Szókimondó interjút adott a romániai magyar sportszakember, Bölöni László az Adevarul bukaresti napilapnak annak kapcsán, hogy a román válogatott ultrái a Spanyolország és a Málta elleni Eb-selejtező mérkőzések alatt többször is magyargyalázó rigmusokat skandáltak – írja a Magyar Hang. A belga Antwerpen csapatának edzőjének szavára odafigyelnek Romániában: ő volt az első, aki száz alkalommal lépett pályára a román nemzeti válogatottban, melyet később edzőként is vezetett. A hosszú beszélgetésben először a válogatott esélyeit vitatták meg, majd a román klubcsapatok európai kupaszereplését, aztán az újságíró megkérdezte a véleményét az ultrák viselkedéséről, melynek következtében előfordulhat, hogy Románia zárt kapuk mögött játssza a következő mérkőzéseit.
Málta ellen is a magyarokat szólították fel sz*pásra, de ezúttal kerülhetnek a rossz végre, ha az UEFA kivételesen nem lesz megint UEFA
– Tudja, én magyar vagyok, válaszolta Bölöni, és azt kérdem, miben voltunk hibások ezen a két mérkőzésen? A neveltetés hiánya látszik sokaknál, és ez nagyon fájdalmas. A legjobb barátom román, mindig meglátogatom, ha hazalátogatok Marosvásárhelyre. Milyen volna, ha egy meccsen ő is felugrana, azt kiabálva: kifelé, kifelé a magyarokkal az országból! Ez jó nagy marhaság, nem értem, hogyan süllyedhetett ilyen mélyre a színvonal Romániában. Akkor is ezt mondanám, ha a románokat gyaláznák így Bulgáriában vagy Magyarországon. – Amikor ilyeneket hallok, megértem, miért gondolják a románokat Európa cigányainak! Nincs bajom a romákkal, érti, mire gondolok. Ami a legnagyobb baj: ezek az esetek nem tíz-húsz huligántól jönnek, Romániában sajnos milliók gondolkodnak és viselkednek így. A tolerancia teljes hiánya, ez a szomorú – fejtette ki Bölöni. Egyébként az UEFA vizsgálja az ügyet, a Román Labdarúgó Szövetség kétségbe van esve, és az ország megítélésének az sem tett jót, hogy a román közönség kifütyülte a Luis Enrique korábbi spanyol edző elhunyt kislánya emlékére elrendelt gyászszünetet is. A Málta elleni mérkőzés során a román szurkolók ezrei percekig azt skandálták, hogy a magyarok sz…pják le őket, hiába könyörögtek a szervezők a hangosbemondón, hogy hagyják abba. Az ország csapata előtt két fontos hazai mérkőzés áll: októberben és novemberben nyerniük kell Norvégia és Svédország ellen, ha ki akarnak jutni a 2020-as Eb-re.
Check Also
Meghívó keresztavatásra.2024. augusztus 11-én a Határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként, a honvédő harcok kezdetének 80. évfordulója alkalmából, közadakozás révén keresztet állítunk az Óriás-tetőn (Havas-tető), a hazáért elesett katonák emlékére.
„Néma keresztek, beszéljetek.Kit rejt a mély? Kit őriztek?Én hallgatom, én itt leszek,Néma keresztek, beszéljetek.”Kárpátia2024. augusztus …