Kabaréba illő jelenetek A 3. labdarúgóliga visszavágójának második játéknapján a szászrégeni Lendület a középmezônyben tanyázó CONPET Ploiesti-et fogadta. Gyôzelem esetén Enyedi Andrei tanítványai megelôzhették volna pénteki ellenfelüket, felkerülvén a tabella hatodik helyére. A találkozó elôtt egyperces néma csenddel adóztak Nagy András (Bandika) emlékének – az Avântul nyolcvanas évekbeli sikercsatára az elmúlt hét folyamán, mindössze 47 éves korában hunyt el (lásd …
Read More »Autonómia-konferencia Sepsiszentgyörgyön: párbeszéd a románsággal
Autonómia és regionalizmus – az évtized kihívása címmel szervez konferenciát Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Bálványos Intézet. Ezzel a rendezvénnyel kezdenék lebontani a román társadalom előítéleteit az autonómia kapcsán. A konferenciára szombaton 9 és 17 óra között a sepsiszentgyörgyi Park vendéglőben kerül sor. A meghívott értelmiségiek és politikusok anyanyelvükön, azaz magyar és román nyelven tartanak előadásokat a …
Read More »Gyűjtés a gyergyói jégpályáért
Több mint 600 ezer forint gyűlt össze a Budapesten sorra került Négy Nemzet Tornán. Ennyivel járult hozzá a magyarországi „jégkorong-család” a gyergyószentmiklósi műjégpálya világítórendszerének felújítására indított szurkolói kezdeményezéshez. Nem túlzás kijelenteni, hogy a gyergyói hoki mellett kiállt a magyarországi jégkorongközösség. A hétvégén sorra került hokitornán a budapesti Jégpalotában székesfehérvári, dunaújvárosi, Újpest- drukker, fradista fanatikus, miskolci vagy jászberényi hokikedvelők egyaránt csatlakoztak …
Read More »Illegális kenyérforgalmazás
Kedden a dédai rendőrségi körzet munkatársai ellenőrző akciót szerveztek egy illegális pékáru-forgalmazó leleplezésére Dédabisztra területén. Reggel fél nyolckor a rendőrök megállítottak egy tehergépjárművet, amelyet a szászrégeni B. M. vezetett. Az autóban 80 darab különböző méretű kenyeret találtak. A vizsgálat során bebizonyosodott, hogy B. M. kereskedelmi tevékenységet bonyolított le a polgármesteri hivatal által nem engedélyezett helyeken, magyarán a kenyeret az út …
Read More »Magyarosi Zsuzsanna grafikai kiállítása Szászrégenben
A szászrégeni városi könyvtár ad otthont Magyarosi Zsuzsanna mozgássérült grafikai kiállításának. A megnyitó november 15- én, pénteken 17 órától lesz. Megnyitót mond Muresan Vasile festô, szobrász, muzeológus. A rendezvényt támogatta a mozgássérültek egyesülete.
Read More »Össztűz a fatolvajokra
A tél közeledtével egyre nagyobb méreteket ölt a falopás Maros megye területén. Néha vágás közben érik tetten az erdők károsítóit, máskor a megyei és országutakon tűzifát szállítókról derül ki, hogy nem rendelkeznek semmiféle igazoló okmánnyal a fa eredetét illetően. illetően. A megyei csendőrfelügyelőséget hétfőn riasztották Petele körzetéből, hogy több személyt láttak, amint engedély nélkül vágták a fát a környező erdőkből. …
Read More »Magyar közösségi tulajdonba került Sütő András szülőháza
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) illetékesei aláírták Sütő András örököseivel azt az adásvételi szerződést, amely szerint az erdélyi magyar író pusztakamarási szülőháza magyar közösségi tulajdonba került. A szerződés aláírásáról az RMDSZ hírlevele számolt be pénteken. Az erdélyi művelődési élet megszervezésében jelentős szerepet betöltő EMKE áprilisban hirdetett közadakozást a 2006-ban elhunyt Herder- és …
Read More »Idén sem fejezik be a 15-ös út korszerûsítését
„Az elmúlt öt év legnagyobb csalódása”Hiábavaló volt Marosszentgyörgy polgármesterének tavalyi, majdnem pénzbírsággal végzôdô tiltakozása, és az sem számít, hogy a 15- ös országos rangú utat mindennap igénybe vevô környékbeliek vagy az átutazóban levôk naponta háborognak a szinte járhatatlanná vált úttest miatt – az útkorszerûsítési beruházással még mindig nem készült el az osztrák kivitelezô. Igaz, a megrendelô, az Útügyi Hatóság sem …
Read More »Egyre több a fiatal önkéntes Maros megyében
Önkéntes börzét szervezett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi kara kedden az egyetem aulájában. Hat civil szervezet standja várta az egyetemistákat, ahol érdeklődhettek az önkéntes munka felől, de fel is iratkozhattak valamelyik közéleti tevékenységre. A börze célja az volt, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését az önkéntesség iránt. A HIFA Egyesület egyik önkéntese, Kovács Noémi elmondta: több emberre lenne szükségük munkájuk …
Read More »Szélesítés vagy bővítés?
Több mint négy kilométeren aszfaltozzák le a Beresztelke és Vajdaszentivány közötti útszakaszt – döntött a Maros megyei önkormányzat. A testület alelnöke szerint nemcsak aszfaltozni, hanem bővíteni is kellene az utat, mert veszélyes. A 154J jelzésű megyei út felújításáról kellett dönteniük a Maros megyei képviselőknek. A testület alelnöke, Lokodi Edit Emőke – előbb magyar nyelven, szinkrontolmácsot kérve, majd annak hiánya miatt …
Read More »