Támogatás nélkül marad a Marosvásárhelyi ASA

Maratoni ülés után fogadták el kedden a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők a költségvetés kiigazítását, amely az eredeti változathoz képest számos módosításon esett át. A Marosvásárhelyi ASA nem kapja meg a tervezetben szereplő 1,27 millió lejt.
A tanácsosok már másodszor futottak neki a városháza által beterjesztett költségvetés kiigazításának, s mint a helyszínen is többször elhangzott, volt olyan szakbizottság, amelyben hat órát is tárgyaltak, hogy közös nevezőre jussanak. A városháza által beterjesztett eredeti változaton számos módosítást eszközöltek, így a keddi ülésen már a szakbizottságok többsége által jóváhagyott második variáns került szavazásra.

A tanácsosok megegyeztek, hogy tételenként és nem fejezetekként szavaznak. Kisebb felfordulást okozott még, hogy az ülésvezető Bakos Levente (RMDSZ) vitába keveredett Radu Bălașal, a Szabad Emberek Pártja (POL) tanácsosával, aki azt kérte, hogy a szabályzat értelmében az általa benyújtott módosító javaslatokat bocsássák elsőként szavazásra, mert ő már korábban, írásban benyújtotta azokat.

Bakos azonban erősítette, hogy a költségvetés-kiegészítésről készül második változatról kell elsőként szavazni, s majdnem személyeskedésbe torkollt a vita, míg a városháza jegyzője elmondta a szabályzatot, amely a Radu Bălaș álláspontját erősítette.

A megkezdett szavazás viszonylag simán zajlott, kisebb-nagyobb változtatásokat eszközöltek, csak az ment át, amit Peti András javasolt, hiszen az RMDSZ-es és a szociáldemokrata tanácsosok összhangban szavaztak.

A nagy vita, mint ahogy várható volt, a sportklubok támogatása kapcsán robbant ki. A POL-os tanácsosok kérték, hogy a négy klubnak szánt összeget fordítsák az óvodák és iskolák berendezésének cseréjére.

Az ASA kapcsán Mark Christian Hermann feltette a kérdést: biztos-e, hogy a fociklub törlesztette a városházával szembeni adósságát, vagy a tanácsosok ismét törvénytelenül szavazzák meg a szerződésben szerelő összeget? Hermann tudomása szerint a klub számlái zárolva vannak, így semmiképp sem tudja a teljesítmények növelésére fordítani azt a pénzösszeget, amelyet a város az adófizetők pénzéből átutal neki.

Bakos Levente ekkor kikérte a városháza jegyzőjének a véleményét, hogy vajon törvényesen járnak-e el akkor, amikor ilyen körülmények között pénzt szavaznak meg egy felszámolás alatt levő klubnak. Andrei Mureșan elismerte, hogy nem tudja pontosan, hogy jelenleg a jogi felszámolással megbízott cég elvégezte-e a klub átszervezését, és hogy valóban fel tudják-e használni a város által nyújtott pénzt célszerűen, vagy az adóhatóság számlájára kerül.

Ezeket hallva a tanácsosok kisebb egyeztető szünetet kértek, amit követően Kovács Lajos (RMDSZ) azt javasolta, hogy az 1,27 millió lejt tegyék a tartalékalapba, majd miután a felmerült kérdések tisztázódnak, illetve kiderül, hogy az ASA célszerűen tudja-e felhasználni a városházi támogatást, csak azután utalják ezt át neki.

Ezt a javaslatot azonban elvetették a tanácsosok, ami azt jelenti, hogy az ASA, legalábbis egyelőre nem részesül városházi támogatásban. A röplabda és teremfoci csapatnak megszavazták a tervezetben szerelő összegeket, a Maros Kosárlabda Klubnak szánt 2,4 millió lejt ugyancsak elfogadták.

Az ülés végén a POL kérésére a tartalékalapból egymillió lejt szavaztak meg iskolai bútorzatra, félmilliót az iskolai sportpályák rendbetételére és 218 ezret a szociális osztálynak, két személygépkocsi vásárlására.

Simon Virág
székelyhon.ro

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Háromgólos hátrányból egyenlített.

Marosvásárhely a megyei rangadón Megyei rangadóval zárult a labdarúgó 3. liga idénye. A 9. csoport …