Romániában a politikai kapcsolatoknak köszönhetik pénzüket a gazdagok

Romániában a legtöbb gazdag ember a politikai kapcsolatainak köszönheti vagyonát, míg Dél-Koreában szinte csak öröklés által jönnek létre új milliárdosok. Igen érdekes világtérkép látható a HowMuch.net adatai alapján Marketwatch oldalán, mely azzal foglalkozik, hogy egyes országokban minek köszönhetik vagyonukat a helyi gazdagok.
A készítők öt kategóriát határoztak meg: piros színnel az örökölt vagyont jelölték, zölddel a cégalapítókat, kékkel a cégvezetőket, naranccsal azokat, akik a politikai kapcsolatoknak köszönhetik pénzüket, míg citromsárgával a pénzügyi szektorban dolgozókat emelték ki.

A térképen az országok mérete aszerint változik, hogy az adott állam hány milliárdost ad a világnak. Ennek megfelelően az Egyesült Államok a legnagyobb, ahol számítások szerint a világ leggazdagabbjainak harmada él.

A készítők öt kategóriát határoztak meg: piros színnel az örökölt vagyont jelölték, zölddel a cégalapítókat, kékkel a cégvezetőket, naranccsal azokat, akik a politikai kapcsolatoknak köszönhetik pénzüket, míg citromsárgával a pénzügyi szektorban dolgozókat emelték ki.

Jól látható, hogy az USA-ban teljesen egyenletesen oszlanak el az örökölt, a cégalapító és a pénzügyi szektorban dolgozó milliárdosok, míg például politikai kapcsolatai miatt alig vannak, akik milliárdokat össze tudtak volna kaparni.

Ezzel szemben teljesen más a helyzet például Oroszországban, ahol 64(!) százalék köszönheti vagyonát politikához való dörgölőzésének. Az újgazdagok megjelenését bizonyítja az is, hogy a vörös sáv – azaz az örökölt vagyon – nem is látszik az oroszoknál.

Európában általánosságként elmondható, hogy sokan öröklik a vagyonukat – az egyetlen kivételt az Egyesült Királyság jelenti -, de bizony sok az olyan milliárdos is, aki saját cég alapításával alapozta meg vagyonát.

Bár a régiónkból több tagállam is megjelenik, Románia például teljesen narancsba borul, azaz még az oroszoknál is nagyobb arányban köszönhetik pénzüket a politikának a helyi gazdagok. Magyarország sajnos nem szerepel a térképen, pedig érdekes lenne megnézni egy ilyen felosztást is.

[Kárpáthír.com]

About szászrégen.ro

Egy akinek nem tetszik a jelenlegi helyzet.

Check Also

Meghívó keresztavatásra.2024. augusztus 11-én a Határvadász emléktúrák nyitórendezvényeként, a honvédő harcok kezdetének 80. évfordulója alkalmából, közadakozás révén keresztet állítunk az Óriás-tetőn (Havas-tető), a hazáért elesett katonák emlékére.

„Néma keresztek, beszéljetek.Kit rejt a mély? Kit őriztek?Én hallgatom, én itt leszek,Néma keresztek, beszéljetek.”Kárpátia2024. augusztus …