A PSD-vel nem lesz semmilyen decentralizáció

A forradalom óta egyetlen kormánynak sem volt elég bátorsága ahhoz, hogy végigvigye a decentralizációt – jelentette ki szombaton Balázsfalván Klaus Johannis államfő. Hozzátette: meg van győződve arról, hogy ez a kormányzat sem teszi meg, mert minden forrást központilag próbálnak saját kezükben tartani.
Az államfő véleménye szerint négy évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy tesznek egy határozott lépést a decentralizáció felé, de – politikai okokból – erre nem került sor.

Most, ezekkel a PSD-sekkel nem lesz semmilyen decentralizáció, mert messziről látszik, hogy a forrásokat saját kezükben, a központban akarják tartani, hogy aztán kedvük szerint osztogassák. Márpedig a decentralizáció nem csak azt jelenti, hogy engeded a polgármesternek vagy a megyei tanácselnöknek, hogy eldöntsön valamit, pénzt is kell hozzá rendelni.

Tehát, egy pénz nélküli decentralizáció szemkiszúrás, hamis decentralizáció – szögezte le az államfő. – írja a Transindex.ro portál

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Lezárult az észak-erdélyi autópálya közbeszerzési eljárása.

Aláírták a Szilágynagyfalu – Vaskapu sztrádaszakasz kivitelezési szerződését, amivel lezárult az észak-erdélyi autópálya közbeszerzési eljárása …