Románia nem kötelezi már digitális adatlap kitöltésére a beutazókat.

Nem szükséges ezentúl kitölteniük az Erdélybe utazóknak a PLF (Passenger Locator Form) digitális járványügyi adatlapot – döntött pénteki ülésén a bukaresti kormány. A Románia által tavaly december 20-án bevezetett, online elérhető űrlapon az utas nevére, romániai elérhetőségére, a járműre és az esetleges útitársakra vonatkozó információkat kellett megadni, hogy a hatóságok adott esetben megtalálják és figyelmeztethessék azoknak az útitársait, akikről a határátlépés után kiderül, hogy koronavírussal fertőzöttek. A bukaresti kormány február elején felmentette az adatlap kitöltésének kötelezettsége alól a határt gyakran átlépő hivatásos járművezetőket és ingázókat, a PLF kitöltésének elmulasztásáért kirótt bírságokat pedig 2000 lejről (150 ezer forint) 500 lejre csökkentette. A pénteki kormányhatározatot ismertető Dan Carbunaru kormányszóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy a bukaresti kormány rendelkezése csakis a Romániába belépő utasokra vonatkozik, de vannak még olyan országok, amelyek továbbra is igénylik a PLF kitöltését beutazáskor. Románia egyébként már szerdától megszüntette a koronavírus-járvány megfékezése érdekében elrendelt korlátozásokat. A lazításokról nem kellett semmilyen jogszabályt hoznia, egyszerűen március 8-a után már nem hosszabbította meg a 2020 májusa óta folyamatosan hatályban tartott egészségügyi veszélyhelyzetet, amely jogalapot teremtett a kijárás és gyülekezés korlátozására, és az egészségügyi védőmaszk viselésének kötelezővé tételére, így a határidő lejártával maguk a korlátozások is hatályukat vesztették. A digitális adatlap használatát azonban tavaly decemberben külön kormányrendeletben vezették be, így hatályon kívül helyezéséhez is sürgősségi rendeletet kellett kiadnia a bukaresti kormánynak. (MTI nyomán)

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Meghívó keresztavatásra.2024. augusztus 11-én a Határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként, a honvédő harcok kezdetének 80. évfordulója alkalmából, közadakozás révén keresztet állítunk az Óriás-tetőn (Havas-tető), a hazáért elesett katonák emlékére.

„Néma keresztek, beszéljetek.Kit rejt a mély? Kit őriztek?Én hallgatom, én itt leszek,Néma keresztek, beszéljetek.”Kárpátia2024. augusztus …