Csíki búcsú a kupaküzdelemtől

Hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett szerdán délután a vendég Szászrégeni Lendülettől az FK Csíkszereda a labdarúgó Románia-kupa második fordulójában.

Az FK Csíkszereda kezdte jobban az első félidőt, és már a meccs első perceiben előnyhöz jutott a hazai együttes. A 8. percben, mintegy 30 méterre a szászrégeni kaputól, az oldalvonal mellől végezhetett el szabadrúgást Tóth, aki meglepetésre nem ívelt magasan a kapu elé, hanem a 16-os sarkánál jól helyezkedő Tankó Leventéhez passzolt, ő egyből Bajkóhoz továbbította a labdát, a csíkiak csatára pedig közelről a hálóba lőtte a labdát (1–0). Kiegyensúlyozott játékot és egy, nézőket elriasztó záporesőt hozott az első félidő, melynek legnagyobb helyzetét a vendégek ki is használták a 32. percben, amikor a csíki középpályások által elveszített labdával Andrei Moldovan törhetett kapura, és a kifutó Husar kapus mellett mintegy 10 méterről, szögből a hálóba gurította a labdát (1–1).
A második félidő csíki rohamokkal kezdődött, az 53. percben Gliga lövését védte a régeni kapus, majd a csíki kapunál Luca fejese jelentett veszélyt a 64. percben. Az utolsó tíz percben mindkét kapunál akadtak újabb gólhelyzetek, a 85. percben Gliga, az FK játékosa végezhetett el kecsegtető helyzetből szabadrúgást, de a mintegy 20 méterről leadott lövést a régeni kapus szögletre mentette. A másik kapunál a 89. percben szögletrúgást végezhetett el az alig két perce csereként beállt Stoica Vilmos. A labda a csíki kapu előtt pattogott, majd a nagy kavarodásban Luca közelről a felső léc alá vágta a játékszert (1–2).
Kiegyensúlyozott mérkőzést láthatott a csíki közönség, bármelyik csapat nyerhetett volna, de győzött – és jutott a kupaküzdelem következő fordulójába – a tapasztaltabb játékosokból álló, helyzeteit jobban kihasználó Maros megyei együttes.

FK Csíkszereda–Szászrégeni Lendület 1–2 (1–1). Gólszerzők: Bajkó Barna (8. perc), illetve Andrei Moldovan (32.) és Adrian Luca (89.). Csíkszeredai stadion, kb. 500 néző. Vezették: Cristian Moldoveanu, Péter József (mindketten Sepsiszentgyörgy), Bogdan Dragoș (Fogaras).

CSÍKSZEREDA: Laurențiu Husar – Sándor Levente (a 90. percben Szőcs László), Emil Măgirescu, Székely Ervin, Tóth Tibor, Gliga Krisztián, Tankó Előd, Csűrös Attila, Ilyés Róbert, Bajkó Barna, Tankó Levente (Fodor Tamás, 90.). Edzők: Ilyés Róbert és Albu László.

SZÁSZRÉGEN: Paul Crăciun – Dragoș Hrișcă, Răzvan Dan, Cristian Merdariu, Mircea Ungur, Adrian Luca, Andrei Moldovan, Dézsi Lóránt (87., Stoica Vilmos), Traian Truță, Ionuț Suciu (61. Gergely Sorin), Szotyori Krisztián. Edző: Enyedi Andrei.

 

Dobos László  – székelyhon.ro –

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Háromgólos hátrányból egyenlített.

Marosvásárhely a megyei rangadón Megyei rangadóval zárult a labdarúgó 3. liga idénye. A 9. csoport …