Navigáció: Kezdőlap / Egyéb / SZÁSZ-RÉGENRŐL

SZÁSZ-RÉGENRŐL

Levél az egyesület főtitkárához

Kedves barátom! Angliában se veszik bizonyosan olyan szigorúan a házassági ígéreteket, mint a milyen komolyan te ragaszkodsz ahoz az én könnyelműen adott szavamhoz, hogy Szász-Régenről az Erdély-be írni fogok valamit.

Magadra: vess, ha aztán ez se fog többet érni, mint az afféle házassági ígéret „erőszakolt” beváltása.
Illusztráció: Szász-Régen látóképe.
El se tudom hirtelen képzelni, hogy mit írjak én Szász-Régenről?

Az én kis falumnak, Felfalunak, Régen annyira székes-fővárosa, annyira össze vagyok vele forrva magam is, hogy jónál meg szépnél egyebei talán írni se tudok róla.

Pedig ha csak szépet írok: bizonyosan azt fogják rám a régeni atyámfiai, hogy pályázni akarok hozzájuk, ha nem is polgármesternek, de legalábbis káplánnak szép új templomukba.

Már csak ezért is rajta leszek hát, hogy minél több rosszat is írhassak.

Régenről egy szót se szóljak addig, míg egy geográfiái téves hitet alá nem szállítok a maga kellő értékére.

Szász-Régén úgy elfogja a napsugarat, meg a kilátást szegény Magyar-Régen elől, hogy tulajdonképen csak egy Régen szerepel a világ históriáiban – Szász-Régen. Pedig ám itt is olyan formán van a dolog, mint a hogy a mesékben szokott lenni a hamupipőke sorsa.

Magyar-Régen ma a hamupipőke. Históriai szempontból pedig övé a dicsőség. Magyar-Régenben a harangozó is tudja jól, hogy mikor még Szász-Régennek híre-hamva sem volt, Magyar-Régen már akkor is volt. Ez volt hajdanában a város s mellette Szász-Régen csak holmi kis elenyésző falucska.

Ma, mikor a borszéki, meg általában a tőlünk föntebb eső vidékre utazó idegenek kikötnek a „szász-régeni” vasút állomáson: ügyet se vetnek arra, hogy most tulajdonkép egy dupla városba érkeztek. A vasútállomás „Szász-Régen”. A város, a mit itt ezen a szép hegyoldalon találnak: „Szász-Régen”. Csak mikor már kiértek „a városból” s azt kérdezik véletlen a kocsistól, hogy melyik az első falu Szász-Régen mellett: akkor csodálkoznak el azon a feleleten, hogy: – „Hja uram, az első falut már elhagytuk. Most jöttünk ki belőle!”

Ez a falu, a mi olyan észrevehetetlenül van összenőve Szász-Régennel, ez az a „hajdan erős” Magyar-Régen.

Íme, mindjárt egy, a természetrajzba játszó furcsaság. Összenőtt ikrek, a melyek közül az élelmesebb úgy elnyomta a másikat, hogy az ma nem, vagy legalább is alig szerepel.

A soroksári emberekről mondja az adoma, hogy mikor távoli messze vidékről egyszer Budapestre kellett neki írni levelet: azt úgy czímezte meg, hogy „Budapesten, – Soroksár mellett.”
Illusztráció: Főtér.
A fentebbiek után a magyar-régeni ember jellemzésére hozom ezt fel, a ki daczára Szász-Régen minden városias voltának: szintén azt tartja azért ma is és örökké, hogy Szász-Régen még is csak Magyar-Régen mellett fekszik.

A miben különben teljesen igazsága is van!

Jön idő „és az már itt is vagyon”, mikor a közigazgatás államosításával elvész a jelző a Régenek elől. Leszünk egyszerűen „Régen.” Nem lesz se’ szolga, se’ szabados, se’ zsidó, se’ görög, se’ szász, se’ magyar; csak leszünk egyszerűen régeniek.

Hanem azért hiszem az Istent, hogy akkorára mégis csak jó magyarok leszünk.

A minthogy azok is vágyunk ma is, legalább jó magyar hazafiak.

S akkor nézze meg majd valaki Régent! Hozzája nő még a törvénykívánta egy kilométernyire Felfalu is. Radnóthfája ma is közelebb van egy kilométernél. Hogy kiönt akkorra ez a város! Egész tenger lesz itt csupa Régenbői, a melynek a hosszúsága nyolcz kilométer lesz, a szélességét nem is számítva!
Illusztráció: Főbejárat a városligetbe.
Csak most veszem észre, hogy hogy belemelegedtem Régen jövendőjébe mikor még a jelenjéről se szóltam. Tehát kezdjük elülről.

Mikor én először Régenbe jöttem (nagyon subjectiv hangon kezdem igaz, de fölteszem másról is egyre-másra hogy mindenki jön először Régenbe, a ki jön, jóformán annyit tudtam csak Régenről, hogy „5-6 ezer lakossal bíró városka.” Jöttem hát minden igény nélkül „a várost” illetőleg. Vártam egy házikókból álló épület-tömeget. S találtam egy palotákból álló várost.

Olyat, a melyikhez hasonlítani sem lehet az alföldi 15-20 ezer lakósú mezővárosainkat.

Párját ritkító szép nagy piacz-tér, körül ültetve igazi palotákkal tiszta, szép kövezett utczák, az egész odahelyezve egy a természettől is kertnek teremtett hegyoldal közepébe.

Ez Régen, a külső képét illetőleg.

A város lakosai magyarok, szászok és oláhok. Nem teszem előre a szászokat, mert hisz ők úgy is elől vannak részint a város neve betűiben, részint példabeszédszerű szorgalmuk, takarékosságuk és összetartásuk révén.
Illusztráció: Ág. ev templom.
Magyarok, szászok, oláhok. Ez után a három szó után önkénytelen az következik, hogy «nemzetiségi kérdés». De az itt nincs. A szászok titokban szeretettel gondolnak rá, hogy az oláhok úgy is kevesen vannak. Azok előbb-utóbb el fognak szászosodni.

A magyarok meg a szászokkal vannak így. Bizonyos, hogy előbb-utóbb valamennyi magyar lesz! Hogy az oláhok mit gondolnak, nem tudom; de lehet, hogy ők se tudják.

Szóval ülünk mindnyájan a fa alatt, várjuk békességgel, míg a gyümölcs megérik…

Szász-Régen elvégre is ma még Szász-Régen. Mondjunk hát először is a szászokról valamit.

Hogy rendszerető, takarékos, szorgalmas nép általában: azt nekem itt fölösleges fölfedeznem. Szász-Régen marha-vásárjai, fakereskedése egész Erdélyben a legelsők között állanak. Pedig ezeket nem kapta ingyen.

A felvidéki tótra fogták rá, hogy mikor már beleöregszik a vándorlásba: fiainak megmutatja a nagy Kriván oldaláról lefelé, a széles délnek vezető utakat, s rájuk testálja – az egész nagy Magyarországot.

A szász meg a világban okvetlenül meglévő milliókat hagyja így örökségkép a fiára. S nem ritka eset, hogy a gyerek szót fogad, s csakugyan megszerzi a milliókat.
Illusztráció: Gymnasium.
Régen e tekintetben amerikai város: vannak igazi milliomosai. De meg is tudják becsülni, még pedig ugyancsak a mijök van. A nagy, széles utczákon a közkutak zár alatt vannak. A nyolcz-tíz legközelebbi háznak kulcsa van hozzá. Azontúl pedig igyék mindenki otthon. Az a polgármester vagy főbíró, a ki ezt az okosan kifundált határozatot hozta, lehet ugyan, hogy mesterségére nézve lakatos volt, de hát ahoz semmi köze se a világnak, se Magyar-Régennek.

Felebaráti szeretetből is lehet az egész. Minek rontsa el a jámbor utas holmi rossz kút-vízzel a gyomrát, mikor minden sarki vendéglőben bort ihatik?

Mert hogy más okot kellene keresni: azt csak azok a rossz nyelvek mondják, a kik a specziális szász-fösvénységet irigységből kitalálták.

Magukhoz a Régenről itt közlött képekhez magyarázatot írni: teljesen fölösleges. Beszélnek azok magukért. A négy osztályú algymnasium épülete például olyan monumentális egy épület, szakszerű, szép berendezéssel, hogy sok főgynasium cserélhetne vele.

A sétatér, a melyről ez az itt bemutatott részlet nem a legszerencsésebb fölvétel: Erdélyszerte ritkítja párját.

A százféle gondozott fasorok között nem ritkán lelhetsz egy-egy olyan aklimatizált fára, bokorra, melyek a kertészet igazi műremekei, s a melyek egy-egy népesebb vasárnap délután, mikor kint sétál a város apraja-nagyja, véletlenül azt a szolgálatot is tehetik, hogy példázhatják sűrű, zöld üde lombjaikkal ennek a földnek áldott, nagy aklimatizáló erejét… Bár még jobban példázgatnák!

Régenben talán legkevesebben vannak az oláhok. Sőt oláh szót nem is hallani egyébkor, mint a csütörtöki heti vásárokon, mikor negyven falu pépé özönlik be távolból, közelből.

Hogy aztán a régeni románok (hogy így mondjam az alliteráció kedvéért) milyen derék, becsületes emberek: arra csak egy példát kell felhoznom.

Mikor most a memorandum pörben két olyan ember is akadt a vádlottak között, a kik közül az egyik régen-vidéki, a másik pedig éppen régeni volt: a kolozsvári sajtóbíróság zavarba jött, s egyenesen enyhítő körülménynek deklarálta az illetőségüket. Az egyiket teljesen fölmentette, sőt még úti költséget is adott neki hazafelé, a másikat pedig csak azért ítélte el egy pár heti fogságra, hogy még se tegye egészen csúffá Bukarest meg Nagy-Szeben előtt az idevaló román – intelligenciát.

Különben ez az elítélt ember is ügyvéd-ember volt, a mi azt hiszem, hogy ha nem is mindent, de sokat megmagyaráz.

A szász-régeni magyarságról kellene még írnom – már csak a reciprocitás kedvéért is, – de őszintén szólva nem merek.

Annak megértéséhez aztán, hogy miért nem merek: a nyájas olvasónak vagy engemet kellene személyesen ösmernie, vagy a szászrégeni magyarokat.

Részemről az a sajátságos személyi gyöngeség az ok, hogy nem szeretem beveretni ok nélkül a fejemet.

Az igazmondás pedig nem lenne ok, csak alkalom.

A többiről aztán nem ösmertetést, hanem operettet kellene írni. Operettet legalább is 200 személlyel, 200 szereppel. Olyan két száz, szereppel, a melyikből mindenik legalább is a főszerep legyen.

Annyit mégis el kell mondanom, hogy éppen ezekben a napokban készül megalakulni a 17-ik magyar kaszinó Régenben. Azonban ha nem tudjuk kifundálni, hogy minden tag a pénzéért egyszersmind elnök is legyen: abból sem lesz semmisem. Éppen úgy, mint a többi tizenhatból!
Illusztráció: Közép-utcza.
Különben tréfa, a mi tréfa, a magyarság csak ezzel az egy dologgal van így, a kaszinóval.

Egyebekben szép és nagy békesség uralkodik közöttünk.

Egy-egy kis veszekedés meg már csak azért is szükséges, hogy annál hívebben képviseljük itt a magyarságot.

Majd ha mind magyarok leszünk: többet sohasem czivakodunk.

Erdély 1894
Erdélyi Gyopár

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Szólj hozzá

E-mail címed nem közöljük nyilvánosan.A kötelező mezőket * jelöli *

*

Az oldal tetejére