Navigáció: Kezdőlap / Sport / A hajrában dőlt el a szászrégeni mérkőzés

A hajrában dőlt el a szászrégeni mérkőzés

Az elmúlt játéknapon Nyárádtőn hatalmas meglepetésre pontot szerző szászrégeni együttes hazai környezetben vereséget szenvedett a Kudzsiri Metalurgistultól.

A találkozó rajtjában a vendégek többet kezdeményeztek, ám az idő múlásával a házigazdák határozott és küzdő szellemű játékkal kiegyensúlyozottá tették az összecsapást. A kudzsiriak első próbálkozását a 6. percben jegyeztük, amikor Lupu révén távoli lövéssel próbálkoztak, míg az Avântul válasza a 15. percig váratott magára, ekkor Șerbănați jó ütemben elvégzett bal oldali szögletét R. Suciu néhány méterről, kissé kényelmetlen szögből, mellé- „bólintotta”. A továbbiakban mindkét csapat elszántan és lendületesen támadott. Az egyik ilyen akció végén a büntetőterület jobb oldalán próbálkozó Păcurar és Suciu párharcát a nagyszebeni sípmester szabálytalanságnak ítélte, és büntetőt adott érte, amelyet C. Selagea magabiztosan értékesített (0-1). A bíró döntése eléggé vitatható, ugyanis leginkább egy váll váll elleni küzdelemről beszélhettünk… A 33. percben egy újabb megkérdőjelezhető játékvezetői döntésnek lehettünk szemtanúi: Grozav durván bekönyökölt Murarnak, a sportszerűtlen mozdulatot pedig Alexandru Suvar csupán sárga lapra „érdemesítette”, bár az jócskán túllépte a sárga és a piros lap közötti határt. Biró Barna bölöni partjelző, akinek a mérkőzésen volt néhány téves döntése és hezitálása, nem reagált az esetre, bár mindössze kétlépésnyire volt tőle.

A második félidő is bővelkedett gólokban, kapujelenetekben. A 48. percben S. Chrilă egyenlíthetett volna, ám rettentően rosszul találta el a játékszert. Két perccel később egy jobb oldali szöglet után Boldea pár méterről melléfejelt. Az 52. percben a fiatal Șerbănați mintegy 5 méterről Opric kapuvédőbe küldte a pöttyöst. Egy perccel később pedig ígéretes szögből Murar erőtlenül lőtt kapura. Az összecsapás ekkor teljesen nyílt, jó iramú és nagyon izgalmas volt. A 73. percben az Avântul egyenlített: Șerbănați bal oldali szögletrúgásából Vrabie közelről látványosan fejelt Opric kapujába (1-1). A játék képe alapján teljesen megérdemelt egyenlítő gól öröme azonban csupán öt percet tartott, hiszen egy hosszan tartó kudzsiri támadást a szemfüles Vitinha góllal fejezett be, miután a kapu torkából könnyedén a hálóba fejelt (78. perc, 1-2). A találkozó hajrája ezek után a tapasztalt vendégeké lett, akik kihasználták, hogy a küzdelem hevében kifulladt a fiatal szászrégeni gárda, és mintegy nyolc perc alatt még két alkalommal bevették a tehetetlennek bizonyuló Bucin kapuját. A 85. percben 1-3-ra módosult az állás, miután Păcurar a jobb oldalról Lupuhoz továbbított, aki közvetlen közelről a léc alá bombázott, majd a hármas sípszó elhangzása előtt néhány másodperccel Contra egyedül vezette rá a labdát Bucinra, akinek először még sikerül hárítania, ám a labda túljutott rajta, így a kudzsiri középpályás már nem hibázhatott, pár méterről az üres kapuba gurított (1-4).

A nagyarányú vereség ellenére Stoica Vilmos ifjú tanítványai ezúttal nem érdemelnek elmarasztaló szavakat, játékukban volt elképzelés és küzdőszellem. A klub gyatra anyagi helyzetére gondolva azonban kénytelenek vagyunk megismételni: a hegedűk városában meg kellene végre érteni, hogy a fiatalság ugyan óriási előny a labdarúgásban, azonban a legtöbb esetben nem elegendő az áhított üdvözüléshez.

Jegyzőkönyv

Labdarúgó 3. liga, IX. csoport, 14. forduló: Szászrégeni CSM Avântul – Kudzsiri Metalurgistul 1-4 (0-1)

Szászrégen, Avântul-pálya, zárt kapus mérkőzés, változékony időjárás. Vezette: Alexandru Șuvar (Szeben) – Biró Zsolt (Bölön), Biró BarnaTamás (Csernáton). Ellenőr: Bogdan Lie (Fogaras), Adrian Voica (Beszterce).

Gólszerzők: V. Vrabie (73.), illetve C. Selagea (28., büntetőből), Vitinha (78.), M. Lupu (85.), L. Contra (90+3.)

CSM Avântul: Bucin – Bugnar, Hasnaș, S. Chirilă (88. R. Moldovan), Suciu, Baki, Tóth (63. Popa), Harkó, Vrabie (88. C. Chirilă), Șerbănați (79. M. Pop), Murar.

Metalurgistul: Opric – Rus, Grozav, Vitinha, Radu, Tăban (13. C. Selagea), Boldea (59. Cocan), Nicula, Pacurar, Lupu, Șaucă.

Szabó Antal-Lóránd

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Hozzászólások lezárva

Az oldal tetejére