EGY ELEMZÉS SZERINT REÁLISAN 23 KILOMÉTER, A LEGOPTIMÁLISABB HELYZETBEN PEDIG 64 KILOMÉTER AUTÓPÁLYA ÉPÜLHET 2020-BAN ROMÁNIÁBAN

A romániai út- és vasútépítéseket monitorozó Pro Infrastruktúra Egyesület pénteken közzétett elemzése szerint reálisan 23 kilométer, különösen szerencsés helyzetben pedig 64 kilométer újonnan épült autópálya nyílhat meg 2020-ban Romániában.

A szakértők által létrehozott egyesület azáltal szerzett hírnevet magának, hogy rendre megcáfolta a szállításügyi miniszterek túlzottan optimista bejelentéseit, és az idő mindig az egyesületet igazolta.

A Pro Infrastructura Egyesület szerint a munkálatok jelenlegi állása alapján az A3-as észak-erdélyi autópálya két épülő szakaszának az átadása várható a 2020-as évben. Elkészül az alig ötkilométeres Bors-Bihar pályaszakasz, amelyik a magyar-román határra érő magyarországi M4-es romániai leürítését teszi lehetővé, és a Kolozsvár és Marosvásárhely közötti 18 kilométeres Radnót (Iernut) – Maroskece (Chetani) szakasza. Utóbbi átadása után már csak egy 18 kilométeres szakaszra kell letérni a pályáról a régi országútra a Kolozsvártól nyugatra fekvő Magyarnádas (Nadasel) és Marosvásárhely között.

Az egyesület csak rendkívül szerencsés helyzetben tartja lehetségesnek, hogy megépüljön az A1-es dél-erdélyi pályát és az A3-as észak-erdélyi pályát összekötő A10-es pályának egy újabb, Szászsebes és Tövis közötti szakasza, és az A7-es moldvai autópálya Bákó melletti szakasza.

A Pro Infrastructura Egyesület szerint 2020-ban sem várható komolyabb előrelépés a Kárpátokat átszelő sztrádatervek kivitelezésében. Amint emlékeztetett rá: az A1-es autópálya Nagyszeben és Pitesti közötti hiányzó részének csak egyetlen szakaszára sikerült kivitelezőt találni. A Pitesti és Curtea de Arges közötti hegyvidéki szakaszra két és fél éve, a Curtea de Arges – Tigveni szakaszra pedig 10 hónapja írtak ki pályázatot. A megfelelő minőségű geotechnikai tanulmányok hiányában azonban e szakaszok megépítésére továbbra sem sikerült szerződést kötni. Így Románia fővárosa továbbra is elzárva marad az európai autópályahálózattól.

A Pro Infrastruktúra Egyesület komolytalannak nevezte a Dancila-kormány ideiglenes szállításügyi minisztere 2019-re tett előrejelzését. A később szállításügyi EU-biztosnak is jelölt Rovana Plumb tavaly februárban azt közölte, hogy a kormány számításai szerint 2019-ben 180 kilométer autópályát adnak át Romániában. Végül a Pro Infrastructura Egyesület előrejelzése teljesült, és az A1-es autópálya Déva és Holgya között 43 kilométeres szakaszának az átadása történt meg. Ennek a felét is csak sebesség és tömegkorlátozásokkal vehetik igénybe az autósok karácsony óta.

Gazda Árpád / MTI

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Meghívó keresztavatásra.2024. augusztus 11-én a Határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként, a honvédő harcok kezdetének 80. évfordulója alkalmából, közadakozás révén keresztet állítunk az Óriás-tetőn (Havas-tető), a hazáért elesett katonák emlékére.

„Néma keresztek, beszéljetek.Kit rejt a mély? Kit őriztek?Én hallgatom, én itt leszek,Néma keresztek, beszéljetek.”Kárpátia2024. augusztus …