ROMÁN HIVATALOKBAN GYÁRTOTTÁK A MIGRÁNSOK HAMIS IRATAIT

Migránsok számára okiratokat hamisító bűnszövetkezetet leplezett le a szervezett bűnözés elleni román ügyészség, a hálózatot román állami intézmények vezetői irányították – közölte szerdán a román vádhatóság.
Az ügyészség őrizetbe vette a Dambovita megyei népességnyilvántartó hivatal vezetőjét és annak egyik munkatársát, akiket azzal gyanúsítanak, hogy munkaidő után iratokat hamisítottak menekülteknek.

A bűnszövetkezetnek a Moldovai Köztársaságban is voltak kapcsolatai. Az ügyészség szerint a két gyanúsított már 2012 óta folytatta a törvénytelen tevékenységet, a hamis okiratok segítségével főként afrikai menekültek utazhattak tovább az Európai Unióba.

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Meghívó keresztavatásra.2024. augusztus 11-én a Határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként, a honvédő harcok kezdetének 80. évfordulója alkalmából, közadakozás révén keresztet állítunk az Óriás-tetőn (Havas-tető), a hazáért elesett katonák emlékére.

„Néma keresztek, beszéljetek.Kit rejt a mély? Kit őriztek?Én hallgatom, én itt leszek,Néma keresztek, beszéljetek.”Kárpátia2024. augusztus …