Lelőttek egy fatolvajt Beresztelke község erdejében

Menekülő fatolvajokra lőttek rá a rendőrök vasárnap délután Maros megyében. Egy férfi belehalt a sérüléseibe – számolt be híradójában az Antena1. A rendőrség megerősítette a hírt. A férfi fejlövéssel került sürgősségre.
Az eset a csatorna értesülései szerint Magyarfülpös közelében történt. A rendőrök tetten érték a fatolvajokat, akik menekülni kezdtek. A rendőrök fegyvert használtak, hogy megállítsák őket, egyikük halálos sebet kapott, többen közülük megsérültek. A Maros megyei rendőrség szóvivője, Andreea Pop az Agerpres hírügynökségnek megerősítette: a rendőrök lelőttek egy fatolvajt, aki nem állt meg a felszólításukra. A Beresztelke közelében történt halálesetet a Maros megyei törvényszéki ügyészség vizsgálja.

A szóvivő elmondta, a hatóságokat a 112-es segélyhívó számon értesítették arról, hogy fatolvajok garázdálkodnak a község szélén lévő erdőben. Rendőrökből és erdőfelügyelőkből álló csoport vonult ki a helyszínre.

Andreea Pop tájékoztatása szerint mindössze egyetlen személyt értek tetten, amint lopja a fát. A férfi a rendőrök felszólításáran nem állt meg, és menekülés közben lelőtték. A szóvivő arról nem nyilatkozott, hogy eldördült-e figyelmeztető lövés, mielőtt a rendőrök halálos sebet ejtettek a fatolvajon.
Bartos Apor, a marosvásárhelyi sürgősség (UPU) orvosa az Antena1 televíziónak elmondta, a férfinek fejlövése volt, és kómában került hozzájuk. Azonnal műteni vitték, de az életét nem sikerült megmenteni. Másfelől a csatorna arról számolt be, hogy a rendőrök figyelmeztető lövést is leadtak, mielőtt rálőttek volna a falopással gyanúsított férfira.
Nem a lábát, hanem egyenesen a fejét vették célba a rendőrök a Maros megyei Beresztelke melletti erdőben az állítólagos falopáson ért férfinek – állítja egy szemtanú. A 25 éves áldozatot Leventének hívták, és egy gyermeket hagyott árván.

Mint ismert, vasárnap este a Maros megyei Beresztelke és Magyarfülpös közötti erdőrészen a rendőrség lelőtt egy falopáson tetten ért férfit, aki nem állt meg a felszólításukra. A marosvásárhelyi sürgősségre vitték, ahol azonban nem tudták megmenteni az életét. A koponyáján hatolt át a golyó.
A 25 éves férfi nem egyedül tartózkodott az erdőben, amikor kiérkeztek a rendőrök és az erdőfelügyelők. Vele volt egy 13 éves fiú és egy Zoltán nevű szászrégeni társa is. Utóbbi férfi azt állítja, hogy csak tüzelőnek való száraz gallyakat gyűjtöttek, a barátját, Leventét pedig gyakorlatilag kivégezték a rendőrök.

„Lövéseket hallottam, majd jött felém a gyermek üvöltözve: jöjjön, mert meghal!” – nyilatkozta a zi-de-zi.ro portálnak. A férfi szerint a rendőrök nem lábra, hanem egyenesen fejre céloztak, utána pedig megijedhettek a történtektől, mert kifutottak az erdőből.

„Miután fejbe lőtték Leventét, a rendőrök és az erdőfelügyelők otthagyták a gyereket a holttest mellett, és elmenekültek a helyszínről. A holttestet én tettem szekérre és vittem ki az erdőből, utána szállították kórházba” – állítja a férfi, aki fel akarja jelenteni a rendőrséget a történtek miatt.

A halálesetet azonban már a vádhatóság is vizsgálja. A Maros megyei törvényszéki ügyészek hétfői közleménye szerint a rendőrök „egy csoport roma etnikumú személyt” értek tetten falopáson. „Előállításuk és azonosításuk érdekében a rendőrök kénytelenek voltak használni a szolgálati fegyverüket” – olvasható a szűkszavú közleményben, amelyik nem tért ki arra, mi indokolta a halálos testi sérülést okozó fegyverhasználatot.

Maszol.ro

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Marosvásárhelyen, a 2-es számú járóbeteg-rendelőnél is leadhatók. Lejárt szavatosságú gyógyszerek.

Július elsejétől Marosvásárhelyen, a Maros Megyei Klinikai Kórházhoz tartozó 2-es számú járóbeteg-rendelő székhelyén is leadhatja …