Harmadik Mente Fesztivál.

A Felső-Maros mente találkozóhelye

Augusztus 27. és szeptember 3. között a marosfelfalui Bíborka és a Pro Felfalu Egyesület több partnerrel közösen harmadik alkalommal szervezi meg a Mente Fesztivált. Míg az első két fesztivál helyszíne csak Marosfelfalu volt, az idén több településen is lesznek rendezvények, és nem három, hanem nyolcnaposra nőtt a fesztivál. A kezdeményezők szándéka, hogy a rendezvénybe bevonják a Felső-Maros mente összes magyarlakta települését. A várható programról Kovács János főszervező tájékoztatta lapunkat. 

A fesztivál augusztus 27-én, vasárnap 12 órakor egy Szászrégenből induló kerékpártúrával kezdődik. A túra a tervezett 30 km-es útvonalon érinti Marosfelfalut, Marosvécset, Holtmarost, Magyarót, Fickópatakát, a célállomás Disznajó. A túrán részt vevők Fickópatakán friss vizet és gyümölcsöt kapnak, Disznajón egy ízletes gulyáslevessel várják a bringázókat. 

Augusztus 28-án, hétfőn 19 órától Magyaró községben, a holtmarosi vagy a községközponti kultúrotthonban (a helyszín egyeztetés alatt áll) Berecz András közismert népdal- és mesegyűjtő, énekes, mesemondó Félbevágott pipafüst című előadását láthatják az érdeklődők, amelyben az előadó sajátos stílusában, népdallal fűszerezve meséli el ízes magyar tájszólásban történeteit. 

29-én, kedden szintén 19 órától a magyarfülpösi Szivárvány Házban a Kontemporart alkotói közösség levetíti Vincze-Simó Franciska Érted című versfilmjét. Jelen lesz a rendező és az operatőr, és a vetítés után beszélgetés kezdődik az alkotókkal a filmben felvetett témáról. Ezt borkóstoló követi. 

Augusztus 30-án, szerdán 19 órától kezdődik a marosvécsi Kemény-kastélyban a helyi Kiscsillagok zenekar Mert tudnom kell, tudniuk kell! című előadása, majd a jelenlevők megkoszorúzzák Wass Albert sírját. 21 órától a marosvécsi kastélyban a fesztivál egyik kiemelkedő programpontjára kerül sor, a budapesti Udvari Kamaraszínház előadja A világ és a vége című darabot, amely Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet! és Tizenhárom almafa című kisregényeiből született. Az előadás a két világháború közötti időszakot, Erdély elvesztését és annak következményeit idézi fel a fiatalabb korosztály által is kedvelt drámai-zenés műfajban. Fellépnek: Benedekffy Katalin, Pál Péter, Illés Dániel, Csizmadia Gergely, Molnár Zoltán és Orbán Borbála, rendező Andrási Attila Jászai Mari-díjas író-rendező. 

Augusztus 31-én, csütörtökön 17 órától Disznajón, A Közösség Kovácsa Egyesület székhelyén Zene a léleknek címmel keresztény zenei koncertsorozatot tartanak, amelyen fellépnek a környékbeli keresztény együttesek. 

Szeptember 1-jén, pénteken Marosfelfaluban folytatódik a fesztivál. A műsorok helyszíne a községközpontban levő kultúrotthon. 19 órától a Bekecs Néptáncszínház A helység kalapácsa című táncszínházi előadását mutatja be. Az előadás Petőfi Sándor azonos című, vidám életbölcsességekkel teli művét viszi színpadra újszerű, dinamikus, izgalmas formában. Az előadás központi eleme a magyar néptánc, ami mélyen gyökerezik hagyományainkban, de modern, friss és innovatív interpretációban jelenik meg. A humor és az irónia elegáns ötvözete kelti életre a falusi környezetben élők jellemvonásait, eltúlozva azokat. Az előadáson való részvétel ingyenes, de mivel a helyek száma korlátozott, regisztrációhoz kötött. A fesztivál hivatalos megnyitója az előadás után lesz, amelyet 21 órától állófogadás követ, ahol a résztvevők és a szervezők, illetve a fellépők közvetlenebbül találkozhatnak, beszélgethetnek. A péntek esti programot a 22 órától kezdődő szabadtéri parti zárja. 

Szombaton 12 órától szintén Marosfelfaluban szervezik meg a 16. Gyöngykoszorú találkozót, ahol a néptánc, a népzene és a népdal varázslatos világa egyedülálló módon fonódik egybe. A felvonulást követő református istentisztelet után Kádár Elemér, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke tart előadást a népi kultúra fontosságáról. Ez az esemény különleges lehetőséget kínál a hagyományos magyar kultúra és művészetek megismerésére. A találkozót 20 órától a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadása követi, 21 órától a Folkbeat együttes lép fel, amely egyedi módon ötvözi a hagyományos népzenei elemeket a modern popzenével. 22 órától moldvai táncház lesz, 23 órakor nyílik a folkkocsma, és lesz tábortűz is. 

Szombaton a sportpályán egész napos (10 és 18 óra között) gyermekfoglalkozások lesznek, köztük kézműves-tevékenységek (nemezelés, gyöngyfűzés, népi játékok) és egyéb szórakoztató programok, amelyeken a gyerekek játékosan megismerkedhetnek népi kultúránkkal, hagyományainkkal. Ugyanakkor mesebeli nyerges kalandban is részt vehetnek, megismerhetik a lovaglás örömét és a szamarak barátságos természetét. 

Szeptember 3-án, vasárnap folytatódnak a gyermekfoglalkozások, a labdarúgópályán pedig megszervezik a Mente Kupa-focibajnokságot, és elsősegélynyújtás-bemutató is lesz. A gyerekeknek kínálnak programot 13 órától az Autentika Műhely alkotói, akik elsősorban online kulturális tartalmakat készítenek, szenvedélyesen ötvözik a hagyományokat a modern technikákkal, hogy lenyűgöző animációs sorozatokat hozzanak létre. Ezekből mutatnak be különlegességeket. Továbbá lesz nemgulyás-főző verseny, aminek a lényege, hogy a benevező csapatok olyan ételt készítsenek, amely nem gulyás, viszont hagyományos recepten alapszik. A szervezők szerint a nemgulyás-főző verseny arra ösztönöz bennünket, hogy merészebben kísérletezzünk a hagyományos receptekkel. 

A helyszínen felállított színpadon 20 órától a Mel’amour zenekar lép fel. A 2021-ben alakult marosvásárhelyi együttes indie-pop műfajban alkot, de zenei kínálata sokkal színesebb. A Mente Fesztivál különleges meghívottja a Kormorán együttes. A fennállásának 47. évfordulóját ünneplő magyarországi Magyar Örökség díjas együttes 21 órától koncertezik. Az együttes zenei ötvözete – ahol a népzenei elemek elegyednek a nemzetközi rockmuzsika stílusjegyeivel – egyedülállóan képviseli a magyar zenei kultúra szellemiségét. 

Kovács János, a fesztivál főszervezője elmondta, mindamellett, hogy szeretnék kulturális, gazdasági, társadalmi téren összefogni a Felső-Maros mente magyarságát, arra is felhívnák a figyelmet, hogy a térség a szórványosodás szélén áll, és a közösségi munkát vállalók összefogásával lehet megtartani, erősíteni a közösséget. Erre kínál lehetőséget ez a kulturális együttlét.

Vajda György

Népújság

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Szászrégenben a Sárga rózsa.

Február 21-én, szerdán 19 órakor a szászrégeni Mvelődési házban mutatja be Sárga rózsa című táncjátékát …