MEZEI JÁNOS SZERINT A CALEA NEAMULUI GYERGYÓDITRÓBAN IS AZ ÚZVÖLGYI STRATÉGIÁT KÖVETI

Gyergyóditróban „erős” román közösség élt, amelyet a helyiek elkergettek, ortodox kápolnát romboltak le, a román sírokat pedig eltüntették – sorolja vádjait augusztusi közösségi videójában Mihai Sorin Târnoveanu, a Calea Neamului egyesület elnöke. Mezei János, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke Târnoveanut, az úzvölgyi temetőincidensek és más magyarellenes megmozdulások rendszeres szervezőjét ezért a gyergyószentmiklósi bíróság mellett működő ügyészségen gyűlöletbeszéd és közösségi izgatás vádjával panaszolta be.
„Nem akarjuk, hogy ugyanaz történjen, ami Úzvölgyében. Kis nyilvánosságot kapó bejelentés, ártatlannak tűnő facebook-bejegyzés, majd az elferdített történelmi tények miatt megjelennek az építkezések és a keresztek, meggyalázzák sírjainkat, és maguknak vallják az eltemetett úzvölgyi hősöket, akárcsak a területet” – hívta fel a figyelmet Mezei János.

A Hargita megyei tanács elnökjelöltje az indítványban ugyanakkor bepanaszolja a Ziar Harghita portál egyik szerkesztőjét is, amiért tényszerűen

jelentette meg

Târnoveanu uszítását.

Mezei János helytörténészekkel és a gyergyóditrói lakosokkal egyeztetve győződött meg róla: a településen soha nem építettek ortodox kápolnát, egy görög-katolikus szentélyt a 40-es években földrengést követően biztonsági okokból bontottak le. Mezei a helyszínbejárás során azt is megállapította, a Târnoveanu-féle forgatás pontján, a románnak nevezett félreeső temetőparcellában – bár a fejfák többségéről lekoptak a feliratok, – egyelőre tucatjával kiolvashatóak a magyar nevek.

Gyergyóditró (akárcsak a vele összenőtt Gyergyóremete) a történelmi Székelyföld legészakibb egységes nemzetiségű települése, a 2011-es népszámlálás adatai szerint a helység 4867 lakójából 4766-an vallották magukat magyaroknak.

Az Erdélyi Magyar Szövetség sajtóirodájának közleménye

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Nyilatkozat a Magyar Autonóm Tartományról.

Küldöttgyűlést tartott a Székely Nemzeti Tanács A Székely Nemzeti Tanács november 18-án a marosvásárhelyi Vártemplomban …