Készen áll a 3. liga csoportbeosztása és programja

Jelentős késéssel, de végre elkészült a labdarúgó 3. liga új idényének csoportbeosztása és programja. Az idén – ahogy már ismertettük – új rendszerben rendezik a harmadosztályt, egyfajta vészbajnokságként, annak érdekében, hogy a minimálisra csökkentsék az amúgy sem túlságosan gazdag csapatok költségeit. Mivel a kötelező tesztelés nem úszható meg, a szövetség a mérkőzések számát csökkentette a minimálisra oly módon, hogy alig 10 csapatból álló csoportokat alakított ki. Így az egész bajnoki idény 18 mérkőzésből áll, plusz a rájátszásból a csoportok első két helyezettje számára, ami arányosan csökkenti a kiadások nagyságát is.

Az új rendszer lehetővé tette, hogy még több csapatot vegyenek fel a mezőnybe, 100-ra növelve a résztvevők számát. Ennek egyik érdekes következménye, hogy míg a Maros megyét képviselő Nyárádtői Unirea az augusztus eleji osztályozón megnyerte a csoportját, most mind a két legyőzött ellenfele felsorakozhat a rajtnál. A Nagydisznódi Măgura csoportmásodikként kapott meghívót, míg a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK élvonalbeli klub második csapataként iratkozhatott utólag be.

Maros megyét az új idényben két csapat képviseli. A tavaly is részt vett Szászrégeni Avântul és a frissen feljutott Nyárádtői Unirea. A megyeszékhelynek továbbra sincs csapata az első három ligában. A két klubot a 9. csoportba sorolták be, ahol Kolozs, Fehér és Hunyad megyei csapatok ellen léphetnek pályára. Az első fordulóban, amelyet a tervek szerint szeptember 12-én rendeznek, mindkét klub hazai pályán játszhat, Szászrégen az Alsógáldi Industriát, míg Nyárádtő Vajdahunyad csapatát fogadja.

A bajnoki rendszer hátulütője, hogy nincs sok idő a javításra, és a tízből az utolsó két csapat (az összesnek az egyötöde) kiesik. Ugyanakkor az első két helyezett a 10. csoport első két helyezettje ellen keresztben oda-vissza rájátszást vív, majd a győztesek ismét oda-vissza játszanak a feljutásért.

A 10. csoportban az ország északnyugati megyéit képviselő csapatok játszanak.

A Maros megyei csapatok programja
1. forduló: Nyárádtői Unirea – Vajdahunyadi CS, Szászrégeni Avântul – Alsógáldi Industria;

2. forduló: Tordai Sticla Arieşul – Szászrégeni Avântul, Kudzsiri CSO – Nyárádtői Unirea;

3. forduló: Nyárádtői Unirea – Kolozsvári Sănătatea, Szászrégeni Avântul –Vajdahunyadi CS;

4. forduló: Kudzsiri CSO – Szászrégeni Avântul, Gyulafehérvári Unirea – Nyárádtői Unirea;

5. forduló: Nyárádtői Unirea – Dési Unirea, Szászrégeni Avântul – Kolozsvári Sănătatea;

6. forduló: Gyulafehérvári Unirea – Szászrégeni Avântul, Nyárádtői Unirea –Marosújvári CS;

7. forduló: Szászrégeni Avântul – Nyárádtői Unirea;

8. forduló: Nyárádtői Unirea – Alsógáldi Industria, Marosújvári CS – Szászrégeni Avântul;

9. forduló: Szászrégeni Avântul – Dési Unirea, Tordai Sticla Arieşul – Nyárádtői Unirea.

Az időpontokat még nem véglegesítették.

Bálint Zsombor
Népújság

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

A nyárádtőiek kihagyott gólhelyzetei megbosszulták magukat.

Harminchat év szünet után rendeztek újra 2. ligás mérkőzést Szászrégenben, azonban nem a helybeli Avântul, …