Az Európa Tanácstól várják az úzvölgyi katonatemető megmentését

Magyarország az Európa Tanács Miniszteri Bizottságához fordult, hogy tegyen jelentést az úzvölgyi helyzetről, fellépésével meg kell akadályozni ugyanis, hogy területfoglalás történjen a katonatemetőkön keresztül – jelentette ki Tilki Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője Strasbourgban, az MTI-nek telefonon nyilatkozva kedden.
Az Európa Tanácsa Parlamenti Közgyűlésének őszi ülésszakán tartózkodó képviselő elmondta, Magyarország azt várja az Európa Tanács Miniszteri Bizottságától, hogy egységes állásfoglalás keretében állapítsa meg: Dormánfalva önkormányzata túlterjeszkedett hatáskörén, és illegálisan építettek betonkereszteket a magyar katonasírok fölé. “Azt reméljük, hogy a Miniszteri Bizottság fellépése általa megelőzhetők lesznek a hasonló esetek bárhol máshol az Európai Unió területén” – mondta a képviselő.

Tájékoztatása szerint Európában mindenhol található olyan katonai temető, melyben más állam katonái nyugszanak. “Ha nem járunk el kellő súllyal az úzvölgyi katonatemető ügyében, az bátoríthatja a nacionalista erőket, és máshol is hasonló inzultus érheti a katonai temetőket, általa pedig a helyi kisebbséget” – fogalmazott.

A Miniszteri Bizottság egységes véleményének megfogalmazása révén Magyarország reméli a temető eredeti állapotának helyreállítását is – tette hozzá Tilki Attila.

MTI – ittHON

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Nyilatkozat a Magyar Autonóm Tartományról.

Küldöttgyűlést tartott a Székely Nemzeti Tanács A Székely Nemzeti Tanács november 18-án a marosvásárhelyi Vártemplomban …