Szászrégen.ro hírek és információk a városból
Related Articles
10. 9. 2006., 23:38
Bakó Zoltán, Bögözi Attila
Az ÚMSZ riporterei alig félóra alatt megtalálták a Szászrégen Abafája nevű lakótelepén történt rendőr-roma konfliktus kirobbantóit, akiket a rendőrség „nagy erőkkel keresett”.
Nem egészen fél óra alatt találták meg az ÚMSZ riporterei a szászrégeni Abafáji-negyedben lakó romák és egy karhatalmi különítmény között az elmúlt hétvégén kirobbant konfliktus kapcsán gyanúsított két roma személyt, akiket a rendőrség állítólag nagy erőkkel keres. A rendőri és különleges alakulatok (DIAS) tagjaiból álló karhatalmiak és a romák közötti, szeptember 7-én történt véres összecsapásban az első hivatalos bejelentés szerint 15 polgári személy sebesült meg, két rendőr ápolásra szorult. Másnap kivizsgálásra Maros megyébe érkezett az Országos Rendőrkapitányságtól Gheorghe Popa rendőrfőkapitány-helyettes. A rendőrtiszt nyilatkozatai után az ÚMSZ munkatársai a helyszínen tájékozódtak az eset körülményeiről.
Csütörtökön este 9 óra után – szokatlan időpontban – a Maros megyei rendőrfelügyelőség szóvivője közleményt adott ki az eseményekről. Ebben többek között ez áll: szeptember 7-én délután három óra körül egy szászrégeni bár teraszán ült a megyei rendőrfelügyelőség egyik pihenőszabadságát töltő tisztje családjával, amikor két személy szidalmazni és fenyegetni kezdte az asztaltársaságot. „A nyomozás első szakaszában kiderült, hogy a büntetett előéletű 33 éves B. Augustint és a 27 éves C. Attilát a rendőrtiszt korábban egy bűneset kapcsán kihallgatta, s most ily módon akartak bosszút állni a kivizsgálást lefolytató tiszten” – fogalmaz a közlemény.
Az incidens nyomán a rendőrség operatív csoportot indított az Abafáji-lakótelepre, hogy a két rendbontót lakásukon azonosítsák és előállítsák. Őket támogatta egy hét főből álló különleges DIAS-alakulat. A rendőrök megjelenése után és az igazoltatás alatt több személy gyűlt össze az utcán, botokkal és vasvillákkal felfegyverkezve fenyegették a rendőröket, s utóbbiak állítása szerint megpróbálták lefegyverezni őket. Ekkor kezdődött el a lövöldözés.
Az utcán levő különleges alakulat tagjai védekezésül és a tömeg szétoszlatására könnygázlövedékeket vetettek be, majd több figyelmeztető lövést adtak le fegyvereikből gumisörétekkel. A konfliktus során két DIAS-rendőr és több, a konfliktusban részt vevő személy könnyebb sérüléseket szenvedett. Ez tehát az első, hivatalos verzió.
Rendőrségi ellentmondások
Másnap, az események kirobbanása után pontosan 24 órával, a Maros megyei rendőrség marosvásárhelyi székhelyén sajtótájékoztatót tartott Gheorghe Popa országos rendőrfőkapitány-helyettes. Ekkor már nyilvánosságra hozták az állítólagosan bántalmazott, pihenőszabadságát töltő rendőr nevét: Radu Ioan – aki mellesleg szintén roma nemzetiségű. A korábbi változathoz képest annyiban változott a helyzet, hogy az első bejelentéssel ellentétben, immár ő érkezett később a bár teraszára, és már ott találta a két abafáji roma férfit. A rendőrök nyilatkozata szerint az abafájiak belekötöttek és bántalmazták Radu Ioant, elszakították a ruháját. A sajtó kérdésére nem adtak egyértelmű választ arra, hogy ha a rendőr pihenőszabadságon volt, egyenruha nélkül, mennyire lehet az esetet hatóság elleni erőszaknak minősíteni.
A másik újdonság: a rendőrfőkapitány a sajtótájékoztató során elismerte, hogy a kivonult erők a könnygáz, füstbombák és gumisörétek mellett éles lövedékeket is használtak, de csak a levegőbe adtak le ezekkel riasztólövéseket. Arra a kérdésre, hogy akkor miként kerültek éles lövedékek a lakások falába (amiket utóbb a romák összegyűjtöttek és átadtak a kivizsgálást folytató rendőröknek), az volt a válasz, hogy bizonyára magas házak voltak, s így kerülhetett golyó azok falába (egyes felvételeinken láthatók a „felhőkarcoló viskók” – szerk. megj.). Az egyik súlyosan sérült roma asszony úgy sebesült meg – mondták -, hogy megpróbálták elvenni az egyik rendőr puskáját, amely a huzavona közben elsült, megsebesítve az asszonyt.
Idézést akartak csupán átadni?
A harmadik újdonság: a kivonult rendőri erők nem akarták őrizetbe venni a két roma férfit, csupán át akartak adni nekik egy-egy idézőt, hogy másnap jelenjenek meg a rendőrségen. Arra a kérdésre, hogy két idéző átadásáért miért volt szükség ekkora erőbevetésre, a rendőrök azt válaszolták: értesüléseik voltak arról, hogy a romák botokkal, villákkal felfegyverkezve várják őket, s különben is, a cigánynegyed veszélyes helyként van nyilvántartva. Arról nem nyilatkoztak: honnan származtak a cigányok csoportba verődésére vonatkozó értesüléseik.
Immár hivatalosan is megerősítették a sebesültek számát: 2 rendőr, 15 roma lakos. A rendőrfőkapitány-helyettes a sajtóértekezlet végén bejelentette: a vizsgálóbizottsággal együtt azonnal visszatér Szászrégenbe, ahol a város roma képviselőjével és a konfliktusban részt vevő felekkel kívánnak szóba állni, bár az ő feladatuk csupán arra korlátozódik, hogy megállapítsák: szabályosan jártak-e el a konfliktusban részt vevő rendőrök. A két állítólagos kirobbantót pedig még mindig keresi a rendőrség, mert az eset után eltűntek a környékről.
Az abafáji putrinegyedben
Két órával később, a tett helyszínén. A magyarul és románul egyaránt beszélő romákkal teli sikátorokban arról értesülünk, hogy a bukaresti rendőrök végül mégsem mentek ki a negyedbe, hanem csak maroktelefonon hívták a szászrégeni roma közösség képviselőjét, Biga Józsefet, hogy ő menjen el a rendőrségre megbeszélésre. Erre Biga nem volt hajlandó – azt kérte, hogy a rendőrök jöjjenek ki a helyszínre, mert csak ott lehet érdemben és a bizonyítékok bemutatásával tárgyalni. Az utcán járkáló, még mindig rettegésben levő cigányok hol 29, hol 32 sebesültről beszélnek. Bármelyik szám igaz, mindenképpen több, mint a rendőrség által közölt. Emellett elképzelhető, hogy néhányan nem is mertek orvoshoz fordulni sérüléseikkel.
A gyerekek mit vétettek?
„Két kocsi jött, elöl a Milícia, hátul a DIAS, és semmi szó nélkül, asszonyt, gyermekeket, akit értek, lőttek minket, mint a kutyát. Egymásnak hátat fordítva szórták a halált, s mikor pisztolyaikból kifogyott a golyó, kivették a puskákat, vagy hatot, s azzal folytatták a mészárlást” – idézi fel az ÚMSZ-nek a történtek részleteit Biga József roma városi tanácsos. Elmondja: nemcsak gumi-, hanem éles golyóval is lőttek, egyik húgát – akit ilyen golyóval ért találat – most is a marosvásárhelyi sürgősségin ápolják.
„Eddig jó viszonyban voltunk a Milíciával, most jöttek ezek a DIAS-osok, s eszeveszettül lövöldöztek mindenre, ami mozgott. Ilyesmit nem láttak még Mexikóban se, a kóbojok között. Nézzék meg, egy 16 éves gyerek így kell kinézzen?” – háborog, miközben egy vékonydongájú fiún négy lőtt sebet is mutat. Biga Ladislav azt is elmeséli: a puskatussal úgy megütötték, hogy egy méterre spriccelt a vére.
A 13 éves Moldovan Mihait jobb felső mellkasán érte lövés. Egyetlen vétke, hogy rosszkor rossz helyen tartózkodott, s nem tudott idejében elbújni a cigányokra zúdított golyózápor elől. Miközben az egyik asszony keresztüllőtt mellét mutatja, a cigányvezér keserűen sorolja azokat, akik lőtt sebbel kórházba kerültek, majd szidni kezdi a televíziókat, melyek szerinte hazudnak, a történtekről nem a valóságot mutatják.
„Csak jöttek és lőttek”
„Nem mondták, hogy miért jöttek, csak kivágták a kocsijuk ajtaját, s már lőttek. Az emberek menekültek, mint a patkányok, ki amerre tudott. Volt, aki a kapu mögé bukott, de ott is rálőttek. Nem számított, hogy idős-e vagy fiatal, asszony vagy férfi, akit értek, ütöttek, vertek, spréjeztek, mintha ránk szakadt volna a világvége. Hát így akar Románia bemenni az unióba, hogy a cigányokat fényes nappal halomra lövik?” – szakad fel a cigányvezérből újra az elkeseredés. Erre nincs válasz, legalábbis olyan, amely – mint a cigányok mondják – köszönő viszonyban lenne bár a valósággal. Így az érthetetlenség, a tanácstalanság, a tehetetlen düh még 24 órával a történtek után is ott forrong a felzaklatott lelkek mélyén.
Munkatársainkat hamar panaszkodók raja veszi körül. „Lingurar Anna vagyok, hat gyerekem van. Szemétrámpára járok, flakonyokat gyűjtök, abból élünk. A ház előtt álltam, egy rossz szót nem szóltam, mégis rám lőttek. Meg akartak ölni, nem nézték, hogy karomon kisgyerek van…” – emlékezik vissza az egyik cigányasszony. Egy másik, Horváth Kornélia így idézi fel a történteket: „Az udvaron voltunk, ki se mozdultunk, hogy bár megnézzük, miért jöttek a harisnyásfejűek. A fiamat a kerítésen keresztül lőtték meg, a férjemet a kapun kívülre rángatták, hogy öljék meg. Leírhatatlan volt a kavarodás.” Kalányosi Ildikó könnyekkel küszködve meséli: „Édesanyám a ház előtt üldögélt, ott lőtték meg. Most az intenzív osztályon van, állapota súlyos, de segíteni sem tudtam rajta, mert 16 éves fiammal futottam a kórházba. Őt is meglőtték.”
Megtaláltuk a gyanúsítottakat
A konfliktus állítólagos két kirobbantóját az Új Magyar Szó riporterei ott találták a lakosok között – egyáltalán nem tűntek olyannak, mint aki bujkál. Eltűntnek sem igazán voltak nevezhetők, erről olvasóink is meggyőződhetnek alsó fényképünkről.
Csíki Attila lapunk olvasóinak így meséli el a történteket: „Reám haragudott az a rendőr, aki azt állítja, hogy a Ciresica bár teraszán agreszáltam. Korábban voltam Vásárhelyen, le voltam áresztálva, mert csináltam egy bajt, azt beismerem. A terászán a rendőr szalutált engem. Mondtam neki: mért szalutálsz engem, nem vagyunk barátok, mert amikor voltam az áresztba, a kést s a kardot a nyakamnak tetted. Engem nincs mit szalutáljál.
Mire nem én, ő szökött fel, s azt mondta: »Ce, mai tigane?«. Pedig ő is cigány. Mindössze annyit vetettem oda neki: ülj le a f…adra, és hagyjál békén. Ennyi volt az egész. A többi mind hazugság. Legalább húsz tanúm van a bárban történtekre.” Csíki Attila verzióját igazolja Bogeas Otto, aki vele együtt volt a bárban, és esküszik, hogy barátja hozzá sem ért a rendőrhöz, aki viszont provokálta őket.
Tájkép csata után
Egy öreg cigány, a politikában láthatóan jártas Covaci Traian így fogalmaz: „Provokáció volt az egész akció. Valakik második Hadrévet akartak csinálni az abafáji cigánytelepből, hogy etnikai konfliktust szítsanak, mint Szlovákiában. Münket ’90 márciusában is be akart vinni Vásárhelyre az akkori primár, háromszor is járt a telepen toborozni, de münk akkor sem, most sem hagytuk magunkat provokálni. S látja, mégis mindenki azt mondja: most is münk vagyunk a hibások. Mert cigányok vagyunk. Hát kérdem én, a cigány nem ember? Ha senkinek sem kellünk, hát szedjenek össze, és égessenek el, mint a zsidókat. De ne lövöldözzenek ránk, mint a kutyákra!”
