Navigáció: Kezdőlap / Egyéb / Megint az úzvölgyi katonatemetőbe készülnek a magyargyűlölők.

Megint az úzvölgyi katonatemetőbe készülnek a magyargyűlölők.

Újra Úzvölgyébe készül a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), amely magyarellenes gyűlöletkeltéssel próbálja népszerűségét növelni – mutatott rá Hajdú Gábor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Hargita megyei képviselője, aki kedden az emberi jogokkal foglalkozó EBESZ-hivatal Bukarestbe látogató küldöttségének figyelmét is felhívta a június 13-ára tervezett újabb megmozdulás által jelentett veszélyre. „Újra az Úzvölgyébe készül az AUR! Nem egyszer bizonyították, hogy ők nem a béke szándékával mennek oda, hanem azért, hogy nagyapáink sírjain táncoljanak, leszaggassák a kerítéseket, és tönkretegyék a katonatemetőt” – idézték a szövetség kedden kiadott közleményében a politikust, aki az EBESZ parlamenti közgyűlésében is képviseli az RMDSZ-t. Hajdú Gábor szerint az erdélyi magyarok veszélyérzete elmúlhatott ugyan az elmúlt időszakban, de a veszély nem szűnt meg. „Azt látjuk a mostani választási kampányban is, hogy az AUR magyarellenes megnyilvánulásokkal támadja a magyarokat. Ők ebből akarnak megerősödni. Szatmáron céltáblának használják a magyar közösséget, a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) összefogtak a magyarok ellen. Kolozsváron magyar iskolákat akarnak bezáratni. Perek százait visszük a hátunkon, amelyek az anyanyelvhasználat, a zászlóink és címereink ellen irányulnak, és most újra Úzvölgyébe készülnek június 13-án, hogy meggyalázzák őseink emlékét és sírjait” – sorolta a képviselő az AUR magyarellenes támadásait. Az RMDSZ politikusa felhívta a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala képviselőinek figyelmét arra, hogy az AUR nem légből kapott veszély, szerinte ez az ízig-vérig magyarellenes párt megerősödve fog bejutni az önkormányzatokba és az Európai Parlamentbe. „Ne legyen kétségünk: csak mi, az RMDSZ fogunk szembeszállni velük. Minél többen szavazunk vasárnap az RMDSZ-re, annál nagyobb erőnk lesz védekezni ellenük! Magyarellenességre magyar szavazat a válasz!” – nyomatékosította Hajdú Gábor az RMDSZ közleménye szerint. A képviselő a magyar médiának adott nyilatkozatában beszámolt arról is: az RMDSZ azt kérte az EBESZ emberi jogi hivatalától, küldjön megfigyelőket a romániai EP- és parlamenti választásokra. A találkozón Hajdú Gábor felhívta a nemzetközi szervezet figyelmét arra, hogy a „romániai” magyarság európai képviseletét az – ország lakosságának alig hat százalékát kitevő kisebbségi magyarság számára méltánytalanul magas – ötszázalékos választási küszöb is veszélyezteti. Amennyiben ugyanis a magyarok választási hajlandósága nem éri el a várhatóan magas román részvételi arányt, akkor nem a számarányánál kevesebb magyar képviselő jut be Romániából az EP-be, hanem egyáltalán nem lesz brüsszeli képviselete a több mint egymilliós magyarságnak – magyarázta a képviselő. „Az RMDSZ-nek az a szerepe, hogy tudatosítsa, mi a tét. Az erdélyi magyarságnak, a székelységnek kell legyen annyi életösztöne, hogy önmaga érdekeit és a jövő generációk érdekeit felismerve elmenjen szavazni, mert ez egy közösségi ügy” – mutatott rá az RMDSZ Hargita megyei képviselője.

(MTI nyomán)

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Hozzászólások lezárva

Az oldal tetejére