Navigáció: Kezdőlap / Megyei hírek / Öreg tölgyfák örökifjú vendége

Öreg tölgyfák örökifjú vendége

Az örökifjú vendég nem más, mint Kemény János, aki immár 45 éve nyugszik az évszázados tölgyek alatt, és most csodálatos színekben pompázó ôszi levelek takarják sírhantját és annak környékét. De az itt-ott felbukkanó ôszi vadvirágok arról tanúskodnak, hogy az ô sírjánál nem a mulandóságról, a tovatûnésrôl van szó, hanem a maradandóról, az értékesrôl, az életrôl.

Ezekkel a gondolatokkal kezdte emlékezô beszédét szombaton a marosvécsi vár kertjében Székely József nyugalmazott lelkipásztor, aki 45 évvel ezelôtt az írót temette, most pedig emlékezni és tisztelegni jött ide a Helikon–Kemény János Alapítvány és a Kemény Auguszta Egyesület meghívására. Akkor ragyogott a nap, meleg volt, most pedig szitált az esô, és melegen kellett felöltözni. Ez azonban senkit sem zavart, nagy örömünkre szépszámú emlékezô gyûlt össze, természetesen közel sem annyian, mint annak idején a temetésen. Mégis reméljük, hogy valóra válik a tiszteletes úr kívánsága, amelyet most idézek is beszédébôl: “Adja a Jóisten, hogy mindazokból, amik az ô áldásos életébôl, szívének jó kincseibôl morzsákként még elôkerülnek, ne csak személyisége táruljon egyre jobban ki, hanem a róla emlékezôk, a vele foglalkozók példát lássanak, tanuljanak és gazdagodjanak mások számára áldás lenni… Erdély földjén talán ô volt az igazi példa arra, hogy a kisebbségi sorsba került nép nemzeti, mûvelôdési és kulturális nevelésének és védelmének hogyan kell anyagi áldozatokat vállaló harcosa lenni”.

Ezután Kilyén Ilka színmûvésznô olvasta fel Sütô András Kemény János halálára írt búcsúbeszédét és beszámolóját a méltóságteljes, hatalmas temetésrôl.

Most is számos koszorú került a sírra, de számomra a legmeghatóbb az volt, amikor az iskolás gyermekek vonultak oda hosszú sorban, és tették le az udvarukról, a kertjükbôl hozott virágokat.

A csepergô esôbôl bevonultunk a kastély nagy pipázótermébe, ahol Vécsi Nagy Géza nagy érdeklôdésre számot tartó kiállítást nyitott meg: Marx József és Erdélyi Lajos fotómûvészek képei 1971 ôszén készültek a temetésen. A régies hatású barna-fehér fényképeket egészen pici eredetiekrôl nagyították most fel, és helyezték el a pipázószoba falán. A megemlékezés végén a közönség hosszasan, nagy érdeklôdéssel nézegette meg ôket.

Az iskolások tisztelgésére is sor került a pipázóban, ahol persze most senki sem pipázott. A dalcsoport Gorbai Eszterrel, a pöttöm második osztályos kislánnyal felváltva népdalokat énekelt, Ördög Klementina pedig Dsida Jenô Tarka-barka strófák címû költeményébôl mondott el részleteket. Az alapítvány részérôl köszönet illeti azokat a pedagógusokat, akik az iskolásokat felkészítették.

Csodálatos percek következtek ezután, kevés ember szeme maradt szárazon. Bizony könnyeztünk, amikor Kilyén Ilka felolvasta Kovács György színmûvész búcsúját, melyet az író koporsója mellett mondott el. Aki eddig nem tudta, most megjegyezhette, hogy Kemény János bizony nagyon bátor ember is volt: anyagi támogatást és fellépési lehetôséget biztosított a zsidó színmûvészek számára, akik azokban a sötét idôkben kiszorultak a színházból. És tovább is segített, segített…

A fényképek nézegetése közben kötetlen beszélgetés kezdôdött néhány idôsebb marosvécsivel, akik személyesen ismerték Kemény Jánost, és szívesen, nagy szeretettel emlékeznek rá. Cserbár Rozika például elmondta, hogy édesanyja hat évig volt szobalány a báró úr családjánál, és igazi családtagnak tekintették. Édesapja pedig mindig eldugott egy üveg jóféle gyümölcspálinkát, hogy megkínálhassa a báró urat, amikor néha betért hozzájuk egy kis baráti beszélgetésre.

Megemlékezésünk a Tûzvarázs együttes rövid meglepetés-koncertjével zárult, akik egyébként hagyományôrzô íjászok, és majd még visszatérnek Marosvécsre. Mint ahogy mi is mindnyájan!

Kovács Emese ny. magyartanár

A szerző szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Hozzászólások lezárva

Az oldal tetejére