Navigáció: Kezdőlap / Megyei hírek / Marosszék teljesítette, amit vállalt

Marosszék teljesítette, amit vállalt

A Székelyek Nagy Menetelésének Maros megyei szervezői teljesítették vállalásukat – tudtuk meg a Maros megyei koordinátortól, László Györgytől.

Nagyon sokat segített, hogy időben létrehoztuk azt a bizottságot, amelyben helyet kapott az összes erdélyi magyar politikai párt képviselője, és ezáltal zökkenőmentesen tudtuk összehangolni a résztvevők helyszínre szállítását” – mondta a Maros megyei koordinátor. Eszerint tehát Marosszékről több mint ötezren vettek részt szervezetten az október 27-én Bereck és Kökös között megvalósult 55 kilométeres oszlopban, Székelyföld autonómiáját és fel nem osztását követelve. Marosszékről 88 autó- és kisbusz indult, ezek közül Marosvásárhelyről tizennégy ötvenszemélyes és tíz tizenhat-tizennyolc személyes jármű szállította az embereket Kézdivásárhelyre, Maksára, Csernátonban, illetve Bereckbe. Ennyien utaztak tehát szervezetten a helyszínre, továbbá a csütörtökön indult szekérkaravánnal, valamint egyénileg és csoportosan személygépkocsikkal is többen tették meg a 200-250 kilométeres távot.

Gáspár Botond – székelyhon.ro –

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Hozzászólások lezárva

Az oldal tetejére