14 év pereskedés után 2200 hektár erdőt vehetnek birtokba a Bánffy-örökösök Maros megyében.

Tizennégy évi pereskedés után több mint 2200 hektár erdőt vehetnek birtokba Bánffy László báró örökösei Maros megyében – írta internetes oldalán csütörtökön a Krónika erdélyi magyar napilap. Mara Toganel, Maros megye prefektusa azt követően állította ki az örökösök nevére a birtoklevelet, hogy bírósági ítélet kötelezte erre, amely minden napi késlekedésért ezer lej (83 ezer forint) késedelmi díj kifizetését is előírta számára. A Maros megyei kormányhivatal szerdán részletesen beszámolt honlapján a Ratosnya és Felsőrépa környékén elterülő 2260,81 hektár erdő visszaszolgáltatásához vezető jogi folyamatról. Mivel Bánffy Éva, az egyik örökös elégedetlen volt azzal, ahogyan a ratosnyai polgármesteri hivatal földosztó bizottsága 2005-ben elbírálta az erdő visszaszolgáltatására vonatkozó igénylést, előbb a megyei bizottságnál fellebbezett, majd óvása elutasítását követően 2008-ban bírósághoz fordult. A szászrégeni bíróság 2010-ben kihirdetett ítélete megállapította az örökös tulajdonjogát, egyúttal a ratosnyai földosztó bizottságot birtokba helyezésre, az illetékes megyei testületet pedig a birtoklevél kiállítására kötelezte. Az ítéletet 2011-ben a Maros megyei törvényszék megerősítette. Az ítélet végrehajtására ennek ellenére mindeddig nem került sor. Maros megye prefektusa ugyanis – az ingatlanok fölötti magántulajdon jogát meghatározó megyei bizottság révén – hat alkalommal különböző jogorvoslati próbálkozásokkal megtámadta a restitúciós határozatot. A birtokba helyezést akadályozó jogi kísérletek azonban egytől egyig kudarcot vallottak, a szászrégeni bíróság pedig idén júniusban minden további kibúvótól megfosztotta a hatóságokat. Az ítélet arra kötelezte a ratosnyai és a megyei illetékes bizottságot, hogy 2022. november 1-jéig állítsák ki a birtoklevelet, ellenkező esetben 2022. augusztus elsejétől kezdődően napi ezer lejes késedelmi díjat kell fizetniük. A megyei bizottság vezetőjeként Mara Toganel prefektus azt követően írta alá október 28-án a birtoklevelek kiállításáról szóló határozatot, hogy előzetesen kikérte a bukaresti belügy- és a pénzügyminisztérium álláspontját is. Mindkét tárcától azt a választ kapta, hogy a törvények értelmében a bíróság által megszabott kötelezettség „önként végrehajtandó”. A román kormány területi képviselője egyébként burkoltan elmarasztalta a prefektusi tisztséget 2014-ben betöltő hivatali elődjét amiatt, hogy – a bíróságokon zajló perekre hivatkozva – nem írta alá a birtoklevelet, holott egyetlen igazságszolgáltatási fórum sem rendelte el a restitúciót kimondó, 2010-ben született alapítélet végrehajtásának felfüggesztését. A korábbi prefektusok közbenjárására peres úton „vissza”került a román állam tulajdonába több mint 9300 hektárnyi erdő Ratosnya, Gödemesterháza és Palotailva környékén, amelyet 2007-ben szolgáltattak vissza a Bánffy család másik ágának, gróf Bánffy Dániel örököseinek.

(MTI nyomán)

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Vegyük a helyi terméket!

Vásár van, kistermelő kevésbé Tavasszal megjelennek az őstermelők által az üvegházban vagy fóliasátorban termesztett friss …