királyi várossá polgárságának hazafias érdemeiért Bethlen Gábor fejedelem emelte 1616-ban kelt oklevelével Maros-Vásárhely név alatt, meghagyván régi czímerét, mely kék mezőben egyenes kardot tartó pánczélos kar, a kard hegyére tűzött medvefővel és szívvel.
Hogy már azelőtt is tekintélyes mezőváros volt, bizonyítják a Nagy Lajos király korabeli oklevelek, a melyekben mint, „Forum Siculorum”, egyikben pedig mint „Zekel-Wasarhel” van megnevezve. Mint város első szabadalomlevelét Mátyás királytól kapta, a ki „oppidum”-nak nevezi s lakóit a vámfizetés, s mint nemeseket, a fejadó alól fölmenti. Régi fontosságát illetőleg mindezeknél nevezetesebb az, hogy a nemzeti királyok idejében ide hajtották össze a székelyek az úgy nevezett ököradót, s itt történt az adóúl beszolgáltatott ökrök „sütése” (megbélyegezés).
Maros-Vásárhely valószinűleg a XIV. században emelkedhetett nagyobb fontosságra s abban az időben épűlhetett várbeli nagy temploma, mely jelenleg a reformátusoké. Ez a városnak legrégibb épűlete. A templom idők folytán a gyakori dúlások következtében nagyon kivetkőzött eredeti alakjából. Eredetileg három hajója volt, melyeknek pilléreit azonban a XVIII. század végén leszedték és az egészet lapos mennyezettel látva el, egy hajóba foglalták össze mind a hármat. A templomot 1601-ben Básta hajdúi dúlták föl először, utóbb a II. Rákóczy György ellen portyázó török csapatok. A templom mellett kastély állott, valamint ott volt elhelyezve a város iskolája, a „particula”, melynek épűlete előbb a Ferencz-rendi szerzet kolostoráúl szolgált. A templomot és az ahhoz ragasztott épűleteket magába foglaló várat két bástya s magas kerítő falak védelmezték. A vár belső terűlete igen nagy, hat kataszteri holdnál többre terjed; hogy sok embert is el lehetett helyezni benne, mutatja az, hogy 1658-ban a II. Rákóczy György ellen beütött törökök a várat ostrom alá fogván, csak akkor mintegy háromezer embert hurczoltak el belőle.
Maros-Vásárhely: A vár és a református templom. Háry Gyulától
Ez épűlettömbön kivűl Maros-Vásárhelynek legrégibb épűletei is csak a XVIII. századból származnak. Így a római katholikusoknak a főtéren lévő kéttornyú temploma, a reformátusoknak második, úgy nevezett kis temploma, valamint a minorita-rendi zárda és templom is.
E templommal szemközt áll a reformátusok régi kollégiuma. Mai épűletei legnagyobb részt a XVIII. század második felében keletkeztek a régibb épűletek helyén. A Rákóczyak által fölvirágoztatott iskola II. Rákóczy György halála után szomorú sorsra jutott. Özvegye, Báthory Zsófia, visszatért a katholikus hitre s fiát, I. Rákóczy Ferenczet is magával vitte. Nem sokára az itteni iskolából fegyveres erővel űzték ki a deákságot, melynek egy része Buzinkai Mihály és Pósaházi János, előbb sárospataki tanárok vezérlete alatt vándorútra indúlt, s I. Apaffy Mihály fejedelem által meghívatva, végűl Gyula-Fehérváron telepedett meg az időközben Nagy-Enyedre átköltöztetett Bethlen-kollégium helyén és épűletében. 1672-től 1716-ig, tehát 44 éven át munkálta az intézet e helyen a nemzeti közművelődés ügyét. De 1716-ban a gyulafehérvári vár megújítása és kibővítése alkalmával szükség lévén az iskola telkére, Steinville generális parancsára ki kellett költöznie s tovább vándorolnia. Zsoltárok éneklése, gyászba vont dob pergése mellett s lefordított gyászlobogóval vonúlt ki a tanuló ifjúság Zilahi Sebes András és Szathmári Paksi Mihály tanárok vezetése alatt először a szomszéd Krakkó községbe, a hol nyolcz hónapot töltött, várva, míg kiküldött követei tájékozást szerezhetnek, hogy a tanúló sereg merre irányozza útját. A felekezeti főhatóság Maros-Vásárhelyt jelölte ki megtelepedő helyökűl, a hol a vándor intézet „sárospatak-gyulafehérvár-marosvásárhelyi református kollégium” neve alatt aztán megállapodhatott. A kollégium jelenlegi épűleteit részben a XIX. század első éveiben emelték.
A kollégium sok kiváló tanárt mutathat föl; így a többek között a XVIII. századból Fogarasi Pap Józsefet, a ki több holland és porosz tudós társaság által a philosophia köréből kitűzött tizenegy pályakérdés megfejtésével díjakat nyervén, korának egyik kiváló tudósáúl ismertetett el. II. József 1784-ben a Nagyszombatból Budára áttett egyetemhez a logika, metaphysika és morál rendes tanárává nevezte ki. E helyét azonban korán bekövetkezett halála miatt már nem foglalhatta el. Kiváló nevezetességű a tanárok sorában a világhírű mathematikus, Bólyai Farkas, a ki lángelméjű mathematikus fiával, Jánossal együtt új irányt adott a geometriának. Bólyai Farkas lakását emléktábla jelzi s nevét Maros-Vásárhely egyik díszesebb útczája őrzi. A híresek közé tartozik Dósa Elek, az erdélyi jogtudósok egyik legjelesebbje, a kinek tanársága alatt a kollégiumnak később megszűnt jogakadémiája a leglátogatottabbak közé tartozott.
Maros-Vásárhely: A református kollégium. – A Teleki könyvtár nagy terme. Háry Gyulától
Egy másik régi iskolája Maros-Vásárhelynek a róm. katholikus gymnasium, melyet még a XVIII. század elején a jezsuiták által alapított iskolából világi papok és tanárok vezetése alatt ugyanazon század végén szerveztek, mely azonban csak mostanában fejlődött ki teljes gymnasiummá. E gymnasium a főtér éjszaknyugati szögletén az úgy nevezett „Lábas-ház”-ban van elhelyezve.
Maros-Vásárhelynek XVIII. századból maradt épűletei között említésre méltó még a Szentgyörgy-útczában levő „Makariás-ház”, II. József császár szállása, midőn 1773-ban e városban időzött, úgy szintén a Szent Miklós-útczában levő „Székház”, jelenleg Maros-Torda megyeháza. A királyi tábla csak 1827-ben kapott állandó helyiséget, midőn a gróf Kendeffy Elekné Bethlen Krisztina által hagyományozott palotába költözött. Ez épűlet a XVIII. század utolsó felében épűlt s egyik szép példánya az ez időből származó főúri lakásoknak. Stilja renaissance, a barokknak némi árnyalatával.
A lefolyt század első felében s a megelőzőnek a végén Maros-Vásárhelyt pezsgő magyar társadalmi élet volt. Sok erdélyi főúri családnak lakása volt itt. A gróf Lázár, Teleki, Bethlen, Toldalagi, báró Bánffy család palotái, melyek közűl ez utóbbi különösen kiválik stilszerűségével, tanúságot tesznek e múltról. Mint az erdélyi legfőbb igazságszolgáltatás székhelye is sok embert vonzott a város magához. A királyi itélőtábla birái részint a főúri családok tagjai közűl kerűltek ki, részint, mint kiváló állású emberek, előkelő családok megalapítóivá lettek. Az itélő-mester alatt fölesküdött táblai jurátusok közt, mondhatni, Erdély fiatalságának színe java ott volt. Maros-Vásárhely kaszinója egyike a legrégibbeknek. Az itteni társadalom a nemzeti ébredés korában lelkesen fölkarolta a hazafias és haladási eszméket s elől járt azok megvalósításában. A tudomány és irodalom is folyvást talált itt művelőket. Aranka György királyi táblai biró itt fáradozott a „magyar nyelvművelő társaság” létesítésén; itt alapította meg gróf Teleki Sámuel kanczellár híres könyvtárát, külön könyvtárépűletben hagyván azt nemzetének. A könyvtár gyarapításában, különösen a régi magyar nyomtatványok gyűjtésében méltó társa volt neje, gróf Bethlen Zsuzsánna. Maga a könyvtárépűlet kivűlről csak nagyobb úri lakhoz hasonlít, de a nagy könyves terem, mely az épűlet egyik hátra nyúló szárnyában van, annál méltóságosabb hatást tesz a szemlélőre körűlfutó karzatával, könyvekkel tömött szekrényeivel, művészi becsű szobraival és képeivel. A könyvek száma 40.000 kötetre megy, a melyek között igen nagy becsűek vannak, mint a régi verses műveket magában foglaló „Vásárhelyi Codex”, továbbá Tacitus Annaleseinek egy pergamenre írt példánya a Hunyadiak czímerével Mátyás király könyvtárából, valamint a magyar irodalomnak több egyetlen példányban meglevő terméke. A könyvtárral kapcsolatban áll az ásvány- és kőzet-gyűjtemény s egy igen értékes régi fegyvertár. A könyvtár nyilvános; föntartására szolgálnak a város határában fekvő földbirtok; valamint a főtéren levő Apolló-épűlet jövedelme.
Maros-Vásárhely főtere. Háry Gyulától
Ipari és kereskedelmi tekintetben veszteség a városra nézve, hogy a vasúthálózat fő vonalaitól félre esik. A kollégium jogakadémiája a kolozsvári egyetem megalapításával megszünt, s legutóbb a királyi táblák megosztása következtében elvesztette régi, százados fontosságát az igazságszolgáltatás terén. Mindazáltal gyarapodást mutat népességének száma, a mely, míg a nyolczvanas évek elején alig haladta meg a 14.000-et, ma már 18.000-en felűl áll. De emelkedik a város belsőleg is; új, korszerű épűletei egyre szaporodnak. Fő terén hova-tovább eltűnedeznek a régi házak s újaknak adnak helyet. E szép fekvésű és tágas fő téren áll Maros-Vásárhely egyik régi nevezetessége, a Bodor-kút, a melynek oszlopszerű kávájában egykor a víz által mozgatott zenélő mű volt, tetején pedig egy Apolló-szobor, a mely naponkénti körűlfordulása által jelezte az időt. Ma már szerkezete elromlott. A kúton alúl emelkedik Kossuthnak Köllő Miklós által készített szobra, szemben vele Bem szobra Huszár Adolf műve. Mindkét szobor közadakozásból létesűlt. Az úgy nevezett „Görög-ház”-on emléktábla jelöli, hogy itt volt megszállva utoljára, 1849-ben, Petőfi Sándor.
Maros-Vásárhely teljesen magyarnak mondható, s régibb német telepítvényesei is csak magyaros kiejtésű német nevükkel gyaníttatják származásukat. Felekezeti tekintetben a régi tiszta református város ma már minden vallásfelekezetből számít híveket, de a többség most is református. Foglalkozásukat illetőleg a törzsökös lakók iparűző polgárok. A nagyiparnak egyedűli képviselője eddig czukorgyára; van e mellett a városnak fűrésztelepe és téglagyára. Kereskedelme inkább csak részlet-elárusítást űz; de annál nagyobb forgalmat mutat mezőgazdasági termények, állatok és gabonaneműek értékesítésében. Az ipar és kereskedelem érdekeit az egész Székelyföldre kiterjedőleg gyámolítja a marosvásárhelyi ipar- és kereskedelmi kamara, a Székely-egyesűlet kezdeményezésére emelt iparmúzeum, s az állam által föntartott fa- és fémipari iskola.
A város emberbaráti intézményei között kórháza egyike a legrégibb országos kórházaknak, a melyet az 1811-ki erdélyi országgyűlés a nemesség által adott segélyből állított föl. Nagyszerű jótékonysági eszközt biztosított Maros-Vásárhely városának dr. Gecse Dániel orvos, ki a XIX. század elején közművelődési és emberbaráti czélokra alapítványt tett, mely az alapító rendelkezése szerint mindaddig érintetlenűl volt hagyandó, míg egy millióra nem növekedik. E nagy tőke pár év múlva már kikerekedik s akkor át fog adatni rendeltetésének.
A Maros-Vásárhely keleti részén emelkedő magaslatról, az úgy nevezett Somostetőről messzi láthatni föl- és lefelé a Marosnak több helyt öt kilométernyire is kiszélesedő völgyére. Délnyugat felé, a hol a Nyárád völgye torkolatánál a völgy téres lapályt alkot, a sík téreken feküsznek Nyárádtő, Maros-Keresztúr római castrum nyomaival és Medgyesfalva a Lázár grófok kastélyával. A folyó jobb partján a hegyláncz aljában alig két mérföld hosszú vonalban falu csaknem falut ér. Hajdan mind magyar falvak, ma már lakosságuk oláhval vegyes. Náznánfalva nevében őrzi a székelység régi fölosztása szerint, az egyik ágazat, a Náznán-ág nevét. E falu a szomszéd Kisfalud és Bergenye falvakkal együtt a XVII. század elején Vallon Péter birtoka volt, az erdélyi czigányok utolsó vajdájáé, mely tisztséget a vele járó haszonért mindig előkelő emberek viseltek, joguk lévén a czigányoktól adót szedni s őket munkára használni. A Maros-Szent-Király fölött emelkedő dombra, az úgy nevezett Klastromtetőre helyezi a hagyomány a pálosok egykori kolostorát, melynek köveiből építették a maros-vásárhelyi vár bástyáit. Kisfaludon alúl nyúlik be a Mezőségbe a paniti völgy. Panit lakói régebben dohánytermesztéssel foglalkoztak, s a paniti dohány messze földön híres volt. Remeteszegnél az úgy nevezett Bárdosi torokkal nyílik egy, szintén a Mezőségbe nyúló völgy kisebb községekkel, a melyek lakói szalma- és gyékényfonással foglalkoznak.
A Maros balpartján végig húzódó domblánczolat alján a Maros völgyére dűlőleg csak két falu fekszik: Maros-Szent-György Maros-Vásárhelyen felűl egy dombon, s a tőle pár kilométerre fekvő Nagy-Ernye. Ez utóbbi község egykor, Péchy Simon kanczellár idejében, a szombatosoknak egyik fő fészke volt; ma is öt különböző vallásfelekezetnek van temploma ez aránylag kis községben. Itt áll terjedelmes park közepén a báró Bálintitt család kastélya, melyben a Báthory Zsigmond által kivégeztetett Kovacsóczi Farkas kanczellár levéltára van. A Maros balparti vidékének falvai a völgyek mélyében fekszenek. Maros-Vásárhely mellett egy hosszú kanyargó völgy torkollik a Maros terére, a Poklos patak völgye, melyet a Váczmány, a Váczmán régi székely ág nevét viselő hegy, választ el a Nyárád völgyétől. E völgyben fekszik Maros-Vásárhelynek egy része, az Új-város. A városból kiérve a völgy két ágra szakad, melyek egyikének torkolatában van Koronka, a Toldalagiak ősi birtoka.
A Maros-Szent-Györgynél torkolló völgyben fekszenek: a boraikról híres Csejd-Tófalva és Székes faluk. Ez utóbbi faluról írta magát a magyar történelem egyik kiváló férfia, Rákóczy Ferencz hű társa, gróf Bercsényi Miklós.
A történelmi nevezetességű Libáncs rétet, amint a Marosnak Ernye alatt elterűlő terét nevezik, elhagyva, a völgy közepén találjuk Sáromberkét,fölebb Gernyeszeget és a Maros jobb partján Sárpatakot.Mindhárom faluban a Telekiek kastélyai emelkednek. Sáromberke jelenleg gróf Teleki Sámuelnek, a nevezetes afrikai utazónak, boldog emlékű Rudolf trónörökös egykori vadásztársának tulajdona; régebben a könyvtáralapító gróf Teleki Sámuel kanczellárnak volt lakóhelye. A földszintes kastély, mely mögött sűrű fenyves terűl el, valóságos múzeuma a régi fegyvereknek, ékszereknek s Erdély régi főúri fényűzési emlékeinek, úgy szintén a forró földövi vidékekről hozott gyűjteményeknek. Ugyancsak a Maros terén föntebb csinos park közepén emelkedik a gernyeszegi kastély, mely a XVIII. század barokk izlésében, kicsinyben a gödöllői kastélyhoz hasonlít. A kastélyt gróf Teleki József, a koronaőr, épitteté a múlt század végén. A gernyeszegi templom melletti sírboltban pihen a hires Teleki Mihály, a kinek tetemét a zernyesti csatatérről szállíttatta volt ide özvegye, Weér Judit.
A Gernyeszeg melletti hegyoldalról, a Bongorról, festői kilátás nyílik előttünk. A Maros jobb partján Vajda-Szent-Ivány, Abafája, Beresztelke községek vannak úri lakaikkal. A sort Szász-Régen város zárja be fehérlő házaival, míg a téren egymásután sorakoznak Sáromberke és Gernyeszeg után Körtvélyfája, Petele, Radnótfája, a háttérben a görgényi előhegység s a Maros jobb partján emelkedő hegyláncz. Míg a Körtvélyfájánál torkolló völgy, mely Magyar-Péterlaka és Oláh-Telek községeket rejti ölében, tenyészetre, éghajlatra nézve közép Erdélyhez tartozik: a szomszéd bölkényi patak völgye, mely a szászok lakta Petelénél nyílik a Marosra, már ridegebb, nem termi meg a szőlőt, s aratása is későbbre esik. Odább Radnótfájánál a Marosba ömlő Görgény folyó völgye egészen havasi tájék.
E vidéknek kereskedelmileg fő helye Szász-Régen város. A Maros jobb partján emelkedő magaslaton húzódik el hoszszában; téres piaczból és egy pár mellékútczából áll. Lenn a Maros partján szép vén fáktól árnyalt ligetje terűl el. A szőlőnek kelet felé itt van a határa. Lakóinak száma meghaladja a hatezeret, a kik körűlbelűl egyforma számban szászok, magyarok és románok. A szász lakosság legnagyobb részben iparűző, kütönösen a faiparban kiváló. A szászrégeni tutaj-kereskedő társúlat, melynek a Görgény beömlésénél raktára és fűrészgyára van, igen föllendítette a fakereskedést. A görgényi kincstári erdők fáját szintén itt halmozzák föl. Közművelődési intézményei közűl megemlítendő az ágostai evangélikusok négy osztályú gymnasiuma.
Legrégibb épűlete az evangélikus vallásúak temploma. A város többször volt dúlásoknak kitéve; legutóbb 1848-ban egészen leégett.
A vécsi vár. Cserna Károlytól
Szász-Régenen felűl a tájék mindinkább havasi természetűvé válik. Utunk az 1390 lakosú és Szász-Régennel összeforrt Magyar-Régenen át vezet, majd Felfalut, e vegyesen magyar és oláhlakta községet elhagyva, a vécsi vár komor falai tűnnek szemünkbe a Maros mellett meredeken emelkedő magaslaton. Ez egy római castrum helyén állott régebbi vár újjáalakításából, a rajta levő fölírás szerint 1537-ben keletkezett. E században a Kendiek bírták. Az épebb állapotban megmaradt kastélyok egyike. Két emeletes szárnyai négyszögű szűk udvart zárnak körűl; nagy tömege, négy saroktornya, vonóhíddal ellátott régi kapuja, sánczárkai, bástyái mutatják, hogy védelemre volt szánva. A vécsi uradalmat Izabella királyné, Kendi Ferenczet és testvérét, Antalt Gyula-Fehérvárott megöletvén, Balassa Menyhértnek adta; majd a Bocskayak tartottak rá jogot. Kemény János fejedelem kezén át a Kemény családra szállott. Mai birtokosa báró Kemény Kálmán.
A vécsi vár gyönyörű parkján végig sétálva, egy hegyfokra jutunk ki, a honnan a keskenyedő völgyben fekvő falvakra esik tekintetünk. A Maros túlsó partján Alsó- és Felső-Idecs, a hegyek aljában fekvő végső szász falvak tűnnek föl, sósfürdőjükkel, melyet kitűnő gyógyhatásúnak tartanak; tovább két magyar község: Holt-Maros és Magyaró, szemben velük Disznajó látszik. E falvak magyar lakossága kiválólag tutajozással foglalkozik. Innen fölebb már csak oláh lakosságot találunk a sokszor mérföldnyi hosszúságra elszórt havasalji falukban. Az összeszorúló Maros-völgy mind érdekesebb tájakat mutat föl Dédán fölűl. Ratosnya és Palota-Ilva között valóban festői részleteket találunk. Az országút néhol sziklába vájva, néhol a szikladarabokat görgető Maros medrébe beépítve halad. Topliczánál a szélesen kitágúló völgy ragadja meg figyelmünket. Toplicza egy négyzet mértföldnyinél jóval nagyobb kiterjedésű falu, a havasi vidéknek fő piacza mintegy 5216 lakossal. Lakosai legnagyobb részt oláhok; de vannak magyar reformátusok is, kik nem régiben csinos templomot építettek. A határában levő hőforrásokhoz foghatókat egész keleti Erdélyben nem találunk, bár, mint fürdőhely, nem eléggé látogatott. Az út itt kétfelé ágazik; egyik az ismét összeszorúló völgyön Gyergyóba, a másik vadregényes hegyi vidéken Erdély egyik legkiesebb fürdőjébe, Borszékre visz.
Szász-Régenbe visszatérve egy másik gyönyörű völgyön mehetünk fölfelé. Kelet felé csaknem egyenes vonalban a Görgény völgye nyílik meg előttünk. Áthaladva Görgény-Sóaknán, egy régi római sóaknából keletkezett csinos és most fejlődő fürdőhelyen, kevéssel odább a már messziről felénk integető, süveg alakú Rákóczy-hegy aljában vagyunk, Görgény-Szent-Imrén, mely több mint 1800 lakost számlál. Föltekintve a várhegy csúcsára, egy gazdag, érdekesen változatos múlt képsorozata tolúl emlékezetünkbe, majd végig járva a hegy alatt elterülő parkot, az ott szerényen meghúzódó egyszerű kastélyt, udvart, körűlpillantva az erdős hegyeket, a melyek rengetegeiben tanyáz a medve, szarvas és őz: – egy fényesnek igérkezett életpálya látománya csillan föl előttünk, mely fájdalom, örökre félbeszakadt. A Görgény vizének zúgó, csörgő morajában a régmúltnak komor regéi mellett mintegy hallani véljük a közelmúlt borongó történetét: „Járt itt egyszer egy királyfi…”
A görgényi híres várból ma már csak nehány ölnyi várfal, meg egy pinczeboltozat áll fönn. Azon várak közé tartozik, a melyeket a néprege tündérekkel, óriásokkal építtet föl. A görgényi uradalom előbb Hunyadi János, később a Zápolyaiak kezén volt. János Zsigmond egy vadászat után itt lett fekvő beteg s innen vitette magát Fehérvárra, a hol nem sokára meghalt. Barcsai Ákos fejedelem tragikus története is e várhoz fűződik. Innen indítja útnak őt, mint foglyot, Kemény János Kővárra, útközben azonban a kolozsmegyei Répa községnél kisérete megöli s tetemeit szerény sírba Kozmatelkén hantolják el. Görgény vár utolsó ostromát 1708-ban állotta ki. II. Rákóczy Ferencznek száz palotás hajdúja s kevés bent szorúlt nép Rátoni István parancsnoksága alatt védte Rabutin ostromló serege ellen. A hősi, rendkivűli vitéz védelem után a parancsnok elesett, s a hajdúk pedig kirohantak, mire a bent maradt nép föladta a várat. Rabutin a megrongált erősséget leronttatta s köveiből épűlt a hegy alján az az épűlet, mely boldogúlt emlékű Rudolf trónörökös vadászkastélya volt. Rudolf trónörökös több ízben volt itt medvevadászatokon magyar urak társaságában. Egy alkalommal nejével Stefánia főherczegnővel, más alkalommal az angol trónörökös, a mostani angol király, majd jelenlegi trónörökösünk, Ferencz Ferdinánd főherczeg társaságában járt itt. Most erdőőri szakiskola van benne.
A Maros felső völgyéből. Részlet a Maros felső folyása mentéről. – A Maros völgye Palota-Ilvánál. – A Göde-Mesterháza melletti sziklafal, melyen az ezredévi émléktábla van. Cserna Károlytól
A görgényi kincstári uradalom a század elején a Bornemisszák kezén volt. Abban az időben különböző iparvállalatok keletkeztek: üveghuta, papirgyár, a melyek azonban nem sokáig tarthatták fönn magukat. Az üveghuta munkásai megtelepedve, egy kis községet alkottak, Üvegcsürt. A faúsztatás csak újabb időben nyitott jövedelemforrást. A Görgény völgyén fölfelé haladva nagy erdőségeket találunk, a melyeknek vadállománya a vadászatnak csábító tárgyáúl szolgál. A fenyvesek tulajdonkép csak ez erdőségeken felűl kezdődnek. A Görgény völgyének legelragadóbb pontja a Fancsal patak beömlésénél van, az alsó Fancsalnál, a hol egy erdészlak áll s egy duzzasztó tartja föl a folyó vizét, mely tószerűleg tölti be a völgyet. A Görgény völgyén fölfelé haladva, ott, a hol a Görgény két ága összeömlik, egy kis térség tárúl elénk, a Laposnya. Innét a vidék legmagasabb pontjára, a Mező-Havasra érünk, a melynek ellenkező oldalán a Nyárád völgyébe szállhatunk le.
