A hajrában a hazai kapusbaki végzetesnek bizonyult

A tizenharmadik játéknap keretében a hegedûk városában az Avântul a tabellán a közvetlen szomszédságában tanyázó Sülelmedi Viitorult fogadta. A találkozó elsô félidejét a házigazdák uralták, amelynek eredményeként Vili Stoica gárdája három-négy említésre méltó gólhelyzetet dolgozott ki. Az összecsapás 5. percében máris hazai helyzetet jegyezhettünk: ekkor László Norbert kecsegtetô pozícióból, mintegy 7 méterrôl erôs lövést küldött a vendégkapura, ám kísérlete kevéssel ugyan, de célt tévesztett. Ezt követôen, csupán egy bô perc elteltével, Gliga hajszálpontos jobb oldali beívelése után Dézsi kitûnô szögbôl, csupán néhány méterrôl mellé „bólintott”. A 10. percben a szászrégeniek ismételten kihagyhatatlannak tûnô gólhelyzetbe kerültek, amikor egy bal oldali pontos beadást követôen Gliga alig 6-7 méterre a vendégkaputól fölé emelt! Ahogyan azt a labdarúgásban mondani szokás: ilyen gólszerzési lehetôségeket elpuskázni röpke tíz perc alatt több mint luxus! A túloldalon a sülelmediek eléggé tetszetôsen adogattak, s az elsô játékrészben két ízben is említésre méltó helyzetbe kerültek: elôbb a 19. percben, amikor Serban kemény távoli lövése fölé szállt, majd a 24. percben Feraru csupán 9 méterre Iakob kapujától mellé lôtt. Noha a meglehetôsen nehéz talaj ellenére a mérkôzést a házigazdák irányították, említésre érdemes gólszerzési lehetôség nem adódott Anisoreac kapujának elôterében. A középpályásokból hiányzott a szikra, a csatárok pedig nem voltak kirobbanó formában…

A második félidô 4. percében a játék képe alapján a hazaiak megérdemelten szereztek vezetést: Murar mesterien indította Stavila Bogdant, s a csatár mintegy 13 méterrôl higgadtan a kapu hosszú sarkába helyezte a pöttyöst: 1-0. Az 55. percben Merdariu akár végérvényesen eldönthette volna a találkozó sorsát, ám Sîplacan bal oldali szabadrúgása után a középhátvéd közelrôl az oldalhálóba lôtt. Az 56. percben az elszántan támadó vendégek jelezték, hogy az egyenlítésbe vetett reményüket nem adták fel, amikor Mos mintegy 16 méterrôl lôtt, ám kísérlete kevéssel elkerülte az Avântul kapuját. A 63. percben Sbârcea távoli lövéssel próbálkozott, de a labda elkerülte a kaput. A Máramaros megyei gárda egyre többet birtokolta a labdát, jó néhány veszélyes támadást vezettek, ám a házigazdák szerencséjére nem volt túlzott gólveszély, azonban mindenképpen figyelmeztetnie kellett volna a pályaválasztókat, hogy a minimális különbség dacára a három bajnoki pont sorsa nem dôlt még el… A 85. percben a mindig derekasan küzdô Murar kihagyta a régeniek utolsó gólszerzési lehetôségét: a középpályás, kissé zárt szögbôl, ejtett lövéssel próbálkozott, ám a labda a hálón landolt. Amikor már úgy tûnt, a házigazdák kiizzadt gyôzelmet könyvelhetnek el, a mérkôzés elsô hosszabbításpercében a sülelmediek megszerezték az egyenlítô gólt: egy indítás után Iakob hajmeresztôen mozdult ki a kapujából, s ezt, valamint a hazai védôk megingását kihasználva a szemfüles Lihet pár méterrôl a hálóba kotorta a labdát: 1-1. A lecke fel volt adva, ám Stoica Vili legénységétôl idôszûke miatt reakcióra már nem futotta.

Annak ellenére, hogy fôképp az elsô játékrészben a szászrégeniek elismerésre méltón fociztak, a második félidôben nem sikerült megtartaniuk a támadás ritmusát, emellett, a lôtt gól dacára, gólhelyzetek szempontjából sem remekeltek.

Szomorúan tapasztalhattuk, hogy a nemrégiben elhunyt kiváló válogatott labdarúgó, Daniel Prodan emlékének szentelt egyperces néma csend ideje alatt a szászrégeniek sportigazgatója nem érezte szükségét, hogy felállva tisztelegjen a példamutató karrierû egykori futballista emlékének. Azt, hogy nem áll fel „János bácsi”, még ha nehezen is, de részben megértjük, ám amikor ugyanezt teszi egy klubnál fontos beosztású hivatalos személy, azt semmiképpen!

Jegyzôkönyv

Labdarúgó 3. liga, V. csoport, 13. forduló: Szászrégeni Avântul – Sülelmedi Viitorul 1-1 (0- 0)

Szászrégen, Avântul-pálya, mintegy 100 nézô. Vezette: Liviu Balacescu (Zsilvásárhely) – középen, Török Zoltán, Anghel Todea (mindketten Kolozsvár) – partjelzôk.

Gólszerzôk: Stavila Bogdan (49)., illetve Lihet (90+1).

Szászrégeni Avântul: Iakob – László N., Merdariu, Sîplacan, Truta, Gliga, Sbârcea, Luca Ad. (89. Dumbravean), Murar, Stavila (83. Ilinca), Dézsi L. (61. Fülöp A.).

Sülelmedi Viitorul: Anisoreac – Hausi, Ignat, David, Serban, Borota (81. Varga), Bécsi (67. Lihet), Mos, Chiorean, Ardelean, Feraru.

További eredmények a 13. fordulóból: Marosvásárhelyi ASA II – Kolozsvári Sanatatea 0-1, Nemeszsuk – Nagyszeben 2-1, Fugyivásárhely – Pusztadaróc 1-0, Kudzsir – Beszterce 3-0, Lénárdfalva – Zilah 3-2, Radnót – Dés 1-1. A Medgyesi Gaz Metan II állt.

Szabó Antal-Lóránd

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Háromgólos hátrányból egyenlített.

Marosvásárhely a megyei rangadón Megyei rangadóval zárult a labdarúgó 3. liga idénye. A 9. csoport …