Egyhetes sporttábor a szórványkollégiumba járó gyerekeknek
Életre szóló élményekben volt része annak a – Magyarfülpösi Szórványkollégiumba járó – mintegy harminc nehéz sorsú gyereknek, akik számára egyhetes sporttábort szervezett az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány. A sporttevékenységek mellett mindannyian együtt sátoroztak, táncolni tanították, kirándulni vitték őket, grillpartit szerveztek, szülinapot ünnepeltek közösen – mindezek olyan élmények, amelyek az átlaggyereknek gyakran megadatnak, ellenben a szórványkollégium bentlakói nagy részének talán még nem volt része hasonlókban, és talán most először adódott lehetőségük átélni a sportolás örömét.
Budapestről indult és Magyarfülpösön ért célba idén az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás, amelynek célja az adománygyűjtés mellett felhívni a figyelmet a határon túli magyarokkal való összetartozásra. Miután hat nap és hatszáz kilométer után megérkezett Fülpösre az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány lelkes csapata, ötnapos sporttábort szervezett július 19–23. között azoknak a hátrányos helyzetű gyermekeknek, akikről a szórványkollégiumban gondoskodik Ady István református lelkész és csapata.
zervezésekor 45 gyerekkel számoltak, ennyien töltik a hétköznapjaikat a szórványkollégiumban, ellenben sajnos a nagyobbak közül sok gyereket nem engedtek el a szülők táborozni, arra hivatkozva, hogy nekik nyáron otthon dolgozni kell. Így fájó szívvel, de tudomásul kellett venniük, hogy a 45 helyett harmincas létszámmal kell megszervezzék a tábort, amelynek az előkészítésében, majd a tevékenységek lebonyolításában három marosvásárhelyi testnevelő tanár, Bálint Julianna, Meleg Katalin és Német Enikő vállalt oroszlánrészt. Mivel a táborozás nem az igazi sátorozás nélkül, a szervezők sátrakat állítottak fel a szórványkollégium udvarán, így, amikor az időjárás megengedte, ott aludtak a gyerekek. Már a tábor első napjának az estéje különleges volt, csángó táncházban rophatták a táncot a szórványkollégium kisebb-nagyobb bentlakói, fantasztikus élmény volt számukra, próbálták megtanulni a lépéseket, beálltak a körtáncba.
Reggelente ébresztő tornával indult a napjuk, kedden, a tábor második napján a szórványkollégium udvarán különféle csapatépítő játékokat szerveztek, a zsákban ugrástól a kötélhúzásig, a kézilabda alapvető elemeinek a megtanulásáig és a tollasozásig rengeteg mindent kipróbálhattak a gyerekek.
– A tábor alatt számomra az volt a legmegdöbbentőbb felismerés, hogy ezek a gyerekek a sportolást nem űzik mindennap, legfennebb a kötelező testnevelésórákon, tehát nem kötődtek élményeik a sporthoz. Most pedig mindenikük részt akart venni az összes tevékenységben, fel sem merült, hogy ne állnának be, mert esetleg unják, vagy éppen nincs kedvük. Sokan akkor fogtak először tollasütőt a kezükbe, és órákon át tollasoztak, nem unták meg. Kimondhatatlanul boldogok voltak. Nagyon reménykedtek abban, hogy kint aludhatnak a sátorban, így aggódva nézték, hogy jönnek-mennek a felhők. Éppen tollasoztam egy kislánnyal, aki biztatóan mondta, hogy nem fog esni. Én rábólintottam, persze, hogy nem fog, mert elűzzük az esőt, mire ő azt mondta, hogy a „boldogság mindent elűz, még az esőt is”. Ő megfogalmazta, hogy boldog, és ebben az állapotban képesnek érezte magát mindenre. És így is történt, elűztük az esőt a boldogsággal, és kint tudtak aludni a sátorban, ami óriási élmény volt számukra – elevenítette fel az együtt töltött pillanatokat a tábor ötletgazdája.
A szerdai nap is mozgalmasra sikeredett, ugyanis a csapat buszra ült, és Gernyeszegre utazott, ahol ingyenesen a rendelkezésükre bocsátották a helyi sportcsarnokot – amiért ezúton is szeretnének köszönetet mondani –, sőt még csokival is kedveskedtek a gyerekeknek a házigazdák.
Miközben a szabadtéri pályán folyamatosan foci-, illetve kézilabdameccsek voltak, bent, a sportteremben az akadálypályától a gyeplabdáig számos sporttevékenységet kipróbálhattak a gyerekek. A kiadós testmozgás után meglátogatták a helyi református templomot, ahol az esperes fogadta a csapatot, majd a Teleki-kastélyt járták be, ahol maga a gróf volt az idegenvezetőjük.
A csütörtöki napon a marosvásárhelyi állatkertet látogatták meg, a gyerekek nagy örömére. Gui Angéla szerint előfordult, hogy fél órát álltak egy-egy állat előtt, és nézték.
– Mi hagytuk, meg is beszéltük már a tábor elején, hogy ez nem arról szól, hogy az általunk tervezett programot percről percre betartsuk, hanem arról, hogy amit a gyerekek élveznek, azt tesszük; ha egy órát szeretnék nézni a majmokat, akkor arra szánjuk azt az órát. Az állatokkal való találkozást követően, a somostetői parkban volt egy nagy játszótéri játék és grillparti, valamint futóversenyt is szerveztünk. Az egyik kislánynak éppen akkor volt a 11. születésnapja, így egy ötvenszeletes tortával leptük meg. Percekig nem tudott felnézni, annyira meg volt hatódva, hogy tortája van, és ajándékot kapott. A pénteki napot szintén Fülpösön töltöttük, a domboldalon tűzifát gyűjtöttünk, mert este tábortüzet raktunk, és különféle csapatépítő játékokat szerveztünk a kollégium udvarán. Mindenki sírt, a felnőttek, meg a gyerekek is, amikor szembesültek azzal, hogy másnap haza kell menniük – számolt be az utolsó nap hangulatáról Angéla.
Nem csak egy év múlva fognak újból sportolni
A búcsúzáskor a gyerekek reménykedve érdeklődtek, hogy lesz-e jövőben is sporttábor, az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány vezetője viszont azt szeretné, ha nem kellene erre egy évet várniuk. Ezért tervezi, hogy felkéri a három marosvásárhelyi tornatanárnőt, akik a táborban foglalkoztak a gyerekekkel, hogy szeptembertől, amint elkezdődik a tanév, hosszú távon havi vagy kétheti rendszerességgel menjenek ki a gyerekekhez, szervezzenek nekik sporttevékenységeket, és tegyék mindennapivá számukra a mozgás örömét.
Nemcsak adományt visznek, hanem segítő szándékúakat irányítanak oda, ahol arra szükség van
Az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány támogatása nem merül ki abban, hogy adományokkal teli járművel alkalomadtán befutnak egy-egy helyszínre, hanem ennél sokkal komplexebb. – Ez a segítség nemcsak egyszeri alkalom, amikor odamegyünk, viszünk adományokat, aztán soha többé nem találkozunk. Egy gyerekotthonnak, egy kollégiumnak a segítése mindig akkor kezdődik, amikor kitűzzük a célt, hogy hozzájuk futunk el, és soha nem akkor ér véget, amikor befutunk a célba. Az csak egy első állomása annak a folyamatnak, amit szeretnénk a jövőben is folytatni. Mindig szeretnénk felhívni a figyelmet arra a helyszínre, amit célpontként tűzünk ki, ugyanis minden alkalommal mi is gyűjtünk, és viszünk adományokat, viszont a lényeg az, hogy a figyelmet felhívjuk rájuk, hiszen lehet, hogy valaki nem most küld adományt, hanem talán majd utólag szeretne adakozni, és akkor esetleg eszébe jut, hogy például Magyarfülpösön erre bizony nagy szükség van. A jótékonysági akció által felhelyezzük a térképre azokat a gyermekotthonokat, ahová elfutunk, amelyeken érdemes segíteni. Amikor kitűztem a célt, hogy a magyarfülpösi szórványkollégium lesz az idei kedvezményezettje a jótékonysági futásnak, és elkezdtem kommunikálni, már ez a kommunikáció sok adakozót vonzott. Például megkerestek jószándékú vállalkozók, akik összefogtak, és 10 millió forintot adtak össze azért, hogy a szórványkollégium szászrégeni épületének a tetőterét lakhatóvá tehessék. Ez azt jelenti, hogy további 12 középiskolás fiatalt tud majd a szórványkollégium befogadni. A felújítási munkálat rövidesen elkezdődik, és ősztől már több szobával, fürdőszobákkal ellátott új emeleti rész jön létre. Emellett sikerült a tábort finanszírozni, sporteszközöket vinni a gyerekeknek. A magyarfülpösi szórványkollégium felkerült a rendszeresen támogatottak térképére, ahová a támogatókat, akik megkeresnek bennünket, irányítani fogjuk.
Például egy kis magyarországi településnek a polgármestere három héttel ezelőtt kint járt Fülpösön, és húsz ágyat, illetve adományt is vitt a kollégiumnak. Idén februárban sikerült összegyűjteni egy akkora összeget, amivel kicserélték a kollégiumban a régi égőket. Tehát a valódi segítség nem egyszeri, hanem folyamatos kell hogy legyen. Szeretném ezeket a gyerekeket látni felnőni, és folyamatosan segíteni rajtuk, hogy legyen, amit eléjük tenni az asztalra, legyen gyógyszerük, legyen cipő a lábukon, és olyan élményekben legyen részük, amikben egyébként nem lenne – mondta Gui Angéla.
Menyhárt Borbála
Népújság
