Szászrégen.ro hírek és információk a városból
Related Articles
Szeptember 8-án tartottuk meg Szászrégenben volt képzônk napjait. Az iskolában népes véndiáksereg gyûlt össze, s 10 órakor a Ballag már a véndiák-ot énekelve vonultak ki az udvarra, ahová az ünnepélyt szervezték. Az elhangzott beszédek után a Népszínház Kemény János Társulatának tagjai igen szép, színvonalas verses összeállítással köszöntötték a volt tanítókat, tanárokat. Igen szép szokás, már hagyománnyá vált az egykori képzônk szelleméhez való rendíthetetlen ragaszkodást tükrözni, hogy minden év szeptemberének elsô szombatját a tanítóképzô napjává avattuk, s ekkor gyûlünk össze emlékezni és barátainkkal találkozni. Ez az intézmény a legnehezebb idôszakban képzett és bocsátott ki diplomás tanerôket, akiknek a háború utáni összetört lelkû magyarságot kellett talpra állítaniuk és segíteniük, hogy meg bírja tartani lelkét a szörnyû kommunista rendszerben. S mi helytálltunk a rettenetes viharban: hiányos felszerelésû, télen füstös és hideg, fagyos osztálytermekben, kényére-kedvére kiszolgáltatva a diktatúra híveinek. De tanítottunk gyermeket, felnôttet, ifjat – népnevelôként. Hitet, erôt öntöttünk a végtelenségig kizsákmányolt, agyongyötört emberekbe, felforrósítottuk lelküket gyönyörû nemzeti kultúránkkal, hadd tudják, érezzék: vagyunk és leszünk! Magyarok vagyunk!
A legzordabb idôben is erôt merítettünk régi iskolánk szellemébôl, ezért valamennyi itt végzett társunk ma is, ôsz hajjal, tán betegségtôl kínozva, ám keblében a régi lánggal, büszkén ejti ki: Szászrégeni Magyar Tanítóképzô!
Iskolánk 1948–1956 között mûködött. Néhány év alatt országos hírnevet szerzett, ám a hatalom korán megfojtotta. Az én évfolyamom (1949–1953) most ünnepelte a hatvanadik évfordulót, ezért jelképesen elnyertük a tanügyi gyémántdiplomát.
Évfolyamunk volt a legnépesebb, mindig mindannyian összetartottunk.
Nagyszerû szív-lélek felgyújtó emlékek kötnek össze, az együtt eltöltött szép-keserves diáksors, a tanórák zûrzavaros eseményei, a halhatatlan diákcsínyek, a magyarórák égig lobogó lángjai, a szeretett Elek bácsink által vezetett énekkarunk fenséges dallamai. Mi, a növendékek minden évben összejövünk volt iskolánkba megvallani hûségünket, hitünket: képzônk, te drága, ôrizzük lángodat, míg ki nem huny életünk csillaga. El nem rabolhat tôlünk senki, semmi! A lelkünk, az eszme maga!
Kajcsa Jenô véndiák
