Megalázó szászrégeni vereség a sereghajtótól.

Miután Enyedi Andrei legénysége a bajnoki alapszakasz utolsó játéknapján nagyrészt borítékolható vereséget szenvedett a Nyárádtői Unirea 2018 ütőképes gárdájától, az alsóházi rájátszás nyitófordulójában szintén hazai környezetben léphetett pályára. A szászrégeni együttes által elszenvedett újabb kudarc azonban ezúttal teljesen váratlanul érkezett, és rendkívül megalázónak érezte a lelátók közönsége!

Az első játékrészben kevés volt a látnivaló. Noha a házigazdák mezőnyben eléggé magabiztosan uralták az összecsapást, és kezdetben tetszetős adogató játékkal rukkoltak elő, mindez nem eredményezett túl sok említésre érdemleges gólszerzési lehetőséget a fiatal M. Țăranu kapujának előterében. A 4. percben a hazaiaktól  M. Pop próbálkozott lövéssel, ám a középpályás kísérlete mellément. Az első felvonás egyetlen, kaput eltaláló rúgását a 15. percben jegyezhettük, némileg meglepő módon a vendégek oldalán: ekkor Giurgiu mintegy 20 méteres kísérletét Bucin a felső léc alól tolta szögletre. Az Avântul fölényes labdabirtoklása dacára halvány teljesítményt nyújtott, mezőnyfölényét csupán a 35. percben tudta konkrét gólhelyzetben kamatoztatni, amikor V. Bujor kevéssel fölélőtt egy 17 méterről megítélt szabadrúgást. A marosújváriak, noha próbáltak támadni, mindezt nagyon vérszegényen tették, játékuk hűen igazolta, hogy az alapszakaszban nem véletlenül gyűjtöttek be mindössze kilenc bajnoki pontot, ami a csoportban „magabiztos” sereghajtói pozíciót jelentett.

A második félidőben megélénkült a játék, mindkét oldalon megjelentek a gólszerzési lehetőségek, s a találkozó hajrájához közeledve a gólok is.  A 47. percben a marosújváriak első ízben jelezték, hogy az addig keltett benyomás dacára nem csupán kirándulni érkeztek a hegedűk városába: ekkor D. Ghiță elszánt  jobb oldali egyéni akciója végén az oldalhálót találta el. A szászrégeniek ugyan lendületesen támadtak, a gólhelyzetek eléggé nyögvenyelősen alakultak: az egyik ilyen szituáció az 59. percben csereként beállt ifj. Pánga nevéhez fűződik, akinek a büntetőterület jobb széléről leadott látványos lövése, kevéssel ugyan, de elkerülte a vendégkaput. A 63. percben Creț szabadrúgását Bucin kapuvédő magabiztosan hárította. Ezt követően az Avântul egyre nagyobb nyomást gyakorolt a marosújváriak kapujára, aminek eredménye, alig három perc leforgása alatt, két nagy gólszerzési lehetőség volt: előbb a 68. percben egy jól kidolgozott támadás után M. Pop közvetlen közelről erőtlenül fejelt kapura, majd a 71. percben Bujor csupán 3 méterre a kaputól lőtt, ám M. Țăranu lábbal, hatalmas bravúrral hárított! A 72. percben a vendégek ismételten jelezték, hogy játékukban igenis benne van a gól, amikor egy gyors ellentámadás következtében Goronea ajtó-ablak helyzetbe került a tapasztalt Bucinnal, aki a jól eltalált lövésnél azonban verhetetlennek bizonyult. A 77. percben a szászrégeniek vezetéshez jutottak: V. Bujor mintegy 9-10 méterről, zavartalan helyzetből, védhetetlen lövéssel bevette a vendégek kapuját: 1-0. Úgy tűnt, noha nehezen és dicstelenül, de a CSM Avântul megszerzi a győzelmet… Azonban nem így történt, a bátran futballozó Fehér megyeiek váratlanul, ám a második félidei játék képe alapján korántsem meglepő módon, két, csereként pályára lépő labdarúgó révén a hajrában megfordították a találkozó állását! A 81. percben egy bal oldalról továbbított labda Socaci-hoz került, aki néhány méterről higgadtan kilőtte a hosszú sarkot: 

1-1.  A 90+2. percben pedig robbant a bomba: ekkor egy jobb oldali szöglet után a pöttyös Alex Țăranuhoz került, aki közelről a tehetetlen Bucin hálójába gurított: 1-2! A védelemben igencsak sebezhető házigazdák a 90+4. percben hatalmas szerencsével megúszták a harmadik marosújvári találatot, amikor S. Bucur hajmeresztő bakiját kihasználva D. Roman egyedül vezethette rá a labdát Bucinra, ám az egykori 1. ligás focista centiméterekkel a jobb kapufa mellé lőtt!

A CSM Avântul megdöbbentő és szégyenteljes vereséget szenvedett egy olyan „békés” csapattól, mint a Marosújvári CS együttese, amely a mindössze 12 pontjából nem kevesebb mint hetet a régeniek ellen szerzett! A szégyen iszonyatos méretével néhányan tisztában vannak a hegedűk városában… A nagy kérdés „csupán” az, hogy mindezt az Avântul-jelvényes mez tisztelt viselői felfogják-e?                                                                                                                                      Jegyzőkönyv3. liga, IX. csoport, alsóházi rájátszás, 1. forduló: Szászrégeni CSM Avântul –  Marosújvári CS 1-2 (0-0).Szászrégen, Avântul-pálya. változékony időjárás, mintegy 200 néző. Vezette: Dragoș Țurcanu (Karácsonkő) – Alexandru Blănariu (Fălticeni), Vlăduț Hazi (Volovăț). Ellenőr: Alexandru Gherghe (Fogaras), Fodor József (Székelyudvarhely).Gólszerzők: V. Bujor (77.), illetve F. Socaci (81.), Alex.Țăranu (90+2.).Szászrégeni CSM Avântul: Bucin – Telcean,, Truța, Suciu, Roșca (46. Serbânați),  M. Bucur, Enescu, Chirlejan, A. Ghiță (56. Panga), M. Pop (90. S. Bucur), V. Bujor.Marosújvári CS: M. Țâranu – Haiduc (61. Socaci), Potra, L. Bucșa, Burcea (75. Guț), Giurgiu, Cimpoeșu (83. Alex. Țâranu),  Goronea, Creț, D. Roman, D. Ghițâ.

Szabó Antal

Népújság

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

A nyárádtőiek kihagyott gólhelyzetei megbosszulták magukat.

Harminchat év szünet után rendeztek újra 2. ligás mérkőzést Szászrégenben, azonban nem a helybeli Avântul, …