Bennmaradást érő hazai siker.

A tavaszi idényben igencsak gyengélkedő szászrégeniek az elmúlt fordulóban Marosvásárhelyen, az utolsó másodpercekben elszenvedett vereségük következtében korántsem találták magukat irigylésre méltó helyzetben. Egy újabb kudarc esetén Stoica Vili gárdáját a harmadosztálytól való búcsú veszélye fenyegette volna. A leginkább november végére jellemző hideg időben lezajlott találkozó a hazaiak számára komoly erőpróbának ígérkezett, hiszen a gyulafehérvári „egyetemisták” az alsóház első helyén tanyáztak.

A mérkőzés első felvonása eléggé gyenge színvonalú és eseménytelen volt. A játékidő zömében az Avântul többet kezdeményezett, ám mindössze két gólhelyzetet dolgozott ki. A vendégek játékán eléggé egyértelműen látszott, hogy számukra nem ez a mérkőzés jelenti majd a szezon csúcsteljesítményét… A 14. percben Mario Pop látványos távoli lövéssel próbálta bevenni a vendégek kapuját, ám a fiatal középpályás kísérlete jócskán fölészállt. A 22. percben a gyulafehérváriak Popa révén kerültek lövőhelyzetbe, ám a kísérletet Bucin magabiztosan hárította. A 34. percben, egy elszánt támadást követően lejegyezhettük a szászrégeniek legnagyobb első félidei gólszerzési lehetőségét: Telcean hajszálpontos jobb oldali beadását M. Pop ígéretes szögből jóval a bal kapufa mellé bólintotta. A túloldalon három perccel később ismételten Popa lőtt mintegy 27-28 méterről, de a hazaiak kapuvédője kiütötte a pöttyöst. A félidő hajrájában Chirlejan bal oldali beadását Sergiu Chirilă erőtlenül fejelte Șerban kapujára (44.).

A térfélcserét követően, az összecsapás 50. percében megszületett a házigazdák egyetlen, ugyanakkor három létfontosságú pontot érő találata: ekkor Enescu mesterien csavart egy 23 méterről megítélt szabadrúgást a kapu jobb felső sarkába: 1-0. A gól utáni pillanatokban a vendégek reklamáltak, azt állítva, hogy a labda nem kötött ki a kapuban, ami a látottak alapján mosolyra késztette a krónikást… Az 56. percben Enescu remek jobb oldali beívelését M. Pop erőtlenül fejelte kapura. A 60. perc után az Avântul idejekorán meghátrált, főképp a védekezésre s ennélfogva a minimális előny megtartására összpontosítva. Ennek eredményeként a gyulafehérváriak átvették a játék irányítását, veszélyes támadásokat vezetve, olykor nyomást is gyakorolva a tapasztalt Bucin kapujára. A vendégek  részéről mindez két-három említésre méltó gólhelyzethez vezetett, ám Bucinnak, valamint a szerencsének is köszönhetően a régeniek hálója érintetlen maradt. A 67. percben Frențiu kihagyta a gyulafehérváriak legnagyobb helyzetét, amikor közvetlen közelről lőtt, ám a játékszer a bal alsó kapufával találkozott! A 76. percben Kilyén Szabolcs távoli lövését a hazaiak hálóőre könnyedén elcsípte. Egy perccel később az Avântul játékoslétszáma tízre fogyatkozott, miután Chirlejan remek iramú egyéni akcióját a sípmester büntető helyett műesésért sárga lappal jutalmazta, ami (a második lévén) a kiállítás sorsára juttatta a tehetséges fiatal középpályást. Az eset teljesen egyértelmű volt… Ezt követően a vendégek folyamatosan és elszántan támadtak, ám az Avântul védelme verhetetlennek bizonyult, hősiesen állta a sarat. Az utolsó vendégszituáció a 85. perc eseménye, ekkor Kis 10-11 méterről lőtt, ám Bucin résen volt. A szászrégeniek a körülményekhez képest okosan birtokolták a labdát, s a 88. percben R. Suciu merész ollózása kevéssel landolt fölé. A majdnem hét hosszabbításperc nem hozott több veszélyes helyzetet, s a végén felhangzott az üdvözítő hármas sípszó. 

Öt kínkeserves játéknap után így újra győztek a házigazdák a 36 esztendős tapasztalt Enescunak köszönhetően. A szászrégeni, esetenként túlzottan dicsért fiatal tehetségeknek pedig nem marad más hátra, mint bizonyítani, hogy valóban lehet rájuk (is) alapozni.

Jegyzőkönyv

3. liga,  IX. csoport, alsóházi rájátszás, 8. forduló: Szászrégeni CSM Avântul – Gyulafehérvári Universitatea 1-0 (0-0).

Szászrégen, Avântul-pálya, borús, esős idő, mintegy 300 néző. 

Vezette: Cosmin Apetrei (Roznov) – Ungvári Levente (Hídvég),  Récsendi Hunor (Sepsiszentgyörgy). 

Ellenőr: Ștefan Donciu (Sepsiszentgyörgy), Adrian Voica (Beszterce).

Gólszerző: A. Enescu (50.).

Szászrégeni CSM Avântul: Bucin – Truța, S. Chirilă, R. Suciu, Serbănați (87. Luca), Telcean, M. Bucur, Enescu, Chirlejan, M. Pop (83. A. Ghită), Panga.

Gyulafehérvári Universitatea: Șerban – Cunțan, Kis, Popa, Bucurică (35. Amihăesei), Frențiu, Hern (89. Addami), Kilyén Sz., Kilyén B. (83. Bodea), Bolojan, Vasînc (83. Petresc).

 Szabó Antal-Lóránd

Népújság

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

A nyárádtőiek kihagyott gólhelyzetei megbosszulták magukat.

Harminchat év szünet után rendeztek újra 2. ligás mérkőzést Szászrégenben, azonban nem a helybeli Avântul, …