Navigáció: Kezdőlap / 2013 / május (page 4)

május 2013 archívum

Maifest Szászrégenben

Május 12-én, vasárnap huszadik alkalommal rendezik meg Szászrégenben a szászok hagyományos ünnepét, a Maifestet. A rendezvény délelôtt 9 órakor az evangélikus templomban hálaadó istentisztelettel kezdôdik. 10 órától a résztvevôk – a városi fúvószenekar kíséretében – felvonulnak az evangélikus templom – fôtér – Kerekerdô útvonalon. 12 órakor a kerekerdôi szabadtéri színpadon kulturális mûsort tekinthetnek meg a jelenlevôk. A rendezvény célja a ... Olvasd tovább »

Egyházakat támogatnak

Szászrégen önkormányzata mintegy 200.000 lejjel támogatja idén is az egyházakat. A pályázatok benyújtásának a határideje június 7-e. A támogatást olyan tervek finanszírozására kérhetik az egyházak képviselôi, mint egyházi épületek és templomok építése, javítása, egyházi javak karbantartása, illetve megôrzése, konzerválása. A pályázathoz szükséges dokumentációt a polgármesteri hivatal 3-as számú irodahelyiségében lehet beszerezni, de megtalálható a hivatal www.primariareghin.ro honlapján is. Bôvebb felvilágosítással ... Olvasd tovább »

Heavy metal szakon indul felsőoktatási szakképzés egy nagy-britanniai főiskolán

Heavy metal szakon indul felsőoktatási szakképzés szeptembertől egy nagy-britanniai főiskolán: a 2 éves képzés elvégzői a műfaj szakképzett szakértői lesznek. A kétéves szakot a New College Nottingham indítja. A heavy metál hallgatói megismerik az elektromosgitár-alapú kemény fémzene csínját-bínját, jelentős alkotóit, előadóit, szerepét filmekben, videojátékokban, megtanulják, hogy miként komponáljanak és adjanak elő heavy metal dalokat. A második évben a követelmények között ... Olvasd tovább »

Kéknefelejcs néptánctalálkozó Szászrégenben

A szászrégeni   Ifjúsági Ház szervezésében VI. alkalommal kerül sor a Kéknefelejcs néptánc-, népdal- és népviseleti találkozóra. A rendezvénynek május 11-én, szombaton délután 5 órai kezdettel az Ifjúsági Ház nagyterme ad otthont. Fellép a mûvelôdési ház Rügyecskék néptánccsoportja, a magyarói Csurgó néptánccsoport, a szászrégeni szászok néptánccsoportja, a marosvécsi néptánccsoport, a mûvelôdési ház Doina Muresului, a Florea Bogdan Gimnázium Gyöngyvirág csoportja. ... Olvasd tovább »

Görgényüvegcsûrön egyre kevesebb a diák

A görgényüvegcsûri iskolában idén elôször kellett összevonni a magyar tagozatú osztályokat. A román osztályok korábban is így mûködtek, ôsztôl viszont a magyar elôkészítô és elsô osztályos kisdiákok, illetve a hetedikesek és a nyolcadikosok tanórái is egy helyen zajlanak – tudtuk meg Szász Teréz tanítónôtôl, aki a legkisebbekkel és az elsôsökkel, összesen tíz gyerekkel foglalkozik. Harmadik és negyedik osztályban 12-12 diák ... Olvasd tovább »

Döntős a BC Marosvásárhely kosárlabda csapata!

A medgyesi Gaz-Metan otthonában sikerült   92-84 (38-43) győznie a marosvásárhelyi csapatnak így az összesítésben 3-0 kiütéssel bejutott a döntőbe ahol a CSU Ploieşti és a CSM  Nagyvárad  győztese lesz az ellenfél. Az első két meccsen hazai pályán 89-69 şi 96-88 legyőzték a medgyesieket.   Olvasd tovább »

Jancsi és Juliska – Szászrégenben

Május 9-én, csütörtökön Szászrégenben lép fel a Marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház magyar tagozata. Jancsi és Juliska címû bábelôadásukat délelôtt 10 és 11 óra 30 perctôl mutatják be a  Mûvelôdési Ház nagytermében. A darabot a Grimm testvérek meséje nyomán Éltetô József írta. Rendezô Antal Pál, díszlet- és bábtervezô Gazda Aladár, a darab zenéjét Sárosi Endre szerezte. Antalfi Imola  -Népújság Olvasd tovább »

Memorialul „DAN LEORDA” A+ , Reghin 11 mai

MEMORIALUL “DAN LEORDA” TURNEU A REGHIN 11 MAI EDITIA A V-A LOCALITATEA: Reghin DATA: 11 mai 2013 ORA: 09:00 (inscrierea se va efectua la ora 8:30 ) TAXA : 35 Lei (5 lei/pers vor fi directionati catre fondul Amatur SALA: Sala de sport din „Parcul Tineretului” (aceeasi locatie ca si anul trecut) Indicatii de acces: Masinile pot fi parcate in ... Olvasd tovább »

Szélmalomharc

 Újra kikapott a Szászrégeni Avântul, a mindössze 11 pontos gárdának Ploiesti-en sem termett babér, a Conpet otthonában. Az alakulat nagyon nem találja helyét abban a bajnokságban, amelyben a rendkívül megfogyatkozott csapatlétszám miatt fordulónként minddösze két-három mérkôzést játszanak, ráadásul olyan ellenfelekkel sorolták össze a hatodik csoportban, amelyek kiszállásról kiszállásra hosszú utazásokra kötelezik. A bajnokság végéhez közeledve, az eredményeket is tekintetbe véve ... Olvasd tovább »

Az oldal tetejére