Példakép-eszménykép: Máncz János igazgató úr
A mostani nehéz időkben az emberek nagy része a gondok, bajok miatt fásult, közömbös lett, és az elszegényedés útján van. Van, akinek a mindennapi élelem vagy a szükséges gyógyszer beszerzése szinte lehetetlen.
Van, aki megpróbál talpon maradni, létezni, de őt is elkedvetlenítik népünk, a magyar nép vezető köreiben levő nézetkülönbségek, ellentétek, amit a sajtó felnagyít, ezzel akarván érdekessé tenni az újságot. Van, aki így is keményen tevékenykedik, dolgozik, hogy ezek az idők átvészelhetőek legyenek, és munkája alap legyen egy becsületesebb, szebb jövő kialakításában, reménykedve, mert örökké beborulva nem lehet… Sorsunk a jó Isten kezében van, ő irgalmas, és biztosan segít.
Ifj. Jorga Ferenc metszete |
Azért írom e sorokat, mert a múltban is voltak nagyon nehéz idők. És voltak emberek, akik kemény, kitartó munkával megteremtették az alapot azokra a szellemi és anyagi dolgokra, amelynek alapján most is küzdenünk kell, hogy megszerezhessük, visszaszerezhessük azokat. A két világháború közti idő nagyon hasonlított a mostanihoz, és régeni viszonylatban az egyik példamutató nagy ember a mi városunkban Máncz János gimnáziumigazgató.
1918-ban a Tanügyminisztérium engedélyezte 40 polgári iskola működését Erdély területén. Azonban két évtized alatt már csak Régenben létezett egyedül az akkor megalakult polgári, majd gimnázium, melyet elsősorban Máncz János gimnáziumigazgatónak köszönhetünk. A régeni római katolikus egyház vállalta, hogy fenntartja az iskolát, és az elemi iskola üresen maradt termeiben helyezi el a létesítendő osztályokat. A polgári iskola létesítése régi igénye volt a régeni kisiparosoknak. A fenntartásnak nagyon sok nehézsége volt, melyből csak Máncz igazgató küzdelmeit szeretném bemutatni. |
1923-tól tevékenykedett Régenben. 1924 – ben igazgatónak nevezik ki. A hatalomváltás idején elveszik az iskola nyilvánossági jogát, csak mint magániskola működhet. Az iskolaszék elnöke és az igazgató többször felmennek a fővárosba, de a nyilvánossági jogot nem adják meg. Az állami tanfelügyelők állandóan ellenőrzik az iskolát és mindent kifogásolnak: kicsik az osztálytermek, nem megfelelő az iskolai szertár, könyvtár stb.
Az iskolába nem járhatnak az állami alkalmazottak gyermekei, más nemzetiségűek, vallásúak, zsidók stb., még a leányok sem. Az iskolának nincs bentlakása stb. Végül az igazgatóságnak sikerül elérnie, hogy leányok is járhatnak, de az osztályok létszáma csak három lehet. A tanulóknak minden évben a régeni Petru Maior állami iskolában kellett vizsgázniuk mint magántanulóknak. Volt fiúosztály, hogy 24-es létszámmal kezdte, de a harmadik osztályban már csak 14-en voltak. Az 1933-as év gazdasági válsága a szülők kedvét is elvette az iskoláztatástól. (Nincs értelme, mi haszna van stb. ? a tehetősebb szász iskolába adta gyerekét, hogy nyelvet tanuljon, oda bárki beiratkozhatott, azt az állam nem ellenőrizte…) Máncz Jánost 1936-ban kinevezik a Temesvári Katolikus Főgimnázium igazgatójának, amit nem fogad el. Itt marad Régenben és széles körű tevékenységet folytat nemcsak az iskolában, hanem a közéletben is. A régeni Dalkörnek segédkarnagya. Részt vesz a különböző egyesületek kultúrtevékenységében mint rendező. Helyettesíti a kántort, ha szükséges, istentiszteleteken, temetéseken stb. Nincs olyan egyházi vagy más tevékenység, amiben részt ne vállalna.
Mint tanár alaposan felkészült, sokoldalú nevelő volt, ha kellett, bármelyik kollégáját tudta helyettesíteni. Nagyszerű orgonista és zenetanár volt, az iskolai, ifjúsági és egyéb énekkarokat is vezette. A növendékekkel nagyszerűen tudott bánni, a kirándulásokban és egyéb ifjúsági tevékenységekben minidig részt vett. A szülőkkel a kapcsolata nagyon ió és tárgyilagos volt. A közélet nagyon értékelte és becsülte. Mint ember nagyon puritán és egyszerű volt. Sokszor nem vette fel a fizetését az egyháztól, nehogy az iskola anyagi helyzete felboruljon. A szegényebb gyerekeket elvitte a közeli vendéglőbe hónapokon keresztül ebédelni. A környék falvaival is tartotta a kapcsolatot, növendékeit ott is felkereste. Segítséget nyújtott a növendékek továbbtanulásában is. Az iskola tanulmányi szintje elég magas volt. Egyes tanulók az életben ugyancsak megálltak a helyüket, volt, akiből érsek, diplomata, egyetemi tanár, miniszteri tanácsos, államtitkár stb. lett.
Még sokat írhatnék Máncz János emberségéről, optimizmusáról, segítőkészségéről. Emlékét még csak egy emléktábla őrzi a római katolikus templom falán, amit volt növendékei állíttattak. Mint kolléga, akivel több éven át együtt tanított, Antal Gusztáv református tiszteletes úr volt az emléktábla felavatásának ünnepi szónoka.
Az ő munkássága, mint gyökerek, úgy épülhetnek be a mi munkánkba. Soha nem volt fásult, reményvesztett, közömbös. Hitt a jövőben, bár 1923-tól 1949-ig sok megpróbáltatás érte. Csak 1944 őszén volt távol. A várost az itt folyt harcok miatt kiürítették, és neki is menekülnie kellett.
1945 nyarán térhetett vissza. Volt elhurcolva, bezárva, Salati plébános úrral, Antal Gusztávval és másokkal együtt.
Tanulságképp őt kell hogy kövessük, ő lehet az egyik példaképünk, eszményképünk. Hiszem, hogy munkánk eredményes lesz, és mind együtt fogunk dolgozni, egymást támogatjuk, és mindenben egységesek leszünk.
Király Sándor
ny. tanár, volt növendéke
Megjelent: Szászrégen és Vidéke 1999 április
