Navigáció: Kezdőlap / Szórakozás / A tavalyi kényszerszünet után idén újra lesz Vásárhelyi Forgatag

A tavalyi kényszerszünet után idén újra lesz Vásárhelyi Forgatag

Családiasabb, meghittebb, átláthatóbb
A járványhelyzet miatti egy év kihagyás után idén augusztus 27–29. között ismét megszervezik Marosvásárhelyen a Vásárhelyi Forgatagot – jelentették be a jó hírt pénteki sajtótájékoztatójukon a szervezők a rendezvény új központi helyszínének számító várban.

Mivel a járvány nem múlt el, az idei Forgatagot rövidebbre, családiasabbra, meghittebbre tervezik, és egyes programpontok, például a nagykoncertek, előzetes regisztrációhoz kötöttek.

Jakab István, a Vásárhelyi Forgatag egyik főszervezője kiemelte, a járványügyi helyzet javult, és az utóbbi időben a hatóságok több enyhítő intézkedést hoztak a rendezvényekre vonatkozóan, így lehetőség nyílik arra, hogy egy év kényszerszünet után, augusztus végén újra megszervezzék az eseményt, amit a visszajelzések alapján a városlakók már nagyon várnak. A járvány azonban nem múlt el, bizonyos megszorítások még érvényben vannak, ezért a 8. Vásárhelyi Forgatag kicsit rövidebb, kisebb, átláthatóbb, meghittebb, az eddigieknél is családiasabb lesz. Hozzátette, az elmúlt évben sikerült újragondolni a rendezvényt, a struktúráját, és a szervezői csapatban is változások történtek.
A fő cél az, hogy biztonságban „forgatagozhassunk”

Szente Katalin, a Marosvásárhelyért Egyesület új elnöke, aki Jakab István mellett a Forgatag másik főszervezője, rámutatott, különleges feladat hárul idén a csapatra, hiszen úgy szervezik meg az eseményt, ahogy eddig még soha. Eddig minden évben nőtt a rendezvény, tavaly viszont a járvány miatt egyáltalán nem lehetett megrendezni, idén pedig vissza kell fogni egy kicsit, ugyanis a szervezők kiemelt hangsúlyt fektetnek a járványügyi előírások betartására.

– Azt szeretnénk, ha a Forgatag minden vásárhelyinek biztonságos körülmények között tudna szórakozási lehetőséget nyújtani – hangsúlyozta Szente Katalin. Az idei Forgatag új helyszínre, a várba költözik, itt zajlik majd a programpontok nagy része, azonban a város főterén is lesznek események, a nagykoncerteket például oda tervezik. Szente Katalin hangsúlyozta, több programra korlátozott lesz a belépés, lesznek olyan rendezvények is, amelyek a résztvevők biztonsága érdekében regisztrációhoz kötöttek, és az segít, ha lesz valakinek oltási igazolása, vagy PCR-tesztet tud felmutatni. A szabadtéri programok nagy részénél nem lesz szükség regisztrációra, de például a nagykon-certeknél lehet erre számítani.

Visszafogottabb, de színvonalas programok

Molnár Imola programigazgató kiemelte, a járványhelyzet miatt az előző évekhez viszonyítva kisebb, visszafogottabb lesz a rendezvény, viszont éppen emiatt válik családiasabbá, meghittebbé, átláthatóbbá. Mint mondta, idén első alkalommal a Hagyományok Háza is bekapcsolódik, folkprogramokat szervez majd a várban, többek között népdaltanítás, néptáncoktatás, népmeseolvasás, népi mesterségek bemutatója is lesz.

Hozzájuk csatlakozik a Maros Művészegyüttes, amely már a kezdetektől a Forgatag partnere, a gyereknéptánccsoportjaival, illetve a néptáncegyüttessel is fellép a vár színpadán, ahol gyerekkoncertre és Luiza Zan-dzsesszkoncertre is lehet számítani a három nap alatt. A rendezvény másik partnere, a Teleki Téka idén is számos könyves programmal, könyvbemutatókkal, irodalmi találkozókkal várja a közönséget.

Lesznek sportesemények, gasztronómiai programok, és nem marad el a Borudvar sem, illetve a Forgatag előtt két héttel megszervezik a Szféra kortárs művészeti műhelyt. A szervezők kiemelték, július 9-től várják a civil szervezetek ajánlkozását, hiszen az általuk szervezett programok teszik sokszínűvé az eseményt, ugyanakkor a kézművesek is jelentkezhetnek, akik részt vennének a vár melletti téren sorra kerülő vásáron.

Marica grófnő a vásárhelyi színpadon

A programigazgató elmondta, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház is állandó partnerük, a színház épületét bocsátják a rendelkezésükre. Idén két nagyprodukciót terveznek oda, a Duna Művészegyüttes Szerelmem, Kalotaszeg című előadását, amelyet két alkalommal játszanak majd, augusztus 27-én, pénteken a Kolozsvári Magyar Opera pedig a Marica grófnő című operettelőadást viszi színre.

A Forgatag szervezői idén négy nagykoncertet terveznek, kettőt szombatra, kettőt vasárnapra, egyelőre három együttes nevét említette meg Molnár Imola, a szombati meghívott a magyarországi Piramis együttes, vasárnap pedig a gyergyószentmiklósi Teddy Queen és a magyarországi Kowalsky meg a Vega koncertezik a város főterén.

A sajtótájékoztatón Szente Katalin arról is beszámolt, hogy a Forgatag csapata oltásmaratont is tervez. Egyelőre még tárgyalnak erről az illetékes hatóságokkal, de az elképzelés szerint a rendezvény előtt két-három héttel szeretnék megtartani.

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Szólj hozzá

E-mail címed nem közöljük nyilvánosan.A kötelező mezőket * jelöli *

*

Az oldal tetejére