Úzvölgyi katonatemető – A román kulturális tárca szerint nem avatható fel a román emlékmű

A romániai Kultúra és Nemzeti Identitás Minisztériuma szerint nem avatható fel az úzvölgyi katonatemetőben a román katonák parcellája. A minisztérium erről Constantin Toma dormánfalvi polgármesternek küldött levelet, melynek másolatát Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke juttatta el az MTI tudósítójának.

A minisztérium közölte: a polgármester elmulasztotta a kérni a kulturális tárcának az emlékmű művészi koncepciójára vonatkozó jóváhagyását, ezért a törvény kihágásokra vonatkozó cikkelyének a hatálya alá esik. A megjelölt törvénycikkely azt mondja ki, hogy köztéri emlékművek állításánál a vonatkozó minisztériumi jóváhagyás elmulasztása – ha nem minősül bűnügynek – 10 ezer és 20 ezer lej közötti bírsággal büntetendő.

MTI

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Megvan a kivitelezője az észak-erdélyi autópálya utolsó szakaszának.

A török Makyol vezette konzorcium a nyertese az észak-erdélyi autópálya Vaskapu-Szilágynagyfalu szakaszára kiírt pályázatnak – …