26 év után ismét könyves tüntetés lesz Marosvásárhelyen

Zászlók és pártszimbólumok nélküli, méltóságteljes tüntetésre hívja a katolikus egyház mindazokat, akik számára fontos az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) célkeresztjébe került magyar iskola megmentése – számol be Szucher Ervin a szekelyhon.ro-n.

A szervezők szombaton 15 órára a Vár sétány kockakövezett részére várják a résztvevőket. Az egyház által szervezett tiltakozó megmozduláson beszédekre, imára és énekre lehet számítani – jelentette be szerdán délelőtt Oláh Dénes, a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Egyházközség plébánosa, a Maros-Küküllő egyházkerület főesperese. A szervezők több száz példányban készülnek kiosztani Reményik Sándor Templom és iskola című versét, amelynek – mint fogalmaztak – ma is minden egyes sora érvényes. „Arra kérem a résztvevőket, ne hozzanak semmiféle zászlót, pártszimbólumot, csak a komolyságukat, lelkesedésüket és imájukat” – hangsúlyozta Oláh Dénes, aki szerint méltóságteljesen kell felmutatnunk akaratunkat.

A tervek szerint a várfal mellől a tömeg a Római Katolikus Teológiai Gimnázium elé vonulna, ahol a szervezők jelképesen átadnának a tanintézmény illetékeseinek egy könyvet. Novák Zoltán, az RMDSZ szenátorjelöltje arra hívja fel a jelenlévőket, hogy ők maguk is hozzanak egy-egy könyvet, amit majd az iskolának ajándékozhatnak. A politikus kifejtette: az RMDSZ teljes mellszélességgel kiáll az iskola ügye és a meghurcolt igazgató mellett. „Egy jogász csapat vizsgálja az ügyet, és készen áll segíteni. Félreértés ne essék, mi nem kívánjuk befolyásolni a vizsgálószervek munkáját, bízunk az igazságban” – nyomatékosította a jelenleg városi tanácsosi tisztséget betöltő Novák – írja a szekelyhon.ro.

Az iskola megmentésével kapcsolatban Facebook-oldalt, a tüntetéssel pedig Facebook-eseményt hoztak létre.

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Marosvásárhelyen, a 2-es számú járóbeteg-rendelőnél is leadhatók. Lejárt szavatosságú gyógyszerek.

Július elsejétől Marosvásárhelyen, a Maros Megyei Klinikai Kórházhoz tartozó 2-es számú járóbeteg-rendelő székhelyén is leadhatja …