December 11-én lesznek a parlamenti választások

December 11-én tartják meg a parlamenti választásokat – döntötte el szerdai ülésén a kormány. A kabinetnek két dátum – december 4. és december 11. – közül kellett választania. A Szociáldemokrata Párt (PSD) előbbit, a liberálisok az utóbbi dátumot támogatták – számol be Balogh Levente a kronika.ro-n.

Végül azért döntöttek 11-e mellett, mert 4-e túlságosan közel van a december elsejei román nemzeti ünnep időszakához, amely hosszú hétvége lesz, így fennállt a lehetősége, hogy az emberek inkább az üdülést vagy a kirándulást választják a vasárnapi szavazás helyett. Liviu Dragnea, a szociáldemokraták elnöke már korábban úgy nyilatkozott: a 11-i dátummal a kormány a liberálisoknak kedvezne. Elemzők szerint az alacsony részvétel a PSD-nek kedvez, mivel szavazótábora jóval fegyelmezettebb.

Mint ismeretes, a tavaly módosított választási törvény értelmében Románia kisebb módosításokkal visszatér a 2008 előtt alkalmazott megyei pártlistás, arányos választási rendszerhez. A jelenlegi 588 helyett 466 honatyát választunk, 308 képviselőt – ehhez jön még a kisebbségek 18 képviselője – és 134 szenátort. A külföldi románokat 4 képviselő és 2 szenátor képviseli majd. Így 73 000 polgárra egy képviselő, 168 000-re pedig egy szenátor jut.

A parlamenti küszöb ötszázalékos marad, de a regionális pártok képviselethez jutását alternatív küszöb is könnyíti: azok az – országos szinten öt százalék alatt teljesítő – politikai alakulatok is bejutnak a parlamentbe, amelyek négy megyében megszerzik a voksok legalább 20 százalékát. A jelenlegi szakértői kormány feltett szándéka, hogy megkönnyítse a választási részvételt a külföldön élő románok számára, akiknek a két évvel ezelőtti államfőválasztáson a szavazókörök elégtelen száma miatt órákig kellett sorban állniuk, hogy leadhassák voksukat. Ezért növelni kívánják a szavazókörök számát, és lehetővé tennék, hogy interneten is regisztráljanak a választói névjegyzékbe.

Ez már csak azért is szükséges, mert annak ellenére, hogy a becslések szerint mintegy hárommillió román állampolgár él külföldön, eddig csupán 7500-an regisztráltatták magukat. A romániai magyar közösséget képviselő három párt közül kettő várhatóan közösen indul a választáson: az RMDSZ fölajánlotta a Magyar Polgári Pártnak (MPP), hogy két befutó helyet biztosít jelöltjei számára országos listáján. Az MPP ugyanakkor három helyet szeretne. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bevonása az együttműködésbe egyelőre kérdéses – írja a kronika.ro.

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Vegyük a helyi terméket!

Vásár van, kistermelő kevésbé Tavasszal megjelennek az őstermelők által az üvegházban vagy fóliasátorban termesztett friss …