Kiegyezett a Csíki Sör a Heinekennel

A Csíki Sör Manufaktúra (Lixid Project SRL) és a Heineken România bejelentette, hogy konstruktív tárgyalások után mindkét fél érdekévé vált a Csíki Sör márkanév körüli vita barátságos úton való rendezése – írja Facebook-bejegyzésben a székely sör gyártója.

A felek megegyeztek abban, hogy a Ciuc és a Csíki Sör márkanevek egymás mellett békében meg fognak férni a piacon. A megegyezés része, hogy minden peres ügyet a felek egymás ellen megszüntetnek.
A mindkét fél részéről tanúsított kompromisszumos kiegyezés után a két cég bizakodóan néz a jövőbe és ezután több időt és energiát tud arra szánni, hogy építse kapcsolatait a közösséggel, partnereivel, fogyasztóival, és így most már csak arra kell összpontosítani, amihez a legjobban értünk: a sör készítéséhez – írják.

Az Igazi Csíki Sör gyártója megköszönte a fogyasztók, valamint Magyarország kormányának támogatását.
Mint írják: „Nélkületek nem sikerült volna! Köszönjük! És köszönjük Hódmezővásárhely!”

Forrás: Facebook

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Vegyük a helyi terméket!

Vásár van, kistermelő kevésbé Tavasszal megjelennek az őstermelők által az üvegházban vagy fóliasátorban termesztett friss …