Szilveszter és újév napján, valamint a két napot összekötő éjszakán még a közelmúltban is többféle szokás élt a magyar nép hagyományaiban, és néhány
helyen él még ma is. E napokhoz kapcsolódott például a téltemetés, a télkiverés, a gulyafordítás és a szűz gulyahajtás szokása, néhol e napokon volt szokásban a
kántálás, sok helyen pedig a különféle, a gonosz hatalmak elűzését, az óév kiűzését szolgáló zajkeltő szokások (kolompolás, csöngetés, ostorpattogtatás)
éltek. Szilveszter és újév napjához sok mágikus és elhárító praktika, szerelmi, halál- és időjósló szokás, szerencse- és bőségvarázsló eljárás is kapcsolódott.
Néhol a maskarázás, a dramatikus játék is előfordult. Újév reggelén sok helyen jártak szerencsét kívánni és köszöntőket mondani.
Az óévbúcsúztató és újévköszöntő népszokások külön csoportját képezik azok, amelyek a két nap közötti éjszakán, éjfél körül zajlanak a falu templománál.
Ahol ez a szokás élt, mindenütt hasonlóképpen folyt le, de eltérések és különbségek is voltak. Éjfél előtt a harangok hívó szava szólította a falu népét a
templomhoz. A toronyban vagy a torony alatt férfiak énekeltek, majd versekkel búcsúztatták az óévet és köszöntötték az újat. A verseket a kántor vagy legények
mondták. Volt, ahol a pap mondott beszédet a toronyból és/vagy imádkozott.
Egyes helyeken csak a toronyban lévők énekeltek, másutt a templom előtt álló nép is. Az óév búcsúztatása és az újév köszöntése különféle fény- és hangjelenségekkel járt együtt. Például a templomtornyot kivilágították, a toronyból csillagszórókat dobáltak, az egybegyűltek lámpákat tartottak a kezükben, illetve harangoztak, különféle eszközökkel kongattak, kolompoltak, durrogtattak és lövöldöztek. Végezetül a jelenlevők „Boldog új évet!” kívántak egymásnak.
Szendrey Zsigmond A magyarság néprajzában a „jelképes elválasztó szokás”-ok között említette az óév kiharangozását és az újévnek énekkel való üdvözlését.
Később ( a z egyik, Szendrey Ákossal közösen írt cikkében) kifejtette, hogy e szokás protestáns vallású falvakban voltjellemző, „…amely Erdélyből húzódott fel Besztercenaszód, Szilágy és Szatmár megyéken át Beregig.” Az elsősorban az erdélyi protestáns magyarság körében gyakorolt, énekkel kísért „óévkiharangozás”- szász lutheránus vallási szokás átvételének tartja, amelyről Bálint Sándor megjegyzi, hogy „e hagyományok archaikus gonoszűző célzata kétségtelen.”
A Hargitában eredő és délnyugatnak tartó Nagy-Homoród menti falvakban unitárius vallású székelyek élnek.6 E hagyományőrző népcsoportunk körében számos népszokás maradt fenn a legutóbbi időkig, és több ma is él. Ezek közé tartoznak azok az óévbúcsúztató és újévköszöntő szokások is, amelyeket nemrégiben módunkban volt megfigyelni, illetve az erről a vidékről származó, Budapesten élő személyektől idevágó adatokat gyűjteni.
A Nagy-Homoród menti óévbúcsúztató és újévköszöntő szokásról a legrégebbi adatokat, Orbán Balázs jóvoltából, Kénosból ismerjük. Nagy művében megemlítette a regölést, majd a következőket írta:
Másik nem rég keletkezett vallásos szokás Kénosban az, hogy az ó-esztendő végestvéjén az egész falu fenn van éjfélig; ekkor mind a templom udvarára
gyűlnek, ott elfújják az ó-esztendő utolsó napjára való zsoltárt; a pap a toronyba hág, onnan rövid beszédet és könyörgést mond, mire eljővén az éjfél, a nép rágyújt az újévi zsoltárra; a fiatalság a papot haza kíséri; megköszöni ezen szívességből tett közreműködést, s aztán szétoszolva, reggelig mulatoznak, hogy az újévet ébren kezdjék. Ezen szokás néhány év óta magától keletkezett, a népéletből fejlett ki, s már is a szomszéd unitárius falukban terjedni kezd…” Kénosban e szokást az 1950-es években elhagyták. Addig folyamatosan gyakorolták, de századunk első felében némileg más módon, mint ahogy azt Orbán Balázs leírta.
A falu fiatalsága karácsony és újév között több napig tartó mulatságot szervezett.
Óesztendő estéjén harangszó jelezte a falu népének, hogy gyülekezzen a templom előtt. Két fiatalember (akik a zenészeket fogadták) felment a toronyba. Az egyik elbúcsúztatta az óévet, majd harangozás után a másik köszöntötte az újat. Ezután ismét megszólaltak a harangok és a templom előtt összegyűlt nép visszament a táncterembe mulatni. Az idősebb kénosiak még emlékeznek arra, hogy a falunak régen volt egy kis mozsárágyúja, amellyel éjfél után lövéseket adtak le.
Homoródkeményfalván óév napján már éjjel 11 órakor elkezdtek harangozni az egyik haranggal, majd fél 12-kor a másikkal. Háromnegyed 12 körül összehúzták a harangokat. Közben összegyűlt a falu népe a Sós-hídon (a Sós-patak hídján) és folytatásában az úton, a toronnyal szemben. A toronyba felment egy csoport fiatalember és elkezdték az éneklést. Az egyik soronként előre mondta az ének szövegét, amelyet az egybegyűltek közösen utána énekeltek. A „Halhatatlan teremtő,/ Imádandó Isten…”10 kezdetű ének első versének eléneklése után következett az óév verses búcsúztatása, amelyet egy fiatalember olvasott fel. Ezután következett az újesztendő köszöntése egy másik fiatalember felolvasásában. A köszöntő elhangzása után az összegyűlt nép soraiból felkiáltott valaki, hogy „Halljunk szót, emberek!” Ez azt jelentette, hogy az elmondottakhoz hozzáfűznivalója van. Leginkább prózában mondták el a búcsúztató és a köszöntő keltette gondolataikat. Gyakran több hozzászóló is jelentkezett, mindannyian a „Halljunk szót, emberek!” felkiáltással. Előfordult az is, hogy a hozzászólás elmaradt. Ezt az egybegyűltek csalódottan vették tudomásul, mert várták azt. Ezzel egyidőben a befagyott Sós-patak jegén különféle hangkeltő eszközökkel pukkantottak. Végezetül a toronyban lévők és a Sós-hídon egybegyűltek közösen elénekelték a korábban elkezdett ének ötödik versét. Ezután összehúzták a harangokat és a jelenlévők köszöntötték egymást. Ezt követően az asszonyok vedrekkel siettek a Homoródra vizet meríteni. Azt tartották, hogy vízzel telt vedret vivő személlyel találkozni szerencsét jelent. Ezért az asszonyok igyekeztek, hogy amikor valamelyik falubelijükkel találkoznak, kezükben már vízzel telt veder legyen.
A templomnál lezajlott események után a legények hajnalozni mentek.
Bekopogtattak a lányos házakhoz és ott köszöntőket mondtak a ház népének, beleértve a leányt (leányokat) is. A köszöntő elmondása annak a legénynek a feladata volt, akinek a szeretője ott lakott, tehát minden háznál más és más
mondta a köszöntőt.
Szilveszter napján Városfalván is táncot csinált az ifjúság, amely este 6-7 óra tájban kezdődött. Ezen a falu apraja-nagyja részt vett. Táncoltak és időnként átmentek inni a táncterem szomszédságában lévő kocsmába. átmentek inni a táncterem szomszédságában lévő kocsmába.
11 óra tájban először a nagyharanggal, majd a kisharanggal harangoztak és kb. fél 12-kor összehúzták a két harangot. A harangszóra, aki csak tehette, a templomtorony alá vonult. Megálltak a torony bejáratánál és a férfiak egy része a kántor körül gyülekezett. A kántor vezette az éneklést: lassan, de hangosan előre mondta az ének első sorát, amit a többiek együttesen utána énekeltek.
Városfalván először vagy a „Halhatatlan teremtő, / Imádandó Isten…”11 vagy „Az esztendők eljőnek és elenyésznek…”12 kezdetű egyházi éneket énekelték. Ezután egy jó beszédű fiatal legény (akit a többiek maguk közül választottak ki, és a lelkész készített fel) kiállt a torony ablakába és elbúcsúztatta az óévet, majd az összehúzott harangok hangja jelezte, hogy megérkezett az újév. Ezután a kántor körül álló férfiak ismét énekelni kezdtek, ekkor az „Öröm- s hálaénekekkel / Téged, Isten áldunk…”13 kezdetű éneket. Egy másik legény (szintén a toronyból) köszöntötte az újévet, elmondta az újévi köszöntőt. A jelenlévők „Boldog új évet!” kívántak egymásnak, és a lelkészt is mindenki külön köszöntötte. Közben a gyermekek rikoltoztak és lövöldöztek. Lyukas kulcsba vagy kifúrt vasdarabba gyufafejeket tettek, amelyet lezártak és egy kőhöz ütöttek, vagy kilyukasztott festékdobozba karbidot raktak, erre vizet öntöttek és a lyukon kiömlő gázt meggyújtották. Régen a falubeli vadászok is leadtak néhány lövést puskáikból.
A jókívánságok elhangzása után a jelenlevők összeálltak és énekelni kezdtek, énekszóval vonultak a templomtól a falu központjáig.
részlet: Hála József
www,hermit.hu
