Uniós eljárás Romániával szemben az erdőirtás miatt

Jogsértési eljárást folytat Romániával szemben az erdőkkel kapcsolatban az Európai Bizottság, a kivizsgálás jelenleg is tart – derül ki a brüsszeli végrehajtó testület Tőkés Lászlónak eljuttatott válaszából.
Az európai parlamenti képviselő az ENSZ tavalyi párizsi klímakonferenciájának munkálataihoz kapcsolódva arról kért tájékoztatást az Európai Bizottságtól, hogy az Unió miképpen kíván fellépni a korrupciógyanús romániai erdőirtások ügyében, különös tekintettel a visszaszolgáltatás hatálya alatt álló magántulajdonú erdők esetére.

Tőkés írásbeli kérdésében rámutatott, hogy Európa érintetlen fenyveseinek utolsó kétharmada Romániában található, ám jó részük már csupán papíron létezik, ugyanis a túlzott mértékű legális fakitermelés miatt kialakult drámai helyzetet rendkívüli mértékű falopások és visszaélések súlyosbítják. Környezetvédők becslései szerint az elmúlt két évtizedben legalább 400 ezer hektár erdő esett áldozatául a romániai erdőirtásnak, naponta mintegy 50 hektárnyit vágnak ki, ennek fele részét kimondottan természetvédelmi területekről.

„A kommunista rezsim által államosítással elbitorolt ingatlanok restitúciójának lassúsága, az ezen a téren tapasztalt adminisztrációs hiányosságok és rendellenességek, a magas szintű korrupció, illetve a politikai akarat hiánya mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az engedélyezett és törvénytelen erdőirtás mértéke már-már környezeti és gazdasági katasztrófával fenyeget Erdélyben” – hívta fel a figyelmet az EP-képviselő.

Miguel Arias Cañete éghajlat- és energiapolitikáért felelős uniós biztos válaszában jelezte, hogy az illegális fakitermelés ügyében korábban más romániai és külhoni EP-képviselők – köztük Daniel Buda és Bart Staesis – is panasszal éltek az Európai Bizottságnál. A brüsszeli illetékes úgy vélte, az uniós erdőgazdálkodási stratégia értelmében a nemzeti hatóságok feladata volna megbizonyosodni arról, hogy a tagállami erdők védelme, az erdőgazdálkodás, valamint az erdők használata a vonatkozó nemzeti és uniós jogszabályok szerint történik-e.

„Uniós fellépésre csupán az erdei ökoszisztémákat érő, határokon átívelő jellegű fenyegetések esetében van szükség. A Romániával szembeni jogsértési eljárást a fáról és a fakitermelésről szóló uniós rendelet végrehajtása indokolja, melynek az a célja, hogy a fakitermelésből származó faanyag uniós piacra kerülésének kockázata a lehető legkisebbre csökkenjen. Amennyiben a vizsgálódás rendjén bebizonyosodik az uniós jog megsértésének gyanúja, ennek várhatóan komoly következményei lesznek Romániára nézve” – figyelmeztetett válaszában Cañete.

Az uniós biztos arról is tájékoztatott, hogy az EB vizsgálja, melyek azok a módszerek, amelyek révén az unió mezőgazdasági ágazata, illetve az erdészet a leghatékonyabban járulhat hozzá az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérsékléséhez, és mindez hogyan illeszthető be az EU 2030-ig tartó időszakra vonatkozó éghajlat- és energetikapolitikai keretébe.

Sajtóhírek szerint egyébként Brüsszel már tavaly novemberben közölte a bukaresti hatóságokkal, hogy kész beperelni Romániát, ha nem lép fel azonnal az illegális erdőirtások ellen. A România Liberă napilap akkori cikke szerint az EB december 2-ig adott határidőt Romániának, hogy bemutassa: milyen konkrét lépéseket tett a felelőtlen erdőirtások ellen.

Krónika

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Vegyük a helyi terméket!

Vásár van, kistermelő kevésbé Tavasszal megjelennek az őstermelők által az üvegházban vagy fóliasátorban termesztett friss …