Szabályosan két keréken – alapvető szabályok biciklis közlekedéshez

A karantént követően sokan éreztük úgy, hogy több mozgásra lenne szükségünk, a bicikli/roller pedig a tömegközlekedés kiváltására is remek eszköz lehet. De tudunk vele közlekedni?

A karantén után egyre többen ültek biciklire, illetve Kolozsváron az elektromosroller-kölcsönzők elterjedésével a rollerrel közlekedők száma is megnőtt. Azonban egy idő után egyre több hír jelent meg a szabálytalanságokról, a kiosztott büntetésekről.

A Szabadság napilap ennek apropóján készített egy összefoglaló cikket a legalapvetőbb szabályokról, amelyből kiderül:

„Romániában februárban hoztak meg egy sürgősségi kormányrendeletet, amely a közúti közlekedést szabályozó törvényt módosítja, az ebben található egyik főszabály, hogy elektromos rollert csak 14. életévét betöltött személy használhat és 16 éves korig kötelező a sisakviselés, ha a fiatal éppen úttesten közlekedik. Útitársat nem invitálhatunk magunk mellé a rollerre”.

Illetve egy másik fontos szempont, hogy „elektromos rollerrel csak bicikliutakon szabad közlekedni, annak hiányában pedig csak olyan útszakaszokon, ahol a megengedett maximális járműsebesség 50 km/h”.

Mindenki számára fontos – legyen szó akár biciklisről, vagy elektromosroller-használóról –, hogy ismerje a legalapvetőbb közlekedési szabályokat, így nemcsak saját, hanem más az úttesten/bicikliutakon közlekedő épségét biztosítani tudja.

Kristály Bea

Kolozsvári Rádió Románia

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Meghívó keresztavatásra.2024. augusztus 11-én a Határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként, a honvédő harcok kezdetének 80. évfordulója alkalmából, közadakozás révén keresztet állítunk az Óriás-tetőn (Havas-tető), a hazáért elesett katonák emlékére.

„Néma keresztek, beszéljetek.Kit rejt a mély? Kit őriztek?Én hallgatom, én itt leszek,Néma keresztek, beszéljetek.”Kárpátia2024. augusztus …