1922. július 30. – 1998. március 24.
A biológusok, természetbarátok és mindenki Pista bácsija szorgalmas, szakmailag jól felkészült és a konokságig kitartó munkájával sokunknak mintaképe volt. „Inkább keveset, de biztosat írni, mint sok kétessel megzavarni a tudományt, és megnehezíteni az utánunk következő búvárok munkáját.” vallotta.
1922. július 30-án született Szászrégenben, itt végezte általános iskolai tanulmányait is a német iskolában. Édesapja szűcs és preparátormester volt, a Sörház utcai kis műhelyében dolgozott mint kisiparos, ahol később István fia a méltán híres madárgyűjteményét preparálta nagy hozzáértéssel. Kisgyermekként érdeklődött a madarak és általában az állatok iránt, lapozgatta az otthon fellelhető szakkönyveket. Iskolás korában próbálkozik a madárpreparálással, és az iskolai szertár számára különböző emlőskoponyákat készít. 1937-ben Marosvásárhelyre kerül, hogy a szűcsmesterséget kitanulja. Inasévei alatt gyakran járja az erdőt, és ismerkedik a madarakkal. A nyári szabadságok idején apjától tanulja a preparálás művészetét. 1940 júliusában felszabadul, és mint szűcssegéd dolgozik, közben madarakat preparál, és mind gyakrabban látogatja a városi könyvtárat, autodidakta módon bővíti ornitológiai tudását. Első fizetését a 18 kötetes Brehm megvásárlására fordítja.
1943-ban katonaként is gyűjti a bagolyköpeteket, és küldi dr. Vasvári Miklósnak a Madártani Intézetbe. 1946-ban, az apa halála után Szászrégenben, a családi műhelyben folytatja a mesterséget, közben madarakat gyűrűz a Magyar Madártani Intézettől kapott gyűrűkkel, bejárja Régen környékét, a Görgé-nyi- és Kelemen-havasokat, megfigyeléseket végez. Ezekre a tereputakra már felesége, Anna is elkíséri, és mindvégig segíti munkájában.
1949 januárjában összeköttetésbe kerül Linţea Dénes neves román ornitológussal, aki egy preparátori állást ajánl a focşani-i múzeumban. Madarakat, nagyemlősöket preparál, 1949 szeptemberében felmond és hazatér Focşani-ból. Újra kinyitja a családi műhelyt, szorgalmasan tanul, és megjelennek az első közleményei. Milyen szintet ér el önképzése során, arra dr. Bogdan Stugren kolozsvári profesz-szor szavai utalnak a legékesebben. Stugren professzor valahányszor hazatér Szászrégenbe, meglátogatja a műhelyben, és gyakran indulnak együtt kutatóútra a Görgényi- meg a Kelemen-havasokba. Ilyenkor könyvészeti anyagot is hoz madarász barátjának. Pista bácsi többször is kéri, hozza el neki az egyetemi tankönyveket, mert meg szeretné tanulni mindazt, amit a madarakkal kapcsolatban tanítanak. A közismerten szűkszavú professzor felelete mindig csak ennyi volt: ?arra Neked nincs szükséged. Te már rég többet tudsz, mint ami azokban a könyvekben van.?
Kohl István életében fordulópontot jelent 1951. december 1., amikor belép a Szászrégeni Pedagógiai Líceumba (később 2-es Sz. Líceum) mint laboráns. Tovább dolgozik a műhelyben is, de most már főleg az iskolai szertár számára preparál. Ezzel kezdetét veszi az a gigászi munka, amelynek eredményeként létrehozza a régeni líceum messze földön híres madár- és emlősgyűjteményét: 2330 preparált madár, 3700 részleges madár-csontváz, 167 emlős, 895 emlőskoponya és 9 hüllő. Ez a gyűjtemény igen nagy tudományos értéket képvisel, minden példánya pontos adatokkal ellátott és hármas nyilvántartásban szerepel. A gyűjtemény egyik legértékesebb része a Kohl-ha-gyatéknak, de azt is tudnunk kell, hogy a létrehozására irányuló kitartó munkát Szász Gyula, a széles látókörű filozófia szakos igazgató-tanár támogatta és segítette. Így vált valóra Kohl István nagy álma, az, hogy tudományos gyűjteményben, múzeumban dolgozzon ? létrehozta a saját múzeumát. Fogadott lányát és unokáját megtanítja a preparálás művészetére, akik nyugdíjba vonulásakor átveszik a gyűjtemény gondozását, de ezt a munkát halála napjáig szigorúan ellenőrizte.
A tudományos munka mellett nagy gondot fordított a madárvédelmi nevelésre, eljut Maros megye minden eldugott iskolájába, ahol színes, érdekes előadásmódjával lenyűgözi a gyermekeket. Gyerekek, halászok, vadászok és sok régeni polgár keresi fel naponta, hozzák a híreket, ki milyen madarat látott, és van türelme mindenkihez. Segítő kezet nyújt a kézdivásárhelyi múzeum természetrajzi kiállításának elkészítéséhez. A Marosvásárhelyi Természetrajzi Múzeum egykori munka-közössége is szívesen emlékszik azokra a hetekre, amikor fáradságot nem kímélve együtt dolgozott velük, minden fizetség nélkül, az alapkiállítás megvalósításán.
1990-ben alapító tagként ott van a Romániai Madártani Egyesület (SOR) medgyesi alakuló ülésén, és elsők közt iratkozik be az Erdélyi Múzeum Egyesület természettudományi szak-osztályának tagjai közé.
Kohl Istvánt minden erdélyi és romániai ornitológus ismerte és becsülte, szoros kapcsolatot tartott fenn a magyarországi és nyugati szakemberekkel. Tanítómestere volt a lelkes ma-rosvásárhelyi madarász csapatnak, akikkel megszervezi a Maros menti szinkronmegfigyeléseket. Mindnyájan tudtuk, hogy hétfő este a szimfonikus koncert előtt Pista bácsi a marosvásárhelyi Lacto bárban fogyasztja el szokásos tejfölös puliszkáját, ilyenkor már fél hét előtt ott tolongtak az asztalánál a fiúk: Szombath Zoltán, Gombos Attila, Kelemen Attila, Szabó József, Antal Lász-ló, Szabó László, Szombath Pista és Bartha Tibi. Mentora volt a marosvásárhelyi madarász fiúk második generációjának is, akik a mai Milvus csoport tagjai. Kitűnő terepismerete révén gyakran neves biológusokat kalauzol és segít a munkájukban.
Rá emlékeztet a faragói tó, a Kelemen-havasok, a Görgény völgye, a Mocsár erdő, a radnótfájai kockásliliom-mező, a Maros mentén együtt megtett sok kilométer és az esti tüzek a hosszúra nyúló beszélgetésekkel. Az arc ugyanaz, de emlékezéseimben mégis három kép jelenik meg: Pista bácsi a preparáló műhely asztala előtt; Pista bácsi terepen és Pista bácsi az íróasztalánál. Élete legnagyobb része ezen a hármas színtéren zajlott, a szó szoros értelmében fáradtság nélkül, a végső megpihenésig.
Nagy feladat vár arra, aki a gondosan megőrzött levelezését feldolgozza. Élete során 123 tudományos munkája jelent meg, de még kiadatlan a Madarak a bibliában című kézirata, a madárvédelem népszerűsítésére írt novellái, és az utókor feladata az is, hogy a felbecsülhetetlen értékű gyűjteményét és szak-könyvtárát megőrizze. Utolsó szavaival is a könyvtára sorsát próbálta intézni, de sajnos ehhez már nem volt ereje. Vigyázó felesége és nevelt fia, Pistuka csak a próbálkozásnak lehettek tanúi.
1998. március 27-én sokan elkísérték utolsó útjára, ott volt Szászrégen apraja-nagyja, Kohl István nem mindennapi polgára volt a kisvárosnak. Ő egyszemélyes intézmény volt Szászrégenben, de odasereglettünk Erdély minden sarkából, hiszen lehet, hogy Erdély utolsó autodidakta tudósát temettük.
dr. Sárkány-Kiss Endre
professzor,
Kolozsvár
Szászrégen és Vidéke
