Navigáció: Kezdőlap / Erdélyi hírek / Szégyentábla

Szégyentábla

Mondom a magunkét
Alig egy héttel a kormány bukását eredményező utcai tüntetések után, amelyek komoly rémületet keltettek a politikai osztályban, a törvényhozás tagjai újabb jelét adták annak, hogy igen hasonlítanak a Bourbonokhoz, akikről köztudott: semmit sem tanultak, semmit sem felejtettek. A jelek szerint a román politikusok sem vették tudomásul, hogy végképp lejáratták magukat, hogy a társadalom jelentős része számára nemkívánatosak, hogy elbizakodottságuk, felkészületlenségük, embertelenségük, egyszóval: alkalmatlanságuk által lejáratták nemcsak magukat, hanem magát a parlamentáris demokrácia eszméjét is.
Miután már korábban speciális nyugdíj-kiegészítést szavaztak meg a maguk részére, választottjaink elérkezettnek látták az időt, hogy a helyi kiskirályokat is bebiztosítsák öregségükre. A 30 aláírással ellátott törvénymódosítási kezdeményezés a polgármesterek, alpolgármesterek, megyei tanácselnökök és alelnökök tetemes nyugdíkiegészítéséről rendelkezik. Ezek szerint egy 3 ezres lélekszámnál kisebb település polgármesterének egy mandátum után 1500 lej, három után már 3500 lej nyugdíj-kiegészítés járna. A bukaresti főpolgármester 3500 lejjel kapna többet egy, 7000 lejjel többet két mandátum esetén. Egy egy mandátumot teljesítő megyei tanácselnöknek 3400 lej, három mandátum után már 10000 lej járna. Megjegyzendő, hogy a jogszabály szerint a jogosultság visszamenőlegesen is érvényes.
Mint említettem a törvénymódosítási kezdeményezést 30-an látták el kézjegyükkel: közülük 17-en a Szociáldemokrata Párt tagjai. Mondhatnánk: ez nem meglepő, mert mit is várhatnánk el egy posztkommunista alakulat politikusaitól. Az viszont nehezen emészthető, hogy az aláírók között 9 RMDSZ-es politikus neve is szerepel. Okulásként felsorolom, kik is ők, akiknek nevei szégyentáblára kívánkoznak: Bónis István, Cseke Attila-Zoltán, Fejér László-Ödön, Kerekes Károly, Kereskényi Gábor, Márton Árpád-Ferenc, Máté András-Levente, Moldován József, Szabó Ödön. Jegyezzük meg e neveket, ha nem másért, akkor azért, hogy tudjuk, kik azok, akik a hasonló kezdeményezések felvállalásával maguk is hozzájárultak a politikusok tekintélyének földig rombolásához.
Az eset csak tovább erősíti az általános vélekedést, miszerint a politikai osztály megújítása tovább már nem odázható.

Szentgyörgyi László
központ.ro

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Hozzászólások lezárva

Az oldal tetejére