Elfelejtette a bíró, kinek jár a sárga lap…

Igen-igen nevetségessé tette magát a szászrégeni mérkőzésen a találkozó játékvezetője. Adina Popa nemigen tudta kézben tartani a meccset, az összecsapás jóval meghaladta képességeit. Miután az első félidőben is előfordult, hogy mintegy öt percen át a két csapat labdarúgói bíráskodtak, hasonló jeleneteknek a szünet után is szemtanúi lehettünk. A hangos és határozott bekiabálások nagyon befolyásolták a játékvezetőt, és túlzás nélkül kijelenthető, hogy ez alatt az idő alatt „önök kérték, uraim, én teljesítem” stílusú játékvezetésnek lehettünk szemtanúi! A bíráskodást illetően a habot a tortán a 62. perchez köthető mozzanat jelentette, egy valósággal kabaréba illő jelenettel: ekkor Adina Popa szabadrúgást ítélt a désiek jávára, mintegy 35 méterre a régeniek kapujától. Elővette a sárga lapot, ám miközben beszélt a hazai focistákkal, elfelejtette, hogy kinek kell felmutatnia! A sárga lappal a kezében, zavartan, több mint fél percig kereste a szabálytalankodót, ám nem találta… Végül kivonult a pálya szélére a nagyváradi partjelzőjéhez, s miután megbeszélték az esetet, Truţának mutatott fel sárga lapos figyelmeztetést! Az egyébként nagyon lobbanékony és hirtelen haragú régeni csapatkapitány az előzményekre való tekintettel nevetve vette tudomásul a kínos helyzetbe került játékvezető döntését.

Szabó Antal-Lóránd
Népújság

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Meghívó keresztavatásra.2024. augusztus 11-én a Határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként, a honvédő harcok kezdetének 80. évfordulója alkalmából, közadakozás révén keresztet állítunk az Óriás-tetőn (Havas-tető), a hazáért elesett katonák emlékére.

„Néma keresztek, beszéljetek.Kit rejt a mély? Kit őriztek?Én hallgatom, én itt leszek,Néma keresztek, beszéljetek.”Kárpátia2024. augusztus …